varsany.hu Open in urlscan Pro
193.142.209.197  Public Scan

Form analysis
0 forms found in the DOM

Text Content

Varsány – ahol múlt, jelen, jövő összeér
Varsány község hivatalos weboldala
Toggle navigation
 * Címlap
   * Partnereink
   * Varsány község testvértelepülései
   * Fotógaléria
   * Könyvek
   * Turisztikai kiadványok
   * Varsányi Hírlap
   * Varsány információs füzet
   * Varsánnyal kapcsolatos cikkek
 * Önkormányzat
   * Önkormányzati Választás 2024
     * Önkormányzati Választások 2024
     * Önkormányzati Választások 2024 – Tájékoztatás
   * Képviselő-testület
   * Polgármester
     * Polgármesteri rendeletek
   * Jegyzőkönyvek
   * Rendeletek
   * Közérdekű adatok
   * Elérhetőségek
   * Hivatal
     * Népesség nyilvántartás, anyakönyvi ügyek
     * Pénzügy
     * ÁNYK nyomtatványok
     * Szociális ügyek
     * Adóügyek
       * Iparűzési adó
       * Magánszemélyek kommunális adója
       * Gépjárműadó
       * Talajterhelési díj
       * Adó- és értékbizonyítvány
       * Adóigazolás (Hatósági bizonyítvány) kiadása
       * Folyószámla ügyintézés
     * Roma Nemzetiségi Önkormányzat
 * Egyház
   * Római Katolikus Plébánia Hivatal
   * Szent Mihály Római Katolikus Templom
   * Magyarok Nagyasszonya Kápolna
 * Intézmények
   * Varsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola
   * Varsányi Játékkuckó Óvoda
   * Biztos Kezdet Napsugár Gyerekház
   * Közösségi ház
   * Varsányi Könyvtári Szolgáltató hely
   * Egészségügyi Központ
 * Szolgáltatók
   * Varsányi Rozmaring Étterem
   * Élelmiszer és vegyi áru boltok
   * Falugazdaság
   * Gyógyszertár
   * Posta
   * Szálláshelyek
   * Vállalkozók
 * Pályázatok
   * Magyar Falu Program
     * 2019
       * Útfelújítás Varsányban
       * Magyar Falu Program – Temető fejlesztése
     * 2020
       * Eszközbeszerzés a varsányi háziorvosi és védőnői rendelőbe
       * A Varsányi Játékkuckó Óvoda udvarának fejlesztése
       * Magyar Falu Program – Közterület karbantartását szolgáló
         eszközbeszerzés
     * 2021
       * Óvodai játszóudvar és közterületi játszótér fejlesztése
         (MFP-OJKJF/2021)
       * Magyar Falu Program – Kommunális eszköz beszerzése – 2021
         (MFP-KOEB/2021)
       * A Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében „civil közösségi
         tevékenységek és feltételeinek támogatása” (2021.) – Civil szervezetek
         programszervezési támogatása
     * 2022
       * Út, híd, kerékpárforgalmi létesítmény, vízelvezető rendszer
         építése/felújítása – 2022 (MFP- UHK/2022)
       * Önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztése – 2022 (MFP-
         ÖTIK/2022)
   * EACEA Pályázatok
     * Az agroturizmus és a vidékfejlesztés sokszínűsége Európában –
       Összefoglaló
     * Hagyományőrző civilek Varsányban – Összefoglaló
     * “Korhatár nélkül” – 3 generáció kézműves mestereinek nemzetközi
       találkozója az Idősek Világnapján – Összefoglaló
     * “Az önellátó gazdálkodás újjáélesztése”
     * Nemzetközi Agroturisztikai Fesztivál
   * Start
     * Start közfoglalkoztatás
     * Start munkaprogram
   * TÁMOP
     * Kiút a szegregátumból
   * TOP pályázatok
     * FEJLESZTIK A BELTERÜLETI VÍZELVEZETŐ HÁLÓZATOT VARSÁNYBAN
       TOP-2.1.3-16-NG1-2021-00022
     * Energetikai fejlesztés Varsány községben – Palóc identitás erősítése
     * Palóc identitás erősítése
     * Sajtóközlemény – Élhető településfejlesztés Varsány községben
   * KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16-2016-00239
   * MLSZ Pályaépítési Program
     * Eredményesen pályáztunk az MLSZ pályaépítési programjára


VENDÉGVÁRÓ



 * 
 * Posted on 2014-07-31
 * by admin.varsany

   

Varsányi Rozmaring Étterem

Csodálatos természeti környezetben, a múltat idéző emlékekkel, a helyi
gasztronómia különleges palóc ízeivel, az autentikus kézműves közösség
portékáival várja Önöket Varsányban a Rozmaring Étterem.

Különösen fontos és jelentőségteljes számunkra az Interaktív gasztronómiai
oktató és bemutató tér a Rozmaring Étterem létrejötte, hiszen a 10 éve működő
közfoglalkoztatási program kimenete is egyben. Jól kiegészíti a 2015-ben
létrehozott varsányi falugazdaságot. Munkahelyeket teremt, komoly szerepe van a
vidékfejlesztésben, hozzájárul a fiatalok helyben tartásához az itt élő emberek
életminőségének a javításához. Régen várt, valódi, kézzel fogható
gazdaságfejlesztésnek, a helyben megtermelt élelmiszerek feldolgozásának és
felhasználásának lehetünk az élvezői. Mi komolyan gondoljuk, hogy az itt élők és
a hozzánk érkezők palóc vendégszeretettel, falusi ízekkel, megélt és még élő
hagyományokkal találkozhatnak. Mert fontos az örökség, a láng továbbadása.

Sokan és sokat dolgoztunk azért, hogy megépüljön Varsány jelenleg legszebb és
mindez idáig legnagyobb beruházása.

Rendezvényekre, családi eseményekre (ballagás, elsőáldozás, esküvő, születésnap)
rendelést felveszünk, kiszállításra is.

Az asztalfoglalásokat és a megrendeléseket folyamatosan fogadjuk, kérjük, hívják
a 06/32 387-015-ös telefonszámot.

 

Falumúzeum

A Falumúzeum a Dózsa György út 24. sz. alatt található. Az ó-faluban régi
építészeti stílust tükröző paraszt házak állnak, ezek egyikében került
kialakításra a Falumúzeum. Ez az épület egyedül álló, nincs több ilyen
elrendezésben a településünkön.

Ez az épület Szép Bözsi néni tulajdonában volt, és 1997-ben az önkormányzatnak
adományozta, 2000-ben fejeződött be a felújítása. Akkor alakították ki benne a
múzeumot. Ilyen elrendezésben több épület nem található Varsányban, ez azt
jelenti, hogy egy fedél alatt van a lakórész és az istálló, mellette a tyúkól,
gazdasági épület, a magtároló és a kamra. Kővel kirakott pince található
alatta.Az épületet 1895-ben építették. Amikor belépünk az épületbe elsőként a
konyhába, a pitvarba lépünk. Ebben a helységben a tisztálkodáshoz, étkezéshez
szükséges tárgyakat helyezték el. Az utcára néző szoba, amit mi elsőháznak
hívunk. A palóc építészeti stílusnak megfelelően a palóc tájakra jellemző a
berendezése. Sarokra rendezett asztal két lócával, felette a lámpa, mellette a
láda, vele szemben a fiókos kasznyi, ahogy itt hívták, mellette a felvetett ágy,
amiben szalmazsák volt, szalmával kitömött trozsák és erre került párna vagy,
ahogy itt hivták vánkos.



A párnák száma lehetett 3, 6, 9. A tetejére került a félbehajtott dunna. A
vánkosok száma azt is megmutatta, milyen módos a család. Ahol 9 párna volt ott
gazdagabb család lakott. Jellemző volt a két ablak között a házioltár, amit a
család ünnepnapokon imádkozásra használt, itt olvastak fel a gyerekeknek a
bibliából. Az oldalfal szentképekkel díszített és cifratányérokkal sorban
elrendezve szorosan. A mennyezete gerendás-pallós. A gerendákra felakasztva
találhatók a csizmák. Ezt a szobát nem használták a mindennapokban, itt az
ünneplőruhákat tartották, lányoknak a hozományt gyűjtötték, halottat
ravataloztak, vendégeket fogadtak. A padlózata döngölt föld volt és agyagos
tehéntrágyával mázolták. A falak vastagságát, a széles küszöbfát arra is
kihasználták, hogy kis szekrényt építettek bele. Az első házban az ifjú pár
alhatott, ezt a szobát soha nem fűtötték.

Téglát és cserepet melegítettek és azzal melegítették az ágyat. A bölcső
mellettük volt. Az állóka, ami olyan, mint egy szék csak a közepén lyuk van,
abba állították a kicsi gyereket, amikor tudott állni, hogy az anyuka mellette
tudjon dolgozni. Innen származik az „Áll, mint katiban a gyerek” kifejezés. A
második ház is hasonló volt, mint az elsőház. Ott is a sarokba rendezett asztal,
lócák. Főleg lakószoba volt, itt lakott a család apraja nagyja. azért volt a sok
lóca hogy a gyerekek le tudjanak ülni. Télen ide gyűltek össze az asszonyok
fonni, kacsa és libatollat, tollyút fosztani. Itt meséltek a gyerekeknek, akik
szerettek itt lenni. Az ágy sötétebb huzatban volt, mint az első házban, hogy ne
kelljen túl gyakran mosni. A férfiak általában az istállóban aludtak főleg az
idősebb férfiak a dikón. Dikónak hívták azt az ágy- szerűséget, amin aludtak,
nyáron pedig a szénakazal tövében lehetett őket megtalálni. A lakószoba tehát a
gyerekeknek és az asszonyoknak volt fenntartva. Amikor a fonással végeztek az
asszonyok a szövőszéket, a szátvát is itt állították fel és azon szőtték tovább
a különböző vásznakat, amikből zsákokat, lepedőket, törülközőket, ruhákat
készítettek maguknak. Tehát önellátók voltak. Azt még érdemes tudni, hogy a
településünk a patak két oldalára épült vagy terjeszkedett. A múzeum előtti
részen is a kertek a patakparton vannak a locsoláshoz szükséges víz miatt. Az
udvarban, szinte mindenütt kemence volt.

A Falumúzem udvara szintén kitűnő rendezvényhelyszín, hagyományőrző és
gyerekelőadások helyszíne. A Köles völgyi patakot, ami a települést kettészeli,
jó szolgálatot tett a régi iskola, most Egészségügyi Központ épületénél, hiszen
itt mostak a varsányi asszonyok, emellett az egyik forrásából ivókutat
alakítottak ki.

Sok szeretettel várjuk látogatóinkat.

Előzetes bejelentkezés:

Szép Vencelné

06 32 387-387









--------------------------------------------------------------------------------


VARSÁNYI KÉZMŰVESPORTA ÉS VARRÓMŰHELY

 



Az épület már húsz éve üresen állt, amikor a Nógrád Turizmusért Egyesület
2008-ban megvásárolta felújította.

A varsányi Kézművesporta modern igényeket is kielégítő, palóc kontyos
parasztház. A településünkre látogatóknak lehetőségük van arra, hogy varsányi
látogatásukat egy kellemes éjjeli pihenéssel zárják. A szálláshely megkapta a
FATOSZ (Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége) észak-magyarországi díját az
év falusi vendéglátójának kategóriájában. A szálláshely besorolása: 4
napraforgós. A porta vendégháza 2015-ben elnyerte a Falusi és Agroturizmus
Országos Szövetsége “Év falusi vendégfogadója” címet az észak-magyarországi
régióban.

Az udvaron található nyitott szín szabadtéri programoknak ad helyet. Közepére
kemence épült, melyben a házigazda kíséretében lehetőséget biztosítunk kemencés
finomságok készítésére. Emellett rendezvények, összejövetelek alkalmából is
bérelhető.

A vendégház mellett, Varróműhely és Portékabolt működik. A Varróműhelyben a
palóc minták felhasználásával készülnek napjainkban is kitűnően használható
termékek: ingvállak, táskák, konyhai kiegészítők, illetve a levendulás és mintás
anyagokból készült termékek, szütyők, párnák, terítők. Lehetőség van arra is,
hogy egyéni kéréseknek tegyenek eleget az alkalmazottak. A termékek árairól a
helyszínen illetve webáruházban, a www.varsanyiporteka.hu oldalon
érdeklődhetnek. Egyes termékek megrendelésekre készülnek. Az elkészített
termékek különböző alkalmakra lehetnek pompás ajándékok. Az itt dolgozók fő
célkitűzése, hogy a vidékre jellemző minták és motívumok felhasználásával
különböző jó minőségű, ízléses használati- és ajándéktárgyak kerüljenek a
vásárlókhoz. A varsányi Portéka termékei egyedülállók.

 





További információk:




Hagyományőrzők Háza

A korábbi pártház, illetve iskolai, természettudományos-számítástechnikai épület
2015-ben újult meg pályázati úton a helyi önkormányzat és a helyi civil
szervezetek közreműködésével. A felújított épület a varsányi hagyományőrzők
előadásai mellett a helyi népviselet és életmód megőrzésében játszik nagy
szerepet.

Az önkormányzati tulajdonú épület a Varsányi Faluszépítő, Hagyományőrző és
Kulturális Egyesület használatában áll.

Az egyesület keretén belül működő Muskátli Népdalkör előadásainak, a varsányi
hagyományőrzéssel kapcsolatos termékek bemutatásának ad helyet,  népviselet,
tárgyi eszközök, fotódokumentáció, stb. Ezen túlmenően vidékfejlesztéssel és
hagyományápolással kapcsolatos tanácskozások, konferenciák, esküvők, családi és
baráti rendezvények megtartására is alkalmas.

További funkcióként a Hagyományőrzők Házában helyi termékeket is bemutatnak. Ez
jó kiegészítője a Kézművesportán működő Portékaboltnak, továbbá a Palóc Szekrény
Galériának, ahol a térségben élő kézműves mesterek alkotásai vásárolhatók meg.




KÖZTÉRI ALKOTÁSOK

800 éves emlékhely

Varsány első írásos emléke 1219-ből származik. A 800 éves évforduló tiszteletére
készült egy három szimbólumot ábrázoló alkotás a Községháza előtti parkban. A
kereszt, a hit és a kereszténység jelképe. A tulipán tükrözi a hagyományok
tiszteletét és a szív, ami a szeretetet és az összetartozást szimbolizálja.



 

Szent Mihály Szobor 

Szent Mihály Római Katolikus Templom előtti téren található egy különlegesen
szép Szent Mihály szobor, melyet 2016.szeptember 29-én szentelt meg és adott át
Ocsovai Gábor Grácián atya.
A szobor Gábor atya adományozásából valósult meg. Elkészítője Manhertz István
művész úr.




 

 

 II. Világháborús Emlékmű

A Római Katolikus Templom és a Községháza közötti területen került felállításra
Bobály Attila szobrászművész által készített, a II. világháború helyi
áldozatainak emlékét megörökítő emlékmű. A szobor avatására 2002. október 23-án
ünnepélyes keretek között került sor.

A 375 cm magasságú emlékmű mesterségesen kialakított dombra lett helyezve, fő
eleme a középen látható mitikus állatfigurákkal díszített bronz életfa, amely a
kereszt súlya alatt eleső Krisztus-alakkal a Jesse fája motívumra utal.  A mű
alkotóelemei: baloldalt várandós asszony, jobboldalt egy katonafigura, mindezek
alatt – a kőtalapzat elülső részén két bárányfigura, hátulsó oldalán
kígyómotívum, melyek domborműszerűen kerültek megjelenítésre.

A Képző-és Iparművészeti Lektorátus szakvéleménye alapján: „ A plasztika
többrétegű jelentéstartalma egyaránt idézi az ősi magyar hitvilágot (a fán
látható, szarvasagancsot viselő paripa) és a keresztény szenvedéstörténetet.” Az
emlékmű magában hordozza a születés és a halál gondolatát.

Az emlékmű megvalósulását a Varsány Fejlődéséért Közalapítvány és a Nemzeti
Kulturális Örökség Minisztériuma támogatása tette lehetővé.


Emlékmű az I.világháború varsányi hősi halottjai emlékére

A hadbavonult varsányiak közül huszonketten soha nem térhettek haza falujukba,
hősi halált haltak. Emléküket az 1924-ben a templommal szemben felállított
emlékmű őrzi.



Millecentenáriumi emlékmű

Az emlékmű a Közösségi Ház melletti, Millecentenáriumi emlékparkban áll. Varsány
Község Önkormányzata állíttatta, 1997-ben.



Trianoni kopjafa

2012-ben készült el a település új zöld színfoltja, az általános iskola melletti
Emlékpark. 2012. május 19-én a Homoródkarácsonyfalván, testvértelepülésünkön élő
fafaragó által készített Trianoni kopjafa felállítására került sor.



1956-os emlékfa


Az Emlékparkban kapott helyet az 1956-os forradalom és szabadságharc
tiszteletére készült kopjafa, melyet Kanyó Balázs nógrádsipeki fafaragó
készített.



Harangláb

2013. március 15-én a Varsány Község Önkormányzata az 1848-49-es forradalom és
szabadságharc tiszteletére haranglábat avatott fel. A famunkálatokat Kanyó
Balázs nógrádsipeki fafaragó, a kovácsolt szerkezeti részt Király Bálint
készítette, a költségeit dr. Percze László és Vladár Zsuzsanna fedezték.



Szent Rókus-szobor

Az Orvosi Rendelő és a Gondozási Központ szomszédságában felállított Szent
Rókus-szobor, montpellier-i patónus.    Az orvosok, a kórházak, a járványos
betegségben szenvedők és a rabok védőszentje. Legendája szerint csodatétellel
gyógyított pestises betegeket. Előkelő családból származott , apja halála után
szétosztotta örökségét a szegények között, és mint Szt. Ferenc harmadrendjének
tagja Rómába ment zarándoklatra. Útközben pestises betegeket gyógyított;
Piacenzánál ő is megkapta a betegséget, de csodás módon, egy kutya segítségével
megyógyult. Általában kezében vándorbottal, zarándokként, combján pestises
sebekkel ábrázolják, vagy amint egy kutya nyalogattja a sebeit. Tisztelete a 15.
sz.-tól terjedt el.



Nepomuki Szent János szobor 

Az utak védőszentjeként a Nógrádsipek felé vezető út mellett, a falu szélén
áll. Varsány Község Önkormányzata állíttatta, 1996 –ban.



Stációk és Kálvária

A falu központjából 14 stáció vezet ki a temetőben lévő Kálváriához.






ELISMERÉSEK



 * 
 * Posted on 2014-07-31
 * by admin.varsany

   

Az elmúlt évek Varsányban tapasztalható fejlődése nem kerülte el az országos
intézmények, szervezetek figyelmét. Több olyan díjjal is jutalmazták a
települést, amely országos érdeklődést váltott ki.

Az évente meghirdetett Virágos Magyarországért versenyen településünket több
alkalommal is díjazták.

 * 2012: Arany Rózsa-díj (Gyula)
 * 2015: Belügyminiszteri elismerő oklevél (Budapest)
 * 2016: az év települése a régióban (Kaposvár)
 * 2018: A verseny 2018-as jubileumi megmérettetésében Varsány is részt vett.
   Településünk 2018-ban fővédnöki díjban részesült, melyet dr.Kiss Tamás jegyző
   úr Borbás Marcsitól vett át.
 * 2021: Falvak kategóriában, a szakmai zsűri döntése alapján, Miniszterelnöki
   Különdíjban részesült. Nagy János, Miniszterelnöki Programirodát vezető
   államtitkár személyesen hozta el Varsányba a Virágos Magyarország
   környezetszépítő verseny idei különdíját, melyet településünk Orbán Viktor
   miniszterelnök úrtól kapott







2013-ban Varsány a közfoglalkoztatási programban kiemelkedő teljesítményéért
belügyminiszteri oklevélben részesítette a települést. E díjat Pintér Sándor
belügyminisztertől vehette át a község polgármestere.

 



 

Varsány a fenntarthatóságért végzett munkájáért kapott elismerést a 2015-ös
Magyarországi Falumegújítási Díj pályázatán, amelyet a Miniszterelnökség és a
Belügyminisztérium írt ki. Az átadóünnepségre Komlóskán, Borsod-Abaúj-Zemplén
megyében került sor. Kanyó Judit polgármester, illetve Lehoczkiné Dudás Anikó és
Rigóné Tóth Tímea képviselők jelentek meg Varsány képviseletében.

 



 * 2019: Magyar falu- kihívások, helyi válaszok” mottóval hirdette meg 2019-ben
   a belügyminiszter a Magyarországi Falumegújítási Díj 2019 pályázatot. A
   fenntartható falufejlesztés kiváló színvonalú megvalósítása elismeréséül”
   Falumegújítási díjat kapott településünk, melyet Iszkaszentgyörgyön vett át
   Kanyó Judit polgármester. A díjat dr. Dukai Miklós, a Belügyminisztérium
   önkormányzati helyettes államtitkára adta át.

 




 * Categorized in Hamarosan
 * Tagged with envato, themeforest


KÖSZÖNTŐ



 * 
 * Posted on 2014-07-31
 * by admin.varsany

   

Kedves Látogató! Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt Varsány község
honlapján!

Egy vendégszerető, kedves emberek lakta településre talált Nógrád megyében,
közel a szlovák határhoz. Számtalan kulturális és néprajzi értékkel
büszkélkedhetünk. Azok közé a ritka települések közé tartozunk, ahol még élő a
népviselet, és ápolják a hagyományokat. Az év folyamán fesztiválokat rendezünk,
melyeket  ma már több ezer ember látogat. Messze földön híres a varsányi túrós
lepény és a Muskátli Hagyományőrző Együttesünk. Jó szívvel ajánlom tehát
mindenkinek, látogassanak el hozzánk, győződjenek meg minderről személyesen.

A böngészők mellett külön köszöntöm községünk lakóit, akiknek szeretnénk
segítséget nyújtani a folyamatosan megújuló honlapon közzétett információkkal.
Oldalaink olvasása közben a község társadalmi, gazdasági, kulturális és
történelmi fejlődéséről, jelenlegi helyzetéről, elképzelésiről, továbbá az
önkormányzat és a civil élet aktualitásairól tájékozódhatnak.

Azt vallom, hogy a településünk akkor fog igazán fejlődni, ha együtt alakítjuk a
lakókkal. Ugyanezt gondolom a honlapról is, töltsük meg tartalommal az egyes
fejezeteket. Kérem tehát Önöket, hogy észrevételeikkel járuljanak hozzá egy
településünkhöz méltó honlap kialakításához.

Kanyó Judit
polgármester

Letölthető dokumentumok:

Önkormányzati témák:

Polgármesteri program 2010

A polgármester beszámolója

Foglalkoztatási terv 2011

Start munkaterv 2012

Beszámoló a 2012. évi start munkáról

Falugyűlés 2011

Falugyűlés 2012

Falugyűlés 2013

Falugyűlés 2014

Start munkaterv 2012

Ünnepi köszöntők, megemlékezések:

Köszöntő Szép József 90. születésnapjára

Idősek Napjára 2010

Idősek Napjára 2011

Idősek Napjára 2012

Idősek Napjára 2013

Nemzeti ünnepünk 2011. március 15.

2012 Karácsonyi köszöntő

Szent István ünnepére 2011

Falusi turizmus, vendéglátás:

Az agroturizmus és a vidékfejlesztés sokszínűsége Európában

Az Agroturisztikai Fesztivál gazdasági hatása

Vidékfejlesztés

Nemzetközi Agroturisztikai Fesztivál elemzése

Idegenforgalmi Kulturális és Vidéki Ernyőhálózat

Nógrád megye falusi turizmusa 2010

Nógrád megye falusi turizmusa 2009-1

Nógrád megye falusi turizmusa 2009-2

Településünk, Varsány – ahol jó élni 2014

Egyéb:

Nők helye a politikában

Viselkedési szabályok

Nógrád megye közlekedése

Közösségépítés, hagyományőrzés, közfoglalkoztatás Varsányban

Közösségi Ház – megnyitó 2013

Vállalkozói fórum 2011

Rozmaring Étterem üzleti terve

EACEA-TEMPUS 2014

Testvértelepülési találkozó- Ragyolc 2014

Integrációs fejlesztések Varsányban 2014

Közösségépítés, hagyományőrzés, közfoglalkoztatás Varsányban 2013 Rimóc

Önfenntartó falu 2014.




FILMEK



 * 
 * Posted on 2014-07-31
 * by admin.varsany

   

2021:
A EWTN csatornája Varsányból tudósított, forgatott.

2019:

Az Ízőrzők stábja ezúttal Varsányban forgatott.


 

Varsány 2018



 

Varsány az Életkor című műsorban (10:00 perctől Varsány)

2019.05.17.
(Beágyazási kód hiányában a videó a képre kattintva nyíló linken látható)

Varsány 800 éves – Nyitóünnepség  

2019.05.09.



(Beágyazási kód hiányában a videó a képre kattintva nyíló linken látható)

Népi Kézműves Alkotóházak Országos Hétvégéje

2019.04.05-06.



(Beágyazási kód hiányában a videó a képre kattintva nyíló linken látható)

Székely-Palóc Lakodalom Varsányban

2018.06.30.



 

 

A Megafon Facebook oldalán megjelent rövidebb összefoglaló videó a varsányi
Székely-Palóc Lakodalomról

 



(Beágyazási kód hiányában a videó a képre kattintva nyíló linken látható)

 

Varsányi Lakodalom 1998-ból



 

A Duna TV által 1998-ból felvett Varsányi Lakodalom,előzményei legénybúcsú

Varsányi Lagzi Duna TV 1998 Előzmények

 

Úrnapján Varsányba

Duna TV Kereszt-Tények című műsor

2018.06.20.



 Varsány 04:09-től

 

Varsány madárszemmel:





Matyóföldön a Muskátli Hagyományőrző Együttes és az Iglice Táncegyüttes:



V. Magyar Világtalálkozó – Palóc lakodalom:



27. Mesterségek Ünnepe 2013. Népművészet Mestere – díj átadása és a díjazottak
műsora:

Özv. Bárány Antalné Strehó Margit mesemondó 22:00-tól látható



A Roma SE Varsány a P’amende műsorában:

Beágyazási kód hiányában a műsor a képre kattintva nyíló linken látható



Varsány a Hír TV Soroló című műsorában:

Beágyazási kód hiányában a műsor a képre kattintva nyíló linken látható, Varsány
13.45-től



A vidéken maradás lehetőségei – Varsány az Echo Tv-ben



Echo, Tv – Gazdafórum: Varsány



ATV – Hazahúzó: Palócok Magyarországon

Beágyazási kód hiányában a műsor a képre kattintva nyíló linken látható



 * Categorized in Filmek
 * Tagged with immediate


HAGYOMÁNYÁPOLÁS ÉS GASZTRONÓMIA



 * 
 * Posted on 2014-07-31
 * by admin.varsany

   


NÉPSZOKÁSOK

Az esztendő ünnepeihez és a családi élethez kapcsolódó szokások:

Újév első napján gyerekek jártak köszöntgetni házakhoz, de sógor, koma,
keresztgyerek is köszöntötte egymást.

A Húsvét elengedhetetlen szokása a locsolkodás. A legények, fiúk a vasárnapi
litánia után összegyűltek, és körbejárták a falu lányait, hogy meglocsolják
őket. A kisebb lányokat délelőtt locsolták, az idősebbeket délután. Mindig az a
fiú köszönt be a házhoz, aki udvarolt annak a háznak a lányának. Az asszonyok
tojást főztek és azt festették, viasszal díszítették. A legények vízzel
locsolkodtak, akkor még nem volt kölni. A locsolkodókat megvendégelték borral,
pálinkával, sonkával, kelt süteményekkel.

Májusfát is szokás volt állítani. Udvarláskor vitték a fiúk a lányoknak. Színes
szalaggal díszítették, pálinkát vagy bort is kötöttek rá. Májfának is hívják.

Az év további részében főként a mezőgazdasági munkáké volt a szerep. Zsófia
napkor vetették el a kendert. A virágos kendert nyáron, a magvas kendert ősszel
szedték. Szedés után áztatták 1-1,5 hétig. Ezt megszárították, majd otthon
törték kendertörőn. Tilolták, lábbal taposták, következett a héhely.
osztályozták, guzsalyon fonták, felmotolózták, a fonalat lúgozták, gombolyba
tekerték, felhúzták a szátvára a fonalat és szőtték. A finomból készült az ing,
az ingváll, abroszok, a durvábból pedig zsák, rongypokróc készült. Cserfahéjjal
festették, ettől szürkés, vöröses színt kapott az anyag.

Pünkösdkor, Szent Mihály napkor nagy hagyománya volt a sütésnek. Ilyenkor
hagyományos, helyi ételeket készítettek. Kemencében “Tepsi vakarást” sütöttek.

Ősszel kukorica töréskor összegyűlt a család és együtt végezték a munkát. A
házhoz szállított csuhés kukoricát este fosztották. A család, de volt, hogy
szomszédok is segítettek. Mákos kukoricát főztek.

Működött fonóház is. Asszonyok, lányok ide jártak össze, vicceket meséltek. A
legények is jártak ide, főleg udvarolni, esténként a lányokat haza is kísérték.
Este 7től 11-12ig is fontak.

Nagy eseménynek számított a hagyományos lagzi.

Télen voltak  a disznótorok. Disznóvágás minden háznál történt és az esti
vacsorára olyan rokonokat is meghívták, akik nem vettek részt a napi
munkálatokban. Ettek, ittak , jót mulattak. Olyan is előfordult, hogy hívatlan
vendégek is érkeztek, öten, hatan hangoskodva, tepsit vertek fakanállal,
edényeket, üveget hoztak magukkal, amibe kóstolót kértek. Ők voltak a
„cigányok”, maskarába öltözve, eltakarták az arcukat, hogy ne ismerjék meg őket.
Aki huncutkodott velük, az kapott a fakanállal. Volt olyan este, hogy több
helyre is elmentek. Az is előfordult, hogy a háziak nem ismerték meg őket és
kilesték hová mennek be, így találgatták a kilétüket. Ma már kevesebb disznótor
van és nem egészen olyan, mint a régen, de még előfordulnak a maskarás
„cigányok” is.

A téli esték régi hagyománya a fosztóba járás. Szinte minden családnál volt
tollfosztás, libát, kacsát neveltek és a „tollyút” megfosztották. A
családtagokon kívül segítettek a szomszédok, rokonok és visszasegítették
egymásnak. Munka közben szórakoztak, meséltek, pletykáltak, de azt is
megbeszélték kihez mennek, ha itt befejezik a fosztást. Volt olyan ház, ahová
egy hétig is jártak. A gyerekek is szerettek hallgatózni és ha odafértek az
asztalhoz ők is segítettek. Este amikor abbahagyták a munkát előkerült a nagy
tál mákos kukorica, a bor, a pálinka.

Betlehemi verseket, kis műsorokat iskolában tanították be. Főleg fiatalok
szerepeltek. Vicces dolgokat is betanultak. A kis Jézus bemutatása volt a fő
téma.

Karácsonykor jártak énekelni a faluba, kaptak az énekesek sütit,diót, almát.
István napkor zenekarok járták a falut.

Szilveszteri virrasztásra a legények összegyűltek valamelyiküknél, és onnan
indultak köszöntgetni.

--------------------------------------------------------------------------------


NÉPI ÉPÍTÉSZET

A településen még található néhány palócház, amely felújítás után is megőrizte
régi külsejét.
Szinte minden utcában fellelhető egy-két palóc jellegű épület, de ezek már csak
a formájukban hasonlítanak a palócházakéra.
Kicserélték az ablakokat, beépítették a gangos padokat, oszlopos tornácokat, el
betűre hozzáépítettek, így a palóc jellege végleg eltűnt.



--------------------------------------------------------------------------------

HAGYOMÁNYÁPOLÁS

Összegyűjtötte: Gergely Katalin

Megjelent: Varsány

                    Egy palóc falu évezrede című könyvben

C. A HAGYOMÁNYŐRZŐ PALÓC FALU

Gergely Katalin

XI. A FALU TELEPÜLÉSRENDJE, HAGYOMÁNYOS PARASZTHÁZAI

Varsány a Nógrád megyében élő palóc népcsoport jellegzetes települése, népi
kultúráját tekintve szorosabb kapcsolatot négy Szécsény környéki faluval mutat,
ezek Rimóc, Hollókő, Sipek és Nagylóc.

A falu, amely településszerkezetét tekintve leginkább útifalunak mondható,
Szécsénytől 5 km-re lankás dombok közt terül el, így a térszintkülönbség is
tagolja a falut és határát. A katolikus templom a falu viszonylag magasabban
fekvő részén helyezkedik el, a körülötte lévő mélyebb részeken találjuk a falu
legrégibb és leghagyományosabb házait. Ezen a településrészen kívül a korai
betelepülők és a tehetősebb gazdák a templomhoz vezető utak mentén építették
házaikat. A templom körüli rész számított a falu legrangosabb részének. A falu
települési formája általában, így Varsányban is tükrözi a falu társadalmának
tagolódását, ősi nemzetségi – hadas – elrendeződését, az egyes településrészek
időbeli létrejötte közötti különbséget. A római katolikus templom fontos
meghatározója a faluképnek, s miután magasabban fekvő részen áll, a völgyben
meghúzódó házakig adott egy fontos tér. Ez a tér vonzotta a jelentősebb
középületek a templom köré való rendeződését. A templom közelében lévő közösségi
épületek, kulturális  és szolgáltató intézmények (iskola, klubkönyvtár,
községháza, boltok, kocsmák, postahivatal, stb.) alkotják ma is a  falu
központját s az emberek közötti mindennapi kommunikáció színteréül szolgálnak.

A római katolikus temető a falu  határában, egy másik  magasabban fekvő részen
terül el. Korábban és ma is a nagycsaládok igyekeznek egy helyre, egymás
közelébe temetkezni. A temetőben egymás mellett fekszenek a rokonok, hasonlóan,
ahogy egymás mellett ültek a templomban vagy egymás szomszédai voltak a faluban.
A sírjelek közt a hagyományos fa- és kőkeresztektől a legmodernebb megoldásokig
minden típus megtalálható.

A falu közepén halad a fő közlekedési út: Szécsényből Sipek felé vezet, ezen
bonyolódik a helyi buszközlekedés is. Varsányban az utcák közepén futó kocsiút,
két szélén gyalogjárók  húzódnak. Az  árkok és a gyalogjárók között gyakran
fákat ültetnek, tövükben a házak lakói által plántált  virágokkal. A faluban
több közkút található, ezek többsége kerekeskút (hengereskút), némelyik
deszkaléces kútházzal fedett.

Varsányban a településrend néhány helyen napjainkig is megőrizte az egykori
nemzetségek, rokonsági csoportok (hadak) szerinti elrendeződését. Az azonos
nevet viselő és egymással rokonságban álló családok egymás közelében, nem ritkán
egy telken laktak. A hosszú udvarokban a házak egymás végében, a telek 
hosszanti oldalán álltak. Ezek a hosszú udvarok vagy közös udvarok közöket,
zugokat képezve szinte utcaként funkcionáltak. Ilyen jellegű településrész
Varsányban a mélyen fekvő, patak melletti falurészen máig megőrződött.

A polgárosodás évszázadában terjedtek el az L alakú házak, amelyeknél a szobák
az utca frontján helyezkednek el. Varsányban is találunk ilyen háztípust a
módosabb családoknál.

Az utcákra futó telkek többsége szalagtelek, a telkek előkertes beépítésűek: a
lakóépületek az utca vonalától néhány méterre beljebb állnak. Házfaltól a
járdáig gyakoriak a kis virágos kertek. A telek udvarból, a rajta álló lakó- és
gazdasági épületekből áll. Ha elég nagy a telek, még veteményes vagy
gyümölcsöskert is található rajta.

A telek első részén álló lakóház az északi háztípushoz tartozik, amelynél a
szoba tekinthető a ház legfontosabb részének, Általában háromsejtű, a
szegényebbeké egy- vagy kétsejtű volt; két ablaka az utcára, egy az udvarra
nézett. A fedett közlekedés biztosítására a bejárati homlokzat mentén tornác
volt,  általában folyosónak hívták. Az udvari homlokzatot szegélyező fából
készült oldaltornác és az ezzel összefüggő előtornác általánosan elterjedt volt
Varsányban a II. világháborúig. A két világháború közötti években a módosabb
gazdák beüvegezték a tornácot.

Ez a háztípus három, funkcionálisan jól elkülöníthető részből állt: a házból,
amely tulajdonképpen a lakószoba; a kamrából és a pitvarból. Az udvarról a
keskeny és kis méretű pitvarba lehetett belépni, ez a helyiség elsősorban
egyszerű házi eszközök tárolására szolgált. A belőle nyíló szoba a mindennapi
élet színtere volt, főző,  lakó és munkatér, itt tárolták a ruha- és
edényféléket is. Négyszögletes, lapos kemence fűtötte, a szája előtti padkán
főztek, a XVIII. századtól a kemence szája fölé fából vagy vesszőből kürtőt
készítettek, így a padlásra vezették a füstöt. A kemence egyben hálóhelyül is
szolgált. Amikor a kemence száját a pitvarba vezették, megjelent a nyitott
kémény, és a főzés átkerült a pitvarnak ebbe a részébe. A pitvar így fokozatosan
átalakult konyhává, s a mindennapi élettevékenységek ide kerültek, a szoba 
pedig egyre inkább a reprezentáció színtere lett.

A kamrának fontos szerep jutott az olyan családoknál, ahol több nemzedék élt
együtt. Találunk példát arra is, hogy több kamra is tartozott egy hosszúházhoz.
A kamra, amelynek általában nem volt ablaka, eredetileg tárolóhely és hálóhely
volt: az asszonyok hálóhelyéül szolgált – férfiak az istállóban, pajtában,
padláson aludtak – de a fiatal házasok is itt aludtak. A fiúgyerekek általában
12 éves koruktól az istállóban, priccsen aludtak. Kamrában  tárolták a különféle
szuszékokban és ládákban az élelmiszereket, ágyneműt, vászon- és ruhaneműt – az
asszonyok ágya fölötti tárolórúdon a szennyes ruhát tartották – s általában a
menyasszony hozományát. Szuszékot leggyakrabban a losonci vásáron vették a
varsányiak.

A „ház”, vagy tisztaszoba  a módosabb családoknál korábban vált kizárólag
presztízshordozóvá. Tulajdonképpen egy megkímélt, utcára néző ablakos
vendégszoba ez, amelyet az ott élők nem használtak, csak kivételes alkalmakkor.
A korábbi, hagyományos berendezésű tisztaszobában két eltérő funkciójú tér volt:
egy kultikus tér és egy munkatér. A berendezése általában egy sarokra rendezett
fiókos asztalból, sarokpadból, ezen kívül fazékpolcból állt. A falakon tálak,
cserépedények, a szent sarokban üvegre festett szentképek és Mária- kép függött,
vagy szobor állt. Minél inkább áttevődött a mindennapi tevékenység, elsősorban a
főzés a konyhába, annál díszesebbé, cifrábbá vált a tisztaszoba: színes
cserépedények, hímzések, szőttesek, és a díszesen felvetett ágy reprezentálta
mindenki számára a család társadalmi helyzetét. Ahol nagylány volt a családban,
a szobából nem hiányozhatott a magasra felvetett díszágy, amely a lány
kelengyéjét őrizte. Általában úgy vetették meg, hogy a párnák fölé hajtogatott
dunnát letakarták fodros szélű ágyterítővel, és erre még hímzett végű huzatba
bújtatott párnákat tettek, három-kilenc darabot, a tehetősségtől függően. Az
első szobának  ilyen módon való átalakulásával együtt a kamra vált második
szobává, alvó- és tárolóhelyül s legfőképpen mindennapi munka- és élettérül
szolgált a családnak.

A lakóházak anyaga mindig a hely adottságaitól függött. Varsányban ma is több
vályog- és vertfalú ház található. A tetejüket korábban zsúpszalmával, később
cseréppel és palával fedték. A hagyományos tető a kontyolt tető, függőleges
nyílása a füst kivezetésére szolgált. Ennek a típusnak továbbfejlődése a
vízvetős tető: a viszonylag magas tető függőleges deszka-homlokfala – amely
inkább díszítő, mint homlokzatot védő elem – alatti része a vízvető, amely
Varsányban viszonylag széles.

A házakat kívülről tapasztották és mázolták, a XIX. sz. vége óta meszelik.
Általában évente kétszer, tavasszal és ősszel, három, illetve öt rétegben
meszelik ki a házakat, ez mindig az asszonyok feladata volt és még ma is gyakran
az. A döngölt, tapasztott földpadlót deszkapadló majd parketta váltotta fel,
elsősorban a tisztaszobát igyekeztek minél igényesebben burkolni, és ezt a
változást is befolyásolta a módosság fitogtatása is.

A hagyományos lakóház építkezési mód, mindennapi ház- és lakáshasználat az
ötvenes években alakult át, folyamatosan modernizálódva elvesztette sajátos
jellegét, a mai faluképre a hatvanas – hetvenes években egy kaptafára tervezett
és épített, sátortetős kockaházak a jellemzőek.

XII. ÉLET A HÁZBAN

A tűzhely körüli munka mindig az asszonyok feladata volt. Az étkezés rendjét az
évszakok változása határozta meg. Minden családnak volt konyhakertje, neveltek
baromfit és hízlaltak egy vagy több disznót. A disznóvágás és a disznótorok
szinte családi ünnepet jelentettek és jelentenek még ma is.

A hagyományos étrendet elsősorban a saját előállítású alapanyagokból állították
össze, amelyet sok burgonya, hüvelyes – ázalék – és tésztaféle fogyasztása
jellemzett. A táplálkozás rendjét századokon át meghatározó római katolikus
egyház életszabályainak máig élő a hatása a falu erősen katolikus hitű népessége
körében. A heti étrend – hétfő, szerda, péntek: hústalan nap; kedd, csütörtök,
vasárnap: húsevő nap; szombat nem pontosan meghatározott – máig szerepet játszik
a fogyasztásban. Az egyes étkezések általában két fogásból állnak, vasárnap
háromból. Télen naponta kétszer étkeztek, nyáron háromszor. A házi kenyérsütés
még manapság sem ritka jelenség.

A családok általában a konyhában étkeztek, ritkábban a hátsó szobában. Nyáron az
udvari nyárikonyhában főztek és étkeztek. Az asztali ülésrendnél a családfő
vagyis a gazda ült a főhelyen, az ajtóval szemben, mellette legidősebb legényfia
és felnőtt fiai. Újabb szokás, hogy a gazdasszony is helyet foglal az asztalnál.
Mai napig megmaradt a megszokott hely használata minden családtag számára. Az
asszonyok korábban soha nem ültek le az asztalhoz hanem kiszolgálták az étkező
férfiakat, gyermekeket és ma sem ritka  az idősebbek körében, hogy nem hajlandók
az asztalhoz ülve étkezni. A közös tálból történő étkezés szokása a XX. 
századra szűnt meg, ma már mindenki külön tányérból étkezik.

A lakodalom, mint az emberi élet egyik legfontosabb fordulópontja, az étkezésben
is kiemelt helyet foglal el. A lakodalmi ételsor általában azonos az egész
faluban, kevés újítástól eltekintve a helyi szokásokhoz alkalmazkodva alakult
ki. Legfontosabb fogásai: húsleves csigatésztával, pecsenyefélék, pörköltek,
sütemények. A hagyományos kalács és lepényfélék mellé újabban tortafélék
kerültek: míg korábban egyetlen menyasszonyi torta volt, ma annyi torta kerül az
asztalra, ahány háztól vendég van a lakodalomban.

XIII. A VISELET

Miután Varsány legjellemzőbb, legismertebb néprajzi sajátossága napjainkban is a
színes,  hétköznap és ünnepnap egyaránt hordott népviselet, ezt kell a
legrészletesebben  bemutatnunk.

A magyar néprajz tipológiája szerint a varsányi viselet a felföldi viselethez,
ezen belül a palóc népviselethez tartozik, szűkebb egységet pedig Nógrád megye,
s azon belül is Szécsény és környéke jelenti: Hollókő, Nagylóc, Rimóc, Varsány,
Sipek. Ebben az öt községben a viseleti stílusjegyek nem mutatnak nagy eltérést,
lényeges vonásaikban megegyeznek. Ennek a viseleti egységnek létrejöttében
jelentős szerepe volt a közös, katolikus vallású hívek egyetlen plébániájának,
mely 1787-ig csak Rimócon működött. Ekkor létesült a nagylóci plébánia, s hozzá
csatolták Hollókőt is. Varsány és Sipek továbbra is a rimóci anyaegyházhoz
tartozott, egészen 1942-ig, amikor Varsányban is önálló plébánia létesült és
Sipek a közös közlekedési út miatt hozzá lett csatolva.

Természetes, hogy a közös templom mint a közösségi élet legfontosabb színtere,
alakítója és meghatározója volt a viseletnek; az ünnepi öltözködés legfőbb
alkalma, a bemutatkozás és a véleménycsere színhelye. A közös egyházi igazgatás
és XIX. sz. második felében a varsányi központú körjegyzőség összetartó hatása
lényeges vonásait tekintve azonos viseletet alakított ki az említett három
illetve öt községben.

A varsányi viselet napjainkig is sok régies vonást őrzött meg. A többi ismert
viseletcsoporthoz képest később vettek át újabb öltözetdarabokat, viseleti
elemeket.  Ilyen régies vonás például az asszonyok előhajas kontyfésülése, mely
a XIX. századi osztrák „biedermeier” polgári hajviselet emlékét őrzi. Továbbá
régi divatot őriz az ingvállak használata a blúzfélékkel szemben, a vászon testi
ruházat fennmaradása még napjainkban is, s a vállkendő alkalmi, ünnepi viselése.
A viselet meghatározó eleme a többrétegű fejviselet és a sokszonyaviselet.
Jellemző az öltözetdarabok sokfélesége és gazdagsága anyag, szín, díszítés
szerint. Az egyes viseletdarabok a közösség tagjai számára  konkrét jelentést is
hordoznak, kifejezik a nemet, az életkort, az állapotot, az alkalmat, a
társadalmi helyzetet, rangot és nem az adott közösséghez tartozók számára a
területi hovatartozást.

Az öltözet jellegzetes formáját a sajátos fejviselet, a vállat hangsúlyozó bő
ingujj és vállkendő, a rövid, térdig érő és csípőt kiemelő sok szoknya határozza
meg. A varsányi viselet, hasonlóan a többi palóc viselethez,  jellegzetesen
sokszoknyás, ingvállas, vállkendős öltözet.

A viselet leírása tulajdonképpen a két világháború közötti időszak viseleti
rendszerét adja vissza a legrészletesebben. Ez a szülők, nagyszülők kora, erre
emlékeznek a legszívesebben és a legpontosabban, s ebből az időszakból szinte
minden család rendelkezik fényképfelvétellel is.

XIII. 1. A női viselet

Régen minden családnak volt kenderföldje, amelynek nagyságát a család nagysága,
szükséglete határozta meg. A kenderföldek a termelőszövetkezetek megalakulásával
1960-ban szűntek meg. De a vászonanyag jelentősége már az 1930-as évektől
csökkent a gyári anyagok, a különböző gyolcsok térhódításával egyenes arányban.
Így házilag elsősorban a háztartáshoz szükséges lepedő, abrosz, fűhordó abrosz,
törülköző alapanyagát szőtték meg, s a vászon ruhanemű szerepe egyre csökkent.

Szőni minden családban tudott valaki, általában az asszonyok szőttek, de már a
14 éves lánynak is tanulnia kellett a szövést. Tiszta kenderfonálból ritkán
szőttek, a kenderfonalat általában üzletben vett pamuttal vegyítették. Így
finomabb vásznat kaptak. Az így nyert anyagot félpamutos vászonnak hívták. A
nagyon szegény emberek, vagy a háborút megelőző és azt követő években
általánosan, csak tiszta kenderfonalból szőtték a vásznat. Elnevezése: fonalas
vászon. Az ünnepi viselethez való vásznat tiszta pamutból szőtték. A szövés
kifejezetten téli tevékenység volt.

Fonóház a harmincas évek végén még volt a faluban. Két-három háznál összejött a
falu fiatalsága, a lányok talpas guzsalyon fontak s beszélgettek, évődtek a
legényekkel. Egy asszony rangját az adta meg, milyen vékonyra tudta megfonni a
fonalat és az a fonal mennyire lett megfehérítve, mert ettől a két tényezőtől
függött a megszövött anyag finomsága, szépsége.

XIII. 2. A ruhaviselet elemei

Ingváll: a bevarrott ujjú ingek típusába tartozik.        Amíg az ingváll
alapanyaga háziszőtt vászon volt, addig a szátváról (szövőszék) levett vászon
szélessége adta meg az ingváll derekának a hosszát, bősége pedig másfél vagy két
rőf volt, ami kb. 1,5 méter. Az ingváll derekát elöl középen nyitva hagyták,
vagyis az anyag két szélét csak a nyaktól lefelé 10 cm-es részen varrták össze,
lejjebb nem. Az emlékezet szerint ez a típus korábban lányoknál, asszonyoknál
egyaránt általánosan elterjedt volt, s csak az anyag megváltoztatásával – ami
maga után vonta a szabás megváltoztatását is – maradt elöl nyitott szabása miatt
speciálisan a kismamák, szoptatós asszonyok ruhadarabja.

Az ingváll szabása egyszerű; a derékrészt benyírták s mellé varrták a pálhával
ellátott két ingváll ujjat. A pálha a derékrész és az ujj közé illesztett
négyszögletes toldás, az ingváll ujjának bőségét segíti elő. Az ingváll nyaki
részét és az ujjak vállrészét tűre szedve ráncolják be, s a cérnát benne hagyva
vékony gallért erősítenek az ingvállderékra. A gallér középső részére (kb. 10
cm-es rész) valamilyen kis jelet, virágot, vagy viselőjének nevét szokták
belevarrni. A derékrész hossza csípőig ér, hogy “a szoknya jól befogja”. Az
ingváll ujjának hossza ált. 40-50 cm, viselőjének könyökéig kell érjen. Az ujj
alsó végét is tűre szedve beráncolják, s 5 cm széles kézelőt varrnak rá, melyet
szattyinggal kötnek meg. Az ingváll ujjának szépségét bősége adta meg; ezért,
hogy minél “kerekebb” legyen az ingváll ujja, egy szél vászonhoz még
hozzátoldtak egy fél szelet vagy még egyet; ezért az ingváll ujján két varrás
van: egy alul és még egy felül, vagyis inkább a kar hátsó részére igazítva, hogy
a ráncok eltakarják.

Az újabban használt lenvászonból vagy finomabb gyári anyagokból szabott
ingvállakat – miután itt már nincsenek meg a szövőszék természetéből adódó
kötöttségek az anyag szélességét illetően – a derékrészt két oldalon varrják
össze, tehát eltűnik az ingmell nyitottsága, és az ujján is csak egy varrás van,
természetesen alul. Az anyag minőségétől függetlenül az ujját mindig a derékrész
mellé varrják. Az ingvállat a felhasznált anyag minősége szerint nevezik:
fonalas ingváll (tiszta kenderfonalból készült), félpamutos ingváll (amikor a
szövőszéken a felhúzott szál pamut s a keresztszál kenderfonal), pamutos ingváll
(csak pamutból készül, tehát kenderfonal már nincs beleszőve). Az ingváll
szépségét az ujjának díszítése, az ujjára felhasznált anyag minősége adja meg,
hiszen az ingváll derekát eltakarja az alsólajbi és a nagykendő. Ezért az ünnepi
ingváll ujját korábban virágos kender fejéből nyert, legjobb minőségű
kenderfonalból szőtték, vagy csak pamutból. Az ingváll ujjára való anyagot még
külön eljárással: kallatással (mángorlással) fényessé és puhává tették. Kallatni
Balassagyarmatra a magyar vagy zsidó kelmefestőkhöz vitték a vásznat a II.
világháborúig. Ennek az ünnepi ingvállnak az elnevezése is kallott ingváll volt.
A harmincas évek óta az ünnepi ingváll ujjára gyakran használnak selymet,
brokátot, csipkét. Az újabban viselt ünnepi ingváll anyaga a derékrészen boltban
vásárolt vékony anyagok, az ujjára pedig  bolti csipkét használnak fel. Az
ünnepi ingváll ujját kézelő helyett színes selyempántlikával rögzítik a könyök
felett.

Az ingváll szépségét az ujjára felhasznált anyag minősége mellett a kézelő
hímzésének fajtája és színessége is elősegítette, meghatározta. Amíg a kézelő
fonalas vászonból vagy félpamutosból volt, addig szálszámolással, fehér
hímzéssel: lyukvarrással díszítették, melynek mintája leveles, rózsás,
csillagos, búzaszemes, borsólyukas lehetett, vagy szintén szálszámolással, de
színes keresztszemes mintával varrták ki a kézelőt. Amióta a kézelő anyaga is
gyári gyolcs, a hímzése szabadrajzú, tömöttvarrás, színes virágminták. A kézelőn
a hímzés a korral együtt egyszerűsödik; elszíntelenedik és keskenyebb is lesz.
Újabb jelenség: az ingváll ujjára üzletben előre megvarrt, gépi hímzéssel
díszített kézelő felvarrása. Az ingvállat közvetlenül a testre veszik fel, s a
régebbi típusú ingváll alsó két szélét egymásra hajtva fogják be a szoknyába.
Ingvállat csak fehér színűt viselnek, ezért gyakori az ingváll mosása, váltása.
A kimosott ingvállat ráncai mentén kisimítják, kihúzogatják, még ma sem
vasalják. Tárolásra az ingváll ujjait felébe kettéhajtják, a mellrészre
helyezik, az ingváll derekát ráhajtják a felső részre (keresztbe), és az egészet
hosszába újra összehajtják.

Általában elmondható az egyes viseleti darabok tárolásáról, hogy a napjainkban
használt szekrényekben is a korábbi, ládabeli tárolást alkalmazzák. Nem
használnak vállfát, a ruhaneműt gondosan hajtogatják – mint például a fentebb
leírt ingvállat – a szoknyákat és a kötényféléket viselésük után asztalra
fektetve ráncba “beszedik”, hurkaszerűen összehajtják, – a kötényfélét kétrészt
hajtják – és a kötőjükkel körbecsavarják.

Pendely: anyaga kendervászon, esetleg félpamutos vászon, készítéséhez 3 szél
vásznat használtak: 2 szél kellet az elejének és a hátuljának, 1 szél pedig a
két oldalán a háromszög alakú betoldásra, eresztékre. A derekán saját anyagából
visszahajtott  fűzőbe szattyingot húztak, ezt elöl kötötték meg. A pendely
általában félcombig ért, de viseltek hosszabbat is, hogy “feltűrve a derekukon
jól erősítse a csípőnket”. Újabban a pendelyt gyári gyolcsból varrják, s az
anyaggal együtt a pendely szabása is megváltozott: nincs eresztéke a pendelynek,
hanem az anyagot úgy szabják, hogy a derékrészen keskenyebb legyen.

A pendelyt felöltés után a testen ráncolják, igazítják a kívánt bőségűre; fejen
át, első ruhadarabként öltik fel. Ma az asszonyok, lányok nem mindig hordanak
pendelyt a viselet alatt.

Külön meg kell említenem a bugyogó használatát. Az 1930-as évek vége előtt a nők
soha nem hordtak bugyogót, csak “úgy csupaszon voltunk a bőszoknya alatt”. A nők
alkalmanként kendőt kötöttek magukra: egyet a derekukra, egyet pedig arra
rögzítve keresztbe, hogy így védjék a tisztulás ideje alatt magukat és a felső
ruhájukat a bepiszkolódástól. 1936-38 körül kezdtek a faluban bugyogót hordani,
ennek anyaga barchetből volt, és otthon készítették el: (“Nem is igen vettük,
hanem kelméből kiszabtuk egy másikhoz és megvarrtuk.”) Azok az idősebb
asszonyok, akik lánykorukban nem szoktak hozzá a bugyogó rendszeres viseléséhez,
napjainkban is csak alkalmanként veszik fel. Idősebb asszonyok télen, nagyon
hidegben lábas-bugyogót hordtak, barhentből. (“Ez olyan volt, mint egy szoknya,
csak nem volt összevarrva, szára olyan hosszú volt, hogy alul betűrték a
csizmába, derekukon szattyinggal rögzítették.”)

Hálóruhának egy kopottabb ingvállat és pendelyt használtak. Aki szeretett
rendesen öltözni, annak volt külön erre a célra használt háló-nak nevezett
pendelye és ingválla. De aki rendetlenebbül öltözött, az “abban aludt, akiben
nappal dolgozott, és mindig gyűrött ingvállban járt”.

Alsószoknya: félpamutos vagy pamutos vászonból varrták, 7-8 szélből. Újabban
gyári gyolcsból készítik. Az anyagot tűre beszedve, keskeny gallért varrnak rá.
Elején középen hasíték van, amelyet alul kb. 10 cm-es részen összevarrnak. Alját
fehér sifonnal, szattyinggal szegik fel. Derékon madzaggal kötik meg.
Elnevezése: fehér szoknya. Nincs rajta semmiféle díszítés. Hétköznap általában
3-4 fehér szoknyát vettek fel, ünnepnap többet. Azért vettek ennyit, mert “ha
csak egy szoknya volt rajtuk, az úgy bevágódott a lábuk közé; azért kellett több
szoknya, hogy széttartsa a felsőszoknyát, hogy rendesen tudjon menni a
menyecske.” Az alsószoknyát körbe ráncba szedik – csak a hasíték melletti részt
hagyják simán -, a megnedvesített anyagot szála mentén apró hajtásokba szedik
be. Korábban az alsószoknyát nem szedték be ilyen apróra (kb. 1 cm-es ma a
szedése), hanem “ha beszedtük is csak sokkal nagyobba, és csak azért, hogy ne
álljon annyira szét a szoknya.” Az apró szedés mellett 7-8 éve az alsószoknyák
aljába cérnát fűznek, hogy a szedés jobban megálljon és ne álljon szét a szoknya
alja. Ezt az újítást Rimócról Varsányba került menyecske vezette be, s hozta
divatba a helybeliek között. Azelőtt ezt az eljárást nem alkalmazták a ráncok
rögzítésére. Ez lényegében azt jelenti, hogy míg régen kizárólagosan a
használhatóság, a praktikusság volt az elsődleges szempont, ma a viseleti elemek
díszítő jellege kerül előtérbe. Ez sokkal jobban meglátszik a felsőszoknya
készítésénél, amire a következőkben fogok rátérni.

Az ünnepi viselethez illő alsószoknyát vasaltnak, vasalt alsószoknyának hívják.
Ezt az előbb leírt szedett alsószoknyára veszik fel, az alkalomtól függően
4-6-ot. Ez az alsószoknya nincs beszedve, hanem ki van keményítve, s az alján
körben csipke díszítés van. Elöl olyan hasítéka van, mint a szedett
alsószoknyának, s derékra rögzítése is ugyanúgy történik. Napjainkban a vasalt
alsószoknya kizárólag a fiatal (13-14 éves) lányok ünnepi viselete, az
újmenyecskék már egyáltalán nem hordják.

Vasárnap a nagymisére vasalt szoknyát, a litániára pedig úgynevezett szőrösaljú
szoknyát vettek. Ez a szőrösaljú szoknya lényegében felsőszoknya, de silányabb,
olcsóbb, rosszabb anyagból, mint a legfelül viselt szoknya. Azért vettek fel
ebből is 7-8-at, hogy szebben álljon a szoknya rajtuk. Nevét onnan kapta, hogy
az alja szegővel: szoknyaszegő szőrrel volt felszegve, ami egy élénk színű
szövetcsík volt és csak szegésre használták. A legünnepibb a tüdőszín (erős
rózsaszín) szegés volt. Ezt a szoknyát nevezik még “fehérekre való szoknyá”-nak
is.

A felsőszoknya a viselet legjellemzőbb és legfontosabb eleme, hiszen az
elnevezést is a szoknya után kapta az egész viselet: kerek szoknya, bő szoknya
és a városi öltözetet ennek ellentéteként szűk szoknyának, szűk ruhának nevezik.
Az öltözet összeállításánál legfontosabb szerepe a felsőszoknyának van: a
szoknya anyagának minősége, színe, rangja határozta meg, ahhoz válogatták a
többi öltözetdarabot. Tulajdonképpen a szoknya esetében – a vászon alsóneművel
ellentétben – még mindig a régi, századforduló óta divatos anyagok dominálnak:
selyem, kásmír, flokon, atlasz, karton és különféle szövetek, de természetesen
ezek mellett megjelennek az újabb, divatos anyagok is. Tehát a felsőszoknya 
anyagának minősége adta meg a szoknya rangját és vált  meghatározóvá az öltözet
összeállításánál.

A szoknyák fontossága mennyiségükben is megmutatkozik: “…van vagy 80 darab
szoknyám, ha nem több. Ingvállból nem kell olyan sok, az nem olyan érdekes, mint
a szoknya.” “…ünnepre való selyem vagy kásmír felsőszoknyából minden színből
kellett legyen egy lánynak.”

Szoknyát állandóan készítenek újakat is, egy évben általában 2-3 új szoknyával
egészül ki a ruhatár.

A felsőszoknyához 6-7 szél anyagot használnak (ez kb. 4-5 méter), a derékrészen
apró, éles ráncokba tűre beszedik az anyagot és két ujjnyi széles gallért
varrnak rá. A szoknya anyagát megnedvesítik és az anyagot kézzel beráncolják:
ráncba szedik az anyag szála mentén. Korábban a ráncok nagysága másfél, két cm
volt, s kemencéből kivett meleg kenyérrel “vasalták le” a hajtásokat. 1968 óta a
szedés egy centinél is kisebb, így a beszedett felsőszoknya alja sokkal
kacskaringósabban állt, viszont elkészítésére is nagyobb gondot, több időt
kellett fordítani. Saját megítélésük szerint: “Ez a túl apróra szedett szoknya a
régi varsányi viseletnek még csak hírét sem hallja.”

A szoknyán elöl kb. 30 cm széles hasíték van, 2-3 éve a szoknyát elöl egyáltalán
nem varrják össze, csak egymásra hajtják az anyag két szélét. A szoknya a
hasíték mellett, vagy a két végén kb. 40 cm-es részen nincs beráncolva, így a
ráncolás nem a hasat, hanem a csípőt erősíti, ami megfelel a varsányi ízlésnek.
Ezt a kötény által takart sima részt gyakran más, olcsóbb anyagból toldják meg,
mint maga a szoknya. A szoknya hasítékának két szélére szattyingból kötőt
varrnak, amellyel derekukra erősítik a szoknyát. A szoknya alján 4-5 hajtás:
forhamentli van, a szegéstől tenyérnyire. Az alja egyszínű anyaggal felszegett,
a szegő színe a szoknya színétől különbözik. A szegőt méterben vették, anyaga
lehetett gyapjúszövet, posztó, bársony. A felsőszoknya hossza korábban takarta a
térdet, lábszárközépig ért, 1940 óta egyre rövidült, napjainkban viszont már
hordanak térden felül érőt is, természetesen csak a fiatal lányok és menyecskék.

A felsőszoknyákat anyaguk és mintájuk szerint nevezték el; pl. fekete kosaras
(mintájú) selyemszoknya, ezt tartották a legszebbnek, legünnepibbnek.

A felsőszoknyák közül mindig a legújabbat hordják ünnepen, s amelyik elkopott
vagy megfakult, azt alulra veszik. Az ünnepi szoknya elsősorban az anyag
minőségében (selyem, kásmír, bársony, stb.) vagy ha egyszerűbb anyagból készült,
ünnepi tüdőszín szegésével különbözik a hétköznap viselt felsőszoknyáktól,
melyek anyaga puha, jól mosható karton, flokon, vagy delin, vagy olcsóbb, apró
mintás szövet.

Fiatal lányok és újmenyecskék ünnepi vasalt alsószoknyára selyem felsőszoknyát
vesznek, ez a szoknya nincs beszedve apró ráncokba, csak derékban húzott. A
menyasszony fehér selyem felsőszoknyája az egyetlen, amelyiket vasalt
alsószoknyára vesznek fel és apró ráncokba beszedett.

Az alsó- és a felsőszoknyát egyaránt a fejen át veszik fel vagy le; gyakori,
hogy levetkőzésnél egyszerre több szoknyából bújnak ki. A levetett szoknyákat
eltevés előtt kisimítják, sima felükkel lefelé fordítva újból beszedik,
hurkaszerűre összecsavarják és kötőjükkel átkötve teszik el. Ha már nem szép a
szoknya szedése, benedvesítve az anyagot gondosan apró ráncokba szedik és
vasalóval levasalják. Miután a viselet legfontosabb eleme és egyben a megfelelő
megjelenés kritériuma a kerek szoknya, ezért nagy gonddal öltik magukra a
lányok, asszonyok, ügyelve, hogy minden felvett szoknya hossza egyforma legyen,
s csak a szegések különböző színe villanjon ki járáskor. Ugyanígy ügyelnek a
szoknyák ráncainak megfelelő, csípőt erősítő elosztásra is.

Kötény: A szoknya előtt mindig viselnek kötényt. Egyik fajtája a kecele, mely
elöl a szoknyát teljesen körbe éri. 6 szélből készítették, az anyagot két ujjnyi
hajtásokba szedték ráncba és gallért varrtak rá. A kecele mindig sötét színű
volt, alját 4-5 forhamentli (hajtás) és fekete csipke díszítette, amely az
ünnepi kecelén egészen körbe ért. A kecele anyaga a századfordulón
balassagyarmati festőnél vett festett vászon anyag volt, amelynek alapján három
fajta kötényt különböztettek meg: lángszín kecele – ez vékonyabb kelméből
készült, minta nem volt benne, de az anyag színjátszó volt (piros-zöld); habos
kecele – vékony, vasszínű anyagból volt, nem volt benne minta, “csak úgy verte a
habot” ha ráesett a fény; tarka kecele – amelyikben minta is volt, pl.
gallyasos, szilvamagos, barackmagos, stb.

A harmincas évek végétől a kecelét gyakran varrták klottból vagy a tehetősebbek
tükörselyemből, de ez ritka volt. Ezt a két utóbbi típust csak ünnepen viselték.
Egy lánynak általában 6 kecele illett legyen a ruhatárában. Míg az 1910-20-as
években a kecele általános, mindennapos viselet volt, s elsősorban munkában, pl.
aratásban viselték a felsőszoknya védésére, a negyvenes évekre a kecele
kizárólag az ünnepi viselet tartozéka lett.  Ezzel az ünnepi ruhadarabbá
válással együtt járt az is, hogy míg korábban a kecele a nők (lányok, asszonyok)
viseletéhez egyaránt hozzátartozott, ettől az időponttól kezdve csak a fiatal
lányok, ritkán az újmenyecskék ünnepi viseletét jelentette. Elsősorban a
vasárnap délelőtti nagymisére a vasalt szoknyához kötöttek kecelét, litániára
vagy vasárnap délután a faluba már csak szakácskát (lásd később) viseltek a
lányok.

A kecele, az anyagában vele megegyező nyakravaló nagykendővel együtt az 50-es
évek végén maradt el a viseletből.

A másik kötény-fajta a szakácska. Ez az előzőekben leírt köténnyel ellentétben
csak a felsőszoknya hasítékát, szedetlen vagy toldott részét takarja, nem ér el
a csípőig. Téglalap alakú, szabatlan egy szél anyagból készítik: századfordulón
vászonból – félpamutosból, pamutosból – , újabban fekete klottból vagy
tükörselyemből. Derékban a kötény két szélére varrt madzaggal, szattyinggal,
korábban színes pántlikával: szőrrel rögzítették. A megfelelő bőség elérésére a
kötény felső két szélére, a derékrészen  csípőt varrnak – ez kb. 2 cm-nyi kis
hajtás.  Korábban, az 1910-20-as években a szakácskát is beszedték apró
ráncokba, elsősorban az ünnepen viselt fehér pamutszakácskát vagy a fekete
tükörselyem szakácskát. Munkába rakatlan fehér vászonszakácskát vagy fekete
klott szakácskát viseltek, de ez utóbbit a visszájára fordítva.

A kecele dísztelenségével ellentétben a szakácska mindig hímzett az alján.
Kivételt csak a munkába viselt fehér vászon szakácska jelentette, az ünnepen
viselt vászon szakácskát szálszámolásos, keresztszemes piros, kék hímzéssel
díszítették. A fekete klott vagy tükörselyem szakácska alját színes mosóselyem
vagy pamut fonállal hímzik, drukkolják ki. A hímzés szabadrajzú, laposöltéses
tömöttvarrás, a legkedveltebb minták a virágok, levelek. A hímzés alá, a
szakácska aljára görbike (farkasfog), sujtás (aranyszál), ördöglakat (gyöngy és
flitter) vagy pillangó (flitter) díszítés kerül. A szakácska hímzésének színe és
szélessége a korral együtt változik: a hímzés keskenyebb lesz és zöld, kék, lila
szín váltja fel az élénk tarka színeket. Idős asszonyok szakácskájának aljáról a
hímzés már teljesen hiányzik, helyette 4 forhamentli (apró hajtás) és fekete
csipke jelenti a díszítést. Mindenki maga hímzi a szakácskáját ma is, ha a
megvarrásnál a varrógéppel rendelkező asszonyok segítenek is egymásnak. A
hatvanas évek eleje óta vászon szakácskát nem hordanak, csak fekete klottot vagy
ünnepre tükörselymet. Ezek a szakácskák már kivétel nélkül rakatlanok, azaz
nincsenek apró ráncokba beszedve. S miután így a sima anyagfelület megnőtt, a
hímzések a korábbiakhoz képest szélesebbek, színesebbek – a szakácska “cifrább”
lett. Saját szavaikkal élve: “nem ilyen nagyon pingáltat hordtunk régen”.

Ha egy lány nagyon díszesen akart felöltözni – előfordult még az ötvenes évek
végén is – , a kecele tetejére rákötötte még a hímzett szakácskát is: “Ha
valakit kihirdettek a templomban és híresen fel akart öltözni, a kecelére
rákötötte még a drukkolt szakácskát is, az volt a híresebb, az már nagyon fel
volt készülve…”

A kötény harmadik fajtája a melles szakácska vagy surc, amely lényegében olyan
szakácska, melynek nyakba akasztható, szabott felsőrésze van. Korábban házi, ma
boltban vett vászonból készítik, színe nem fehér, hanem a kék sötétebb
árnyalatai. Hétköznap, ház körüli munkához nők általánosan viselik, korábban
férfiak is felkötötték. Házilag varrják ma is.

Varsányban a kötény mindig hosszabb, mint a szoknya. Kötény nélkül nincsenek
felöltözve az asszonyok, lányok. Levétel után gondosan összehajtogatják
hosszába, majd félbe, s a kötény kötőjével átkötve teszik el a szekrénybe.

A szakácska fölé a derekukra díszítésül derékkötő rózsás pántlikát kötnek: a
hason csokorra megkötik,  két vége lelóg a szakácska aljáig. Ez a két-három
ujjnyi széles selyem szalag, melynek dísze a géppel belehímzett rózsa, kalász,
stb. szinte az egyetlen viseleti elem, amely változatlanul megmaradt a
századforduló óta, anyagát, színét, mintáját és funkcióját egyaránt figyelembe
véve.

Lajbi: ingváll felett viselik, funkciója az ingváll derékrészét befedni, amely
általában rosszabb minőségű anyagból készült. A lajbi derékig érő, testhez
szabott, szűk, elöl-hátul nagy nyakkivágású ruhadarab. Az 1910-20-as években két
típusa volt ismeretes a faluban. Az egyik – valószínűleg a korábbi típus –
vállrészén nem volt összevarrva, csak egy szalaggal megkötve. Így a lajbi
felvételénél az ingváll ujja nem törődött össze, hiszen “hónunk alá fogtuk a
lajbit és megkötöttük a vállunkon”. Ezért ezt a típusú lajbit később is
elsősorban az ünnepi, csipke, selyem ujjú ingvállakhoz hordták. A vállrészen
összevarrt lajbit pedig hétköznap viselték. Egyik változat záródása sem volt
rögzített: általában egy tűvel összetűzték a lajbi két első szélét, ritkábban
patentkapoccsal vagy kötővel zárták össze elöl. Hátul a lajbi alján egy
frakk-nak nevezett fodor volt, innen kapta a gyakran használt frakkos lajbi
elnevezést. Amikor a nagykendőt rávették a lajbira, hátul ennek a frakknak ki
kellett látszania a kendő alól.

Hétköznap általában egyszerű anyagból, leggyakrabban fekete-tarka (festett
vászon) anyagokból varrt lajbit hordtak a nagykendő alatt, ünnepen a vasalt
szoknyához és a selyem nagykendőhöz selyem vagy kásmír alsólajbit vettek fel a
lányok, menyecskék. A lajbit mindig bélelték: vászonnal, vastagabb gyolccsal.
Két oldala, amely kilátszott a keresztbe kötött kendő alól, általában hímzett
volt.

Kicsi lányok hordták az általuk matyó lajbinak nevezett ruhadarabot. Az anyaga
zöld posztó volt, gyakran gallérral ellátott és elöl-hátul szélesen ki volt
hímezve színes virágokkal. Kizárólag ünnepnap hordták a 40-es években,
Mezőhegyesről is többen jöttek haza ilyen lajbiban.

A gyári, kötött lajbik az 1939-es évtől kezdve terjedtek el Varsányban. Eleinte
csak fekete színben lehetett venni, díszítése nem volt, csak a szélén és a
karöltőjénél körbefutó csipke horgolás. Ezt felső-lajbinak hordták, gyakran
rávették a nagykendő tetejére is. Lajbit, vagyis már inkább alsólajbit ekkor még
továbbra is hordtak, elsősorban mellszorítónak. De díszítésül is: a színes
selyem lajbi szegett széle kilátszott a fekete kötött felsőlajbi alól. Amikor a
hatvanas évek elején elterjedt a kötött lajbi mellett az egyéb gyári kötött
szvetterek divatja, végleg elmaradt a nagykendő, és a korábbi felsőlajbi vált
alsólajbivá, így közvetlenül az ingváll felett kezdték hordani. Napjainkban
saját készítésű, pamutból vagy zefírből kötött lajbit hordanak az ingváll
felett. Elnevezése a karöltő körül és a széleken végigfutó horgolt, kötött
díszítés után csipkés lajbi. A lajbi alapszíne lehet fehér, zöld, tüdőszín, kék,
– legünnepibb a zöld alapszín tüdőszínű horgolt csipke díszítéssel. Újabban a
lajbik elejét rózsás mintákkal, keresztöltéssel hímzik ki. Ennek mintáját 
törölközőről vagy  kézelőről másolják le. Ma egyre díszesebb, színesebb, cifrább
lajbikat készítenek, s a korábbi selyem alsólajbi teljesen elmaradt.

Alsókendő: a lajbi nyakába alsókendőt tesznek, ez egy fejkendő nagyságú fehér
gyolcs, amelyet háromszögletűre hajtva tesznek a nyakukba. Hétköznap tiszta
fehéret viselnek, ünnepnap az alsókendő lajbi alól kilátszó szélére kék, zöld,
tüdőszín posztót varrnak és flitterrel, csipkével teszik díszesebbé. Ezt az
alsókendőt napjainkban is viselik a kötött lajbi alatt. Eredetileg azért
viselték, hogy a gyakran festett vászonból készült nagykendő ne fogja össze az
ingvállat.

Nyakravaló nagykendő: a lajbi fölé kötött vállkendő. Anyaga korábban festett
vászon és kásmír, a századforduló óta selyem. A selyemkendők rojttal és gépi
hímzéssel voltak díszítve, cseh gyárak készítették a legszebbeket. Színük
leggyakrabban fekete, ritkábban piros volt, szélein körben gépi hímzésű széles
mintával, koszorúval. Ez is lehetett egyszínű kék, zöld, piros és színes, tarka
is. A kendő szélét körben rojt díszítette. Viseltek egyszínű rojttal, vagy 2-3,
a kendő mintájához illő színű rojttal is nyakravaló nagykendőt.

Rojtos selyem nyakravaló nagykendőt csak fiatal lányok és újmenyecskék viseltek,
elsősorban vasalt szoknyához (szedetlen selyem felsőszoknya), nagy egyházi
ünnepeken. Menyecskének rojtos selyem nyakravaló nagykendőt csak addig illett
hordani, míg a menyecskekendőt kikötve viselte, tehát nem kötötte át
felsőkendővel. Bekötött menyecskéhez már csak rojtatlan selyem vagy klott
nagykendő illett. A lányok, menyecskék pontosan tudták, milyen színű selyem
szoknyához kell fekete alapú, egyszínű vagy színes rojtú nagykendőt kötni.
Rojtos selyem nyakravaló kendője minden lánynak volt a faluban, a tehetősebbeké
gazdagabb (színesebb) rojtozatú  volt, és számszerűleg több. Rojtatlan selyem
nyakravaló kendőt vagy klott nagykendőt vasárnap délután viseltek, ha a faluba
mentek vagy a litániára  kötötték fel.

Hétköznapra festőből viseltek nagykendőt; az anyag alapján – a keceléhez
hasonlóan – háromféle nagykendőt különböztettek meg: habos nagykendő -ezen nincs
minta, vékony szürkés anyagból volt, szegettaljú szoknyához viselték idősebbek,
ünnepen; lángszín kendő – ez is minta nélküli, színjátszó, még ezt is
ünnepélyesebb alkalmakkor viselték; tarka kendő – szélein körben minta futott.

A tarka nagykendőket aszerint osztályozták és nevezték, hogy szélein milyen
minta futott körbe. Egyesszélű kendő: szélein csak egy sor minta, szélesszélűn
pedig kettő (vagy több) minta volt. Alapszínük általában fekete, szürke, szélein
a minta színe sárga, fehér vagy zöld volt. A tarka kendő mintája szerint
lehetett rozmaringos, kalászos, barackmagos, dinnyemagos, gallyasos.

Különböző mintájú tarka kendőből 6-7 is volt egy lánynak, menyecskének. A tarka
nagykendőn rojt soha nem volt. Korábban a nagykendő állandó kiegészítője volt a
viseletnek, hétköznap, munkába is viselték a festőből készítetteket, még
1939-ben is.

Ünnepre fiatal lányok piros selyem vagy kásmír felsőszoknyához fehér csipke vagy
batiszt nagykendőt kötöttek. A menyasszony is fehér csipkés nagykendőt vett fel
lagzijakor. Ezt a kendőfajtát ma is újból kezdik viselni a 13-14 éves lányok
nagy ünnepeken templomba.

A nyakravaló nagykendő négyszögletes, 1,5-2 méter az oldalak hossza. Átlósan
kettéhajtva és gondosan kisimítva, két kézzel apró ráncokba szedték, s így
beráncoltan terítették a nyakukba. Mindig segített valaki a nagykendő
felvételénél, mert egyedül senki sem tudta volna szépen magára venni. A kendő a
nyakba került, s rojtjai szépen lelógtak a vállakról. Elöl a mellen keresztezték
és hátul kötötték meg. Vállon, mellen ráncait szépen kiigazították és
lesimították, hogy ne erősítse a nők felsőtestét, inkább leplezze idomaikat. A
kendő “görcsire” hátul rózsás selyem pántlikát, kendőkötő pántlikát kötöttek
díszítésül, melynek vége leért a szoknya aljáig.

A nyakravaló nagykendő általános viseletét a negyvenes években kezdte
kiszorítani a gyári kötött szvetterek, kardigánok divatja. Ezek a ruhadarabok a
faluból Mezőhegyesre eljáró summások révén kerültek Varsányba.. Az 50-es években
már kizárólag fiatal lányok ünnepi viselete volt a nagykendő, s a 60-as évek
elejétől teljesen elmaradt a viseletből. Ennek okát az új divat mellett a selyem
anyagok tönkremenésében és a kendők pótlásának nehézségében kell keresnünk.
Vállkendő helyett ma legfelül készen vásárolt gyári kötött kardigánokat
viselnek.

Frakkos kabát: sötét színű posztóból készítették. Hossza lehetett derékig érő és
csípőt befedő. Derékban erősen szűkített, hátul középen a lajbihoz hasonlóan
fodorszerű díszítés volt rajta, innen az elnevezése is. Kicsi lányok és idős
asszonyok egyformán viselték. Mindig bélelték, általában flanellal.

A módosabbak Szécsényben, a szegényebbek a helybeli szabónál varratták. Nagy
hidegben ezt a kabátot vették legfelülre, s a frakkja alatt kötötték meg a
nyakravaló nagykendő bokrát. Gallérja nem volt, elöl kapcsokkal csukódott.

1948 óta frakkos kabát helyett zsebes kabátot hordtak. Ennek anyaga posztó vagy
szövet volt, hátul a frakk helyébe a derékrészre öv került, és a kabát ferdén
bevágott két zsebet kapott. Kihajtós gallérja volt, s egy- vagy kétsoros
gombolással csukódott. Bélése babatakarónak nevezett puha gyermekpléd volt.

Ma a nők télen is inkább több kardigánt viselnek, vagy szövetből, kordbársonyból
készített ujjatlan, csípőn alul érő, elöl gombolódó mellényt hordanak, melynek
szintén babatakaró a bélése.

Bőrruhák: az emlékezet szerint a XX. század elején módosabb családok lányai,
asszonyai viseltek juhbőrből készült, csípőig érő, ujjas és ujjatlan ködmönt. Ez
utóbbit kisködmönnek, kislajbinak nevezték. Szécsényben szűcs készítette hozott
bőrből, s színes virágokkal kihímezte a ködmön  mellét, hátát. A hímzést
általában virágok, levelek kivarrása jelentette, leggyakoribb motívum a rózsa
volt, ezért a ruhaneműt is rózsás ködmönnek hívták. Nemcsak nagy hidegben
viselték, hanem szép, cifra hímzése miatt még nyáron is felvették a menyecskék
nagyobb ünnepen. A ködmön színe vagy a juhbőr eredeti, nyers színe, vagy
dohánybarna volt. Az elhordott, tönkrement ködmönöket nem pótolták, s így lassan
elmaradt a viseletből. Ma már egyáltalán nem viselnek bőr ruhaneműt.

XIII. 3.  A lábbelik

Az általános mezítlábas járás csak a II. világháború után szűnt meg véglegesen.
Addig is viseltek már a módosabbak csizmát, de elsősorban csak az ünnepi
viselethez. A szegényebbek még ünnepen is a templom ajtajáig mezítláb mentek és
csak ott húzták lábukra a csizmát, hiszen nagy szó volt, ha egyáltalán venni
tudtak, s nagyon kellett vigyázni rá, hogy “idő előtt el ne nyűjjön”.

A század első évtizedeiben viselték a piros csizmát. Ennek varrása oldalt volt,
orra hegyes, sarka magas, talpa szegezett és puha szárán oldalt hímzés volt.
Lányok és fiatal menyecskék viselték ünnepnap. A piros csizmát a fekete
keményszárú, módosabbaknál lakkosszárú csizma viselése szorította ki, ez is
oldalt varrott, szegezett talpú és külön “csikorgóval” ellátott volt, hogy menés
közben felhívja viselőjére a figyelmet. A csikorgós csizmát elsősorban fiatal
lányok viselték ünnepnap. Asszonyok fekete lakosszárú csizmát hordtak. Ünnepi
viselet nem volt teljes csizma viselése nélkül, ezért mindenki arra törekedett,
hogy a vasárnapi nagymisére csizmában mehessen, ha a litániára már csak mezítláb
is ment.

Csizmát, aki tehette, Szécsényben, csizmadiánál méretre csináltatta, a
szegényebbek vásárokon vették. Varsányban nem volt csizmadia mester, csak
cipész, aki javításokat, foltozást vállalt.

Idősebb asszonyok botos csizmát hordtak és hordanak ma is. Ennek a feje bőrből
van, de a szára posztóból, általában steppelt posztóból. Báránybőrrel, ma inkább
flanellel bélelik.

A harmincas évek óta hordanak fekete box, egy vagy két csatos félcipőt, ezt
Szécsényben vették. Ennél is az volt a fontos, hogy csikorogjon. “Régen –
1950-es évek végén is – olyan szép volt, amikor mi, lányok vasárnap délután
összebeszéltünk és énekelve végigsétáltunk a falun, 6-8 lány egyszerre lépdelt,
csak úgy ragyogott a csizma a lábunkon. Meg volt már akkor nekünk kétcsatos
cipőnk is, az is csak úgy csikorgott; egyik sornak csikorgott a csizmája,
másiknak meg a cipője, hát az nagyon szép volt akkor.”

A csizma elhagyása a negyvenes évek végén kezdődött. “A Mezőhegyesre járó
summások hozták divatba a cipő viselését a csizma helyett, onnan nagyon szép
piros és fekete cipőket hoztak.”

Ma a faluban az idősebbek kivételével senki nem jár csizmában: “…csizmát ma már
senki nem csináltat, akinek van, az is csak ritkán veszi fel.”

A félcipő viselésével együtt terjedt el a harisnya viselése. Régebben semmit nem
húztak a csizmába. “A csizmát csak úgy a nyuszka lábunkra húztuk fel”, vagy
később alkalmanként kapcát tekertek a lábukra. “…Harisnyát soha nem hordtunk;
vászon kapcát tekertünk a lábunkra, elnyűtt ingvállból, vászonból csináltunk
kapcát.”

Az első harisnyák pamutból voltak, barna és fekete színűek, gumival erősítették
a combjukra. Otthon készítettre nem emlékeznek, csak gyárira. Ma a gyerekeknek 
harisnyanadrágot vesznek,  a viselet alá is ezt adják rájuk. Idősebbek ma is
csak fekete és barna pamutharisnyát viselnek.

Hétköznap otthon a legelterjedtebb viselet a tornacipő vagy vászoncipő (ezt
dorcónak nevezik) és a mamusz. Mezei munkában, aratáskor a nők többsége bocskort
viselt. Házilag készítették, talpa csizmaszárból volt, és szíjakkal erősítették
a lábukra. Oldala kicsit fel volt hajlítva, hogy jobban védje a talpat.
(“…öregapám csinált nekem bocskort, épp hogy a talpam védte, tarlóra hordtuk,
hogy ne sebesedjen ki a lábunk.”) Házi használatra készítettek papucsot is.
Nyereg alatt használt bőrből vagy kemény posztókalapból készítették a talpát, és
valamilyen piros, fekete vagy zöld anyagból, leggyakrabban posztóból szabták ki
a felsőrészét. Néha még rózsákat is varrtak a felsőrészre. Talpánál rendszerint
piros szegéssel volt díszítve. Kérge nem volt. A háború után szükségmegoldásként
viseltek papucsot is, ezt nem hímezték, utcára vagy boltba szaladtak benne. “A
papucs a szegénység jele volt, front után csináltunk ilyent posztóból.”


XIII. 4. A hajviselet

 A nők egész életen át növesztik a hajukat, néha a végét levágják. Kislányok
haját egy ágba fonták be, mégpedig az első hajat simán hátrafésülve, fejtetőn
összefogva kezdték befonni, és ehhez külön hozzáfonták a háti hajat. A nagyobb
lányok haját a II. világháborúig brekocsba fésülték. Az első hajat középen
elválasztva, szattyingra (madzagféleség) tekerték – ezt “lapátnak” nevezik – és
a fület szélesen eltakarva a felsodort hajat hátul középen összefogva, a
hátihajjal együtt egy ágba befonták. Ünnepen a hajjal együtt három ujjnyi széles
rózsás pántlikát is befontak, ez leért a hátuk közepéig. A fonat végén a
szalagot “bokorra” kötötték. (“…anyuka lánykorában /1930-as évek/ a lányok
brekocsba fonták a hajukat; elöl középen elválasztva két lapátot csináltak, és
ezt a hátsó hajjal egybefonva még egy széles, rózsás selyem pántlikát is
belefontak a hajba, ez leért egészen a derekukig.”) A háború óta a lányok nem
viselnek brekocsot. Hajukat elöl simán hátrafésülve fejtetőn elkezdik egy ágba
fonni, majd a tarkótól a hátihajat is hozzáfonják. Hajuk végébe szalagot kötnek.
Ma is úgy fésülik a hajukat, ha ünnepnap viseletet vesznek. Mindig édesanyjuk
fésüli a lányokat.

Az asszonyok hajviselete egységes: az első hajat középen kettéválasztva, ezt
szattyingra (madzagra), idősebbek “kolbászra”: gyolccsal megvastagított
szattyingra tekerik hajuk első részét. Ezt a madzagra felsodort hajrészt áll
alatt megkötve rögzítik, míg a hátihajat egy másik madzaggal öszefogva két ágba
befonják és betekerik a kontyvas alá; erre ráfordítják a kontyvasat, hogy az a
hajat jól lefogja. Végül az áll alatt tartott labátba felsodort hajat is
rácsavarják a kontyvasra két oldalról.

A kontyvas patkó alakú rézlap, ezt minden lány a vőlegényétől kapta ajándékba, a
helybeli kovácsok csinálták. Az asszonyok ma is így fésülik a hajukat, csak az
idősebbek nem bajlódnak már a lapát készítésével, hanem simán hátrafésülve a
hajukat, a tarkójukon kontyot készítenek. A fiatalabb menyecskék általában egy
héten kétszer kibontják és megfésülik a hajukat, de az első két sodratot minden
nap kibontják és megfésülik. Rendszerint valamelyik közeli családtag vagy
szomszédasszony segédkezik a fésülködésnél. Fiatalasszonyok havonta egyszer,
idősebbek 2-3 havonta, vagy évente egyszer mosnak hajat. A lányok mindig
fedetlen fővel járnak, az asszonyok viszont még otthon is csak bekötött fővel
lehetnek, sőt a kendőt éjszakára is a fejükön hagyják.

XIII. 5. A fejviselet

 A kicsi lány első fejrevalója az egy éves korban ráadott gyöngyös sapka, ez
rendszerint piros selyemből vagy kásmírból varrt, főkötő formájú, fodrosra
húzott kis sapka, amely színes pántlikákkal és a pántlikák közé illesztett, kb.
10 sor gyönggyel volt díszítve. Ezt csak ünnepen adták rá a kislányra. Lánynak
mindig fedetlen fővel kellett járnia.

A menyasszonyi koszorú lényegében csináltatott művirág koszorú, amely
leggyakrabban rózsabimbó, gyöngyvirág, ezüstkalász és apró tükördarabkákból
készül. Ez a koszorú a múlt századfordulón még egészen keskeny volt, utóbb
azonban egyre szélesebb és díszesebb lett. A menyasszonyi koszorú alá körbe és a
menyasszony hajfonatára rozmaringot tesznek, ez utóbbi neve kiskoszorú,
szűzkoszorú. A lakodalom napján a vőlegényes ház elé érve a vőlegény anyja veszi
le a menyasszony fejéről, miután mézes borral kínálja és kenyeret szeget a
menyével. A lakodalom éjszakáján a menyasszony keresztanyja megfésüli a
menyecske első kontyát és ráadják a nagyféketőt. Ez lényegében fehér gyolcsból
készült, de selyemszalagokkal és gyöngyökkel nagyon díszessé tett főkötő. Erre
még rá van erősítve a menyasszonyi koszorú is és rózsás szalagok csüngnek le a
menyasszony hátára.

Esküvő után az újmenyecske már nem járhat fedetlen fővel, hanem fel kell tegye a
főkötőt (féketőt), homlokkötőt, és a menyecskét, amelyre alkalomadtán egy
felsőkendő is kerül.

Fékető: anyaga színes karton, a szabása: két oldalsó részét fehér gyolcsból
készült, tűre szedett, pántlikák közé fűzött gyöngy díszíti, középső része hátul
apróra beráncolt, hogy a kontyot be tudják alá tenni. Régebben két-három asszony
készítette itt a faluban, újabban  Rimócra vitték  megvarratni. Lányok általában
még az esküvőjük előtt megkapták édesanyjuktól az egész életükre elegendő számú
féketőt (6-7 darab), de nászajándékba is kaptak a keresztanyjuktól.

A színes gyöngydíszítés a harmincas évek óta lett általánosan elterjedt a
féketőnél, régebben 6-7 soros pántlika, vagy csak egyszínű gyöngy díszítette a
féketőt. Ma ilyen a böjtben vagy a gyászban viselt főkötő. A gyöngyfűzés mintája
szerint kapta a fékető az elnevezéseit: ekekulcsos, szőlőfürtös, rozmaringos,
rózsás, görbesoros, darázsfészkes, görbe darázsfészkes.

Régebben az idősebb asszonyok is hordtak főkötőt, tiszta fekete szalagokból,
gyöngy nélkül, vagy egyszínű, zöld vagy kék gyöngyöset. Általában egy asszony
addig hordott főkötőt, míg lányai férjhez nem mentek. Napjainkban főkötő helyett
csak egy fehér alsókendőt viselnek s erre kötik rá a felsőkendőt. A főkötő fölé
homlokkötőt illesztenek. Ez egy vékony fehér pánt, gyöngyökkel és flitterrel
díszítve. A főkötőbe illesztve az asszonyok homlokát díszíti, e főlé s a főkötő
gyöngyös részei közé teszik fel a menyecskét.

A menyecske lényegében egy előre elkészített, papírral merevvé tett,
gombostűkkel rögzített, hátrakötött kendőt utánzó kész forma. Az 1920-30-as
években a menyecskekendőt az asszonyok fejükön kötötték meg, egyik asszony
segített a másiknak, hogy szépen álljon, s ha szükséges volt, gombostűkkel
rögzítették. Ekkor még a kendő megfelelő merevségének elérésére egy vékonyabb
anyagú másik kendőt kötöttek be a menyecskekendőbe. 1938-tól már papírt tettek a
kendőbe, hogy szépen megálljon a fejükön. Ezzel a merevítéssel egyidőben a
hátrakötött kendőt fejtetőn egyre keskenyebbre vonták össze, így a gyöngyös
féketőből több látszott ki a kendő alól, s a kendő homlok feletti része egyre
magasabb lett, saját szóhasználatukkal élve: “szarvasosabbra” kötötték a
menyecskét. Ennek a folyamatnak az eredménye a ma viselt, előre elkészített,
merev formájú menyecske.

A menyecskekendő anyaga – az előző és a mostani századfordulón is – alkalmi,
ünnepi öltözethez selyem volt. Vékony és vastag változatban egyaránt szerették.
Ezeket a gyári selyemkendőket vásárokon, elsősorban szlovákiai piacokon vették.
Később a klott és a karton lett a legdivatosabb anyag, majd a brokátot is
megkedvelték. “…amilyenek a régi selyem kendők, olyanokat ma már nagyon nehéz
beszerezni, Szlovákiából hoznak néha, de ezek sem olyanok már, mint a régiek.” A
menyecskekendőnek két változata van: rojtos és rojtatlan. A rojtos menyecskét
ünnepnap teszik fel, és viselése szigorúan korhoz volt kötve régen. A rojtatlan
menyecskét hétköznap egy felsőkendővel átkötve viselik, néha ünnepnap anélkül,
vagyis “kikötve” hordják, de ennek viselését is a kor szabja meg. A menyecske
két fajtájának a viselését és a színét is a közösség által kialakított szokások
szabályozták. Esküvő után 3-4 évig, vagy az első gyerek megszületéséig lehetett
hordani a rojtos menyecskét, azaz a menyecskére nem kötöttek még egy
felsőkendőt. Mára azonban ezek a szabályok teljesen érvényüket vesztették. 
(“Mikor én menyecske voltam, a rojtos menyecskét 1-2 évig hordtuk, utána már
előre bekötöttük a fejünket piros csecse kendővel, ezt 3 évig hordtuk, utána már
csak sötétet köthettünk: zöldet, barnát, kéket. Cifrát, selymeket egyáltalán nem
hordtunk.”)

Ezzel az alkalomadta cifrálkodással ellentétben viszont megfigyelhető egy
ellentétes tendencia is: “…régen csak díszes menyecskébe mehettünk be még a
faluba is, ma meg csak bekötik a fejüket és mennek.”

A menyecskét lényegében minden asszony maga is meg tudta csinálni, “be tudta
kötni”, de akinek a legszebben sikerült, azokból lassan kendőkötő specialisták
lettek. “…8 éve kötöm a menyecskéket, amióta elkezdtem kötni, majdnem az egész
falu ide hordja, pedig van még 1-2 menyecske, aki szépen be tudja kötni a
menyecskét. Karácsonykor 25-öt kötöttem be. Anyu is mindig ezt csinálta, én is
tőle lestem el, csak ő még laposabbra kötötte és nem tett bele annyi papírt, nem
volt ilyen merev a menyecske.” A kendő kötéséért “nem kérek semmit, de az
asszonyok eljönnek fosztani nekem vagy hoznak valami apróságot, pl. mákot”.

A menyecskét az idősebb asszonyok általánosan, a fiatalabbak hétköznap egy
felsőkendővel kötötték be, ezt a kendőt mindig elöl, áll alatt kötötték meg.
Anyaga korábban festő, majd selyem, kásmír, brokát és bársony lett. Mostanában a
legdivatosabbak a vastag selyemből készült, gyöngyvirágos, nagyon régi
selyemkendők. Ünnepre mindig a legszebbet kötik fel, de hétköznapra is minden
nap másikat kell felkötni. “…Ma a gyöngyvirágos selyem kendők mennek a
legjobban, ezek nagyon régi kendők, 20 ilyen kendőm is van.” “…minden napra
másik kendő kell, tudom én azt sorban, melyik volt a fejemen és melyik
következik, eszembe van az nekem”.

Miután a haj- és fejviselet önmagában is pontosan kifejezi viselőjének korát,
családi állapotát (lány, asszony, stb.), itt külön ki kell térni a vénlány és a
megesett lány fej-, illetve hajviseletére.

A faluban minden lány férjhez ment, kivéve azokat, akiknek valamilyen testi
fogyatékosságuk volt. Ezek a lányok 24, 25 éves korukig úgy fésülték a hajukat,
mint a többiek s természetesen fedetlen fővel jártak. Amikor elérték ezt a kort,
simán hátrafésült kontyot, tehát nem az asszonyok hajviseletére jellemző
“lapát”-ot, s fehér alsókendőt színes felsőkendővel kezdtek viselni. Féketőt,
menyecskét soha nem hordtak, hiszen ezek a ruhadarabok az “asszonyok ékességei”.
A megesett lányok, mikor már szemmel látható lett az állapotuk, kontyot
csináltak, mert “őket már nem illette meg a leeresztett haj”, vagyis ahogy a
lányok viselték a hajukat. A megváltozott hajviselethez viszont már be is
kellett fedni a fejüket: egyszerű alsókendőt és egy felsőkendőt kezdtek viselni.
Amikor már megszületett a gyerekük, ők is feltehették a fiatalasszonyokat
megillető féketőt és menyecskét, annál is inkább, mert általában a gyerek
megszületése előtt még házasságot kötöttek, vagy ha nem, akkor is általában
férjhez tudtak menni később.

XIII.  6. A viselet kiegészítői

A derékkötő rózsás pántlikáról és a kendőkötő pántlikáról már a viselet egyes
elemeinek részletes tárgyalásánál szó esett. Itt csak a fehér slingelt kendőt
kell még megemlíteni, mint az ünnepi viselet elmaradhatatlan tartozékát. Anyaga
fehér gyolcs vagy selyem, sarkaiba rózsákat hímeztek, szélein apró tűzések
futottak körbe, külső széle pedig slingelve volt. Vasárnap nagymisére menet
lányok, menyecskék imakönyvükre terítették, délután a faluban sétálva kezükben
fogták, s ha fényképész elé álltak, derékkötőjükbe szúrták a slingelt kendőt. Ma
fehér csipkés szélű zsebkendőt visznek kezükben az imakönyv mellé fogva.

Nyakravaló gyöngy: legkedveltebb és általánosan viselt. Iskolás korú lányok már
viseltek gyöngyöt; nagylányok, menyecskék egyaránt viselik ma is. 8-20 sorban
felfűzött gyöngy a nyakra simul, felső sorai rövidebbek, mint az alsók. Régebben
használt típusai a tejgyöngy, viaszgyöngy és a fehér gyöngy, amely “csak úgy
ragyogott a nyakunkon”, ez minden színben és kétféle formában volt: vágott szemű
és sima, nem vágott szemű gyöngy. Hétköznapra dekásgyöngyöt hordtak, pirosat és
fehéret. Újabban szalma-, csiga- és kőgyöngyöt hordanak, a legáltalánosabb a
viasz dekásgyöngy. A gyöngysorok nyitottak, végüket szattyinggal kötik össze. A
gyöngysorok közé brosstűnek nevezett tüdőszín papír vagy viasz rózsát tesznek –
ezek száma lehet 2-10-ig – és egy négyszögletes tükördarabkát, ebből csak egyet.
Mindkét díszítést csak az ünnepi, alkalmi viselethez hordott gyöngysorba teszik.
A gyöngysort csak egyszínű gyöngyből fűzik: fiatalokét élénk színű gyöngyből,
idősekét, gyászolókét, ünnepélyes alkalmit  sötétkék és zöld színűekből.

A hatvanas évekig ünnepen a lányok az előbb leírt gyöngysoron kívül hordtak egy
klokocsnak nevezett “galárist”, fényes vagy tejgyöngyből, amely nem szorosan a
nyakra került, hanem lelógott az ingváll nyakkivágásáig. Felfűzésének mintája:
egy sor gyöngyhöz több kicsi, félkörívben felfűzött gyöngysort illesztenek, de
ezek a kis félkörök is csak egy sor gyöngyből fűzöttek.

XIII. 7 Az ékszerek

A fémből készült ékszerek között általánosan kedvelt és hordott ma is a
fülbevaló, kislányok pár napos korukban, a keresztanyjuktól kapják ajándékba.
Ünnepen hordtak nyakláncot is, érem van rajtuk, általában szentképes érem.
Fiatalok viselték, nem aranyból volt, Szentkúton búcsúkor vették, gyakran a
legények vették a lányoknak. Ezenkívül hordtak gyűrűt: fejes gyűrűnek hívták,
csak ünnepen hordták, ez is a legények ajándéka volt a lányoknak. Ezek az
ékszerek elsősorban a fiatal lányok ünnepi viseletének kiegészítői, tartozékai
voltak. Házas emberek korábban ezüstből vagy rézből készült jegygyűrűt viseltek.
A nyakban viselt gyöngysor ma is szerves kiegészítője a viseletnek: menyecskék
mind a hétköznapi ruhájukhoz, mind az ünnepihez mindig hordanak gyöngyöt és
fülbevalót, amelyet ma is megkap minden kicsi lyányka.

Élővirág: nagy ünnepeken a templomba és lakodalomba lányok és újmenyecskék a
nyakravaló kendőre vagy a lajbira jobb oldalra színes virágot tűztek, néha
rozmaring-ágat is.

XIII. 8. Csecsemő-  és kisgyermekviselet

Mikor a kisgyermek megszületett, nem adtak rá kisinget, hanem bepólyálták
pamutos vászonból készített pólyába; kezét is hozzápólyálták, 2-3 hetes koráig
nem adtak rá más ruhát. Ezután “kisinget” adtak rá, amit általában gyolcsból
vagy finomabb, puha anyagból szabtak ki, s a nyakát fodor díszítette, hátul
szattyinggal csukódott. Pelenkát vászonból készítettek a kicsiknek. A köldökük
körül kb. fél éves korig fehér gyolccsal bepólyálták a gyerekeket, hogy “a pupja
jól legyen neki, mert ha sír, az úgy kijön”. A gyerekeket 6 hónapos korig
dunnikába pólyálták. Ez egy normál méretű nagypárnánál kisebb, négyszögletű,
tollal töltött párna volt. Színe általában fehér, de otthoni használatra színes
is volt (amilyen mintájú festő anyagból varrták). A gyereket belefektették,
egyik sarkára helyezték a fejét, s a másik 3 sarkát ráhajtották alulról és két
oldalról, s végül keskeny, gyári szövött szalaggal jól átkötötték keresztbe,
“nehogy kiessen belőle a gyerek”. Dunnikát a negyvenes években még használtak, a
hosszúkás pólya azonban kiszorította a használatból. A kisbabát 3-4 hónapos
koráig pólyálták.

Amikor a kisgyerekek kikerültek a pólyából, a járni tudó gyerekre nemre való
tekintet nélkül előkés szoknyát, derekas szoknyát adtak rájuk. Ez egyszerű
anyagból, gyakran festőből készült, a kicsit behúzott szoknyarészre rávarrták az
előkét, a felsőrészt. A kettő összevarrását gyakran díszítette színes pántlika:
paszpallér. Az előke hátul középen egy cincigombbal (színes porcelángomb)
csukódott, ezért sokan nevezték cincinek az előkés szoknyát. Alja és az ujja
szépen fel volt szegve. Ujja általában hosszú volt, s a nyakába csipke fodrot
tettek. Amikor a kislányok 3-4. életévüket betöltötték, kis ingvállat vettek
alá, aminek az ujja olyan volt, mint a felnőtteké, s ennek megfelelően az előkés
szoknya felsőrészének sem varrtak már hosszú ujjat, hanem “olyan volt, mint egy
kis lajbi”. Az elnevezése továbbra is megmaradt. Ez az ingváll hosszú derekú
volt, az alja leért a szoknya aljáig. Ezt iskolás korig hordták a kislányok,
amíg nem viseltek külön pendelyt az ingvállhoz. Gyakori volt, hogy ennek a
hosszú derekú ingvállnak az oldalába kis anyagot “eresztettek bele”, hogy ne
legyen szűk. Iskolás korig a gyerekek ilyen ruhában jártak, attól kezdve pedig
ugyanúgy öltöztek viseletbe, mint a nagylányok. Az előkés szoknyát gyakran
nevezték viganónak is.

Kislányok életében fontos esemény volt az elsőáldozás, erre az alkalomra kapták
meg az első igazi ünnepi fehér viseletet, ezt hordták búcsúkor, körmenetbe
(Máriás-lányok), nagy egyházi ünnepeken. Iskola befejezésével pedig úgy
öltözhettek, mint az asszonyok, természetesen a fejviselet kivételével.

Az iparos vagy iskolázott emberek ugyanilyen ruhába öltöztették  a kislányokat,
a különbség csak az volt, hogy a ruha ujján mandzsetta volt és eléje mindig
kötöttek kötényt. “Rakott ruhának” vagy “nemes viseletnek” hívták.

A kisgyerekek  viselete az ötvenes években szűnt meg.

XIII. 9. A szín szerepe a viseletben

Korábban pontos jelentése volt az egyes ruhadarabok színének, a viselet
színösszeállításának: viselőjének korát, családi állapotát jelölte és az
alkalmat, amiért meghatározott színösszeállítású viseletben jelent meg az egyén.
Mindez a közösség minden tagja számára egyaránt világosan érthető volt. A
menyecskék viseleténél a piros szín, a cifra, mintás anyagok hordása csak az
első években, általában az első gyermek megszületéséig volt általánosan
elfogadott. Ettől kezdve már a ruhák színe “ment lefelé”, vagyis sötétedett, az
anyagok minősége is változott: drága selymek helyett egyszerűbb szövetből
készült ruhadarabokat viseltek. Kb. 30 éves korig kockásat vagy kis virágosat
még hordhatott a menyecske, de ezután már csak tiszta feketében járt. Ezek a
szabályok a harmincas-negyvenes években még általánosan érvényesültek, de az
ötvenenes évekre fellazultak; a színek jelentése elmosódott, a viseletben a
színek díszítő jellege, a “cifrálkodásra” törekvés érvényesül elsősorban. Ezért
mondják az idősebbek a ma hordott viseletről: “ez már csak olyan nyakatekert
viselet, hiába szép.”

A viselet színeinek kialakulásában, rögződésében – a falu erősen katolikus hitű
lakossága körében – nagy szerepe volt az egyháznak; az egyházi ünnepek
rendjének, s az ennek megfelelően változó színrendnek, melynek a hívek számára
legjobban megfigyelhető hordozója a pap miseruhájának a színe. Például a húsvét
előtt nagyböjtben tiszta fekete viseletben jártak, a karácsony előtti ádventi
időszakban pedig a fekete böjti színt lila, zöld színű díszítéssel lehetett
viselni. Az ún. “fehér vasárnap” (húsvét utáni első vasárnap) és úrnapkor tiszta
fehérben mentek a lányok a nagymisére; az akkor viselt ruha lett a menyasszonyi
ruhájuk is. Pünkösdkor és Szt. Istvánkor (karácsony másnapja) piros volt a
domináló szín a viseletben. Szt. Mihálykor és Nagyboldogasszonykor a szín nem
volt pontosan meghatározva, csak nagyon “cifrát”, színes, szép selymeket kellett
felvenni. Az egyházi ünnepek napjainkban  is erősen befolyásolják a viselet
színeit, de nem annyira törvényszerűen, mint korábban; az egyéni ízlés jobban
érvényesül, több a cifra, színes, virágos, mintás selyem anyagú viselet, s nem
kifejezetten a szín jelentése meghatározója az öltözetnek.

Varsányban korábban és napjainkban is a legkedveltebb színek: tüdőszín (erősen
rózsaszín), búzakék, világítózöld (erős sárgászöld), rózsaszín, s ezek után jön
a piros és a kék. A sárga színt nem szeretik és nem használják a viseletben.

A hagyományos viselet kötöttségeit tekintve az egyéni ízlés leginkább a
színválasztásban és a díszítettség mértékében nyilvánulhatott meg.

XIII. 10. A megjelenés esztétikuma

A népviseleten belül a közösség esztétikai értékrendje, értékítélete
megnyilvánul a szép viseletről, s a szép lányról kialakult véleményében. Szép
lánynak a nagy farú, kis mellű, szépen járó, szép testtartású lányt tartották.
Ennek a szépségideálnak a megvalósítása érdekében a lányok, menyecskék a
pendelyt a derekukon többször felgyűrve viselték, s a felsőszoknyák szabása és
száma is ezt az igényt szolgálta. A felül viselt szűk lajbi és nagykendő pedig
elpalástolta a mellüket. De mindezek mellett: “Szép lány volt, akin ügyesen állt
a ruha, de az is fontos volt, hogy szépen tartsa magát a lány és szépen menjen
az úton. A legények kiálltak a templom elé, s onnan nézték, melyik lány milyen
járású.”

A sok szoknyához kialakult egy bizonyos járás és kéztartás, amelynek lényege az
egyenes tartás, a csípő ringatása és a test mellett lógató, himbálódzó kéztartás
volt. A szoknyának arra az ütemre kellett ringani, hogy: “tiszta búza, tiszta
búza”, aki lustán ment, annak a szoknyája arra az ütemre ringott, hogy “zab,
zab”. Ezt a csípőringatást a szapora lépés is elősegítette, amit úgy fejeztek
ki, hogy “a talpa alatt ne melegedjen meg a föld”, vagy “ne hervadjon el a fű a
talpa alatt”. A kicsi lányokat vagy a család idősebb nőtagjai, vagy a nagylányok
tanították a helyes járásmód elsajátítására, de ők is lesték a “nagylányok
menését”.

A szép megjelenés egyik kritériuma természetesen a szép ruha volt, ami nem
mindig új ruhát jelentett, hanem szépen rendben tartott, nem gyűrött, tiszta
ruhát.

XIII. 11. Társadalmi, vagyoni különbségek tükröződése a viseletben

A viseletben járó lányok és menyecskék öltözete nem fejezte ki a társadalom
tényleges vagyoni rétegződését a közösségen belül. Ez a megállapítás elsősorban
a fiatal, eladó lányok öltözetére vonatkozik, akiknek mindig tetszetősen, szépen
kellett megjelenniük a közösség előtt, és ennek érdekében szüleik és önmaguk
mindent megtettek. Amelyik lánynak a szülei cselédek vagy nagyon szegények
voltak, az kiskorától kezdve elszegődött napszámba, vagy elment summásnak
Mezőhegyesre, s így kereste meg az öltözködéséhez szükséges összeget.

Már az 1920-as évek végétől rendszeresen jártak aratóbandák a faluból
Mezőhegyesre, s lányok, fiatal menyecskék is gyakran leszerződtek félrészesként:
markot szedni, vagy más szükséges munkát elvégezni. Varsányból és a környékbeli
falvakból éppúgy eljártak Mezőhegyesre más munkalehetőség hiányában az emberek,
mint az Alföldről vagy az ország más vidékeiről. Mezőhegyes több tanyából álló
állami ménesbirtok volt egy központtal, ami a beszerzés, vásárlás szempontjából
döntő jelentőségű volt. Vasárnaponként a leszerződött lányok, asszonyok az itt
felállított ruhasátrakból, a különféle vándorárusok portékáiból szerezhették be
önmaguk és családjuk egész évi ruhaszükségletét. Vásároltak kész gyári holmikat,
s megismerkedtek másfajta viseletekkel is, pl. a matyó viselettel. Mindebből
következően a falu felé az új divat,  az újítások közvetítője és hordozója ebben
az időszakban  elsősorban a szegény, summás réteg volt.

Így a valóságban meglévő  társadalmi és vagyoni különbségek nem mutathatók ki a
lányok és menyecskék öltözködésében; inkább az egyes ruhadarabok száma volt
kevesebb a szegényebb lányok esetében. A vagyonosabb családoknál a lányok néha
még nem is öltözhettek annyira, mint a szegényebb családoknál, mert nagyobb
értéke volt a pénznek, s a szülők inkább földet vettek belőle, mintsem
“felesleges” ruhaneműre költötték: “sajnálták a rávalót”. A szegényebb lányok
keresetüket teljesen elköltötték ruhára, míg a vagyonosabb lányoknak nem volt
alkalmuk pénzt keresni. Természetesen a lányok keresetén kívül az öltözködésre
fordított pénz előteremtése sokban függött a család létszámától, a gazdasszony
beosztásától és ügyességétől. Az újmenyecske ruházatán sem látszott meg a család
vagyoni helyzete, esetleg a “nagyféketőt” nem tudta megvenni magának. A
selyemszoknya, vagy rojtos selyem nyakravaló nagykendő sem hiányzott egyetlen
menyecske ruhatárából sem, legfeljebb számszerűleg kevesebb volt a kevésbé
tehetőseknél.

A hagyományos viseletben járó lányok férjhezmenetelkor az egész életükben
szükséges ruhaneműt megkapták, életük során aránylag keveset költöttek
ruházkodásra, elsősorban az elhordott ruhákat kellett pótolják, ami évi 2-3
szoknyát, 5-6 ingvállat, 2-3 szakácskát, 2 csipkés lajbit és 1-2 pár cipőt
jelent. “…egy lányt már úgy készítettek otthon, hogy ha bármikor férjhez akart
menni, annak mindene meglegyen, semmire ne legyen gondja, még öreg korára is
megkapta a ruháit.”

Egy jobb módú lány hozománya a harmincas években  a következő ruházati
darabokból állt: egy szekrény szoknya, ami 40-50 db, néha 60 darabot is
jelentett; másik szekrényben: ingváll: 30-35 db (2 sor a szekrényben),
alsószoknya: 4 db vasalt, 7 db szedett, pendely: 25 db, szakácska: 9 db, fékető:
8 db (7 db cifra 1 db gyászos), menyecskekendő:50-60 db, rojtos menyecske: 25
db, rojtatlan menyecske: 12 db, alsólajbi: 2 db, selyem alsólajbi:10 db,  
rojtos nyakravaló nagykendő:2 db, felsőlajbi (félkabát):1 db, lagosszárú csizma,
csatos cipő, fűzős cipő, szandál. Természetesen volt, akinek nem ilyen nagy
mennyiségű viseletdarabból állt a kelengyéje.

Egy lány hozományának, kelengyéjének összeállítása már 10-12 éves korától
kezdődött. Az édesanya tudatosan gyűjtötte a kelengyének valót, a keresztanyák
és bérmakeresztanyák is segítettek.

A vászonneműk – ruhadarabok, ágy- és lakástextíliák – otthon készültek. A
szövés-fonást már 14-15 éves korukban önállóan végezték, hímezni pedig már
korábban is megtanultak. A felsőruhákat is otthon varrták meg, gyári anyagokból
gyári, vagy saját készítésű hímzéssel díszítve. Az értékes (selyem, brokát)
felsőruhák, drága ünnepi darabok anyáról leányra öröklődtek, hiszen ezeknek a
szabását nem a divat határozta meg, értékük elsősorban régiségükben és
anyagukban rejlett. Kendők, kész felsőruhák is a kelengyéhez tartoztak. Az
elhasználódás mellett elsősorban az életkor változása tette szükségessé egy-egy
újabb ruhadarab beszerzését.

A falubeli iparos családok és a kívűlről bevándorolt cselédek öltözete eltért a
varsányiak viseletétől. Ez természetszerűleg adódott eltérő társadalmi
helyzetükből. Körülbelül 10 iparos család telepedett le a faluba: 2 kovács,
szabó, cipész stb. A harangozó és a tanítók családjainak öltözete is az iparos
családokéval egyező volt. “Iparos viselet”-nek hívták az iparosok, vagy a tanult
emberek lányainak, asszonyainak öltözetét. Lényege és egyben legszembetűnőbb
eltérése a helyi viselettől ennek az öltözéknek, hogy nem szoknyából és
felsőrészből állt, hanem egyberuhából. A ruha szoknyarésze nagy hajtásokba
lerakott volt, s az alján természetesen nem volt szegő. Néha ez alá is vettek
alsószoknyát, nem szedettet, csak sima beráncoltat. Ujja lehetett rövid, vagy
hosszú, mandzsettával díszített. A ruha nyakát gyakran gallér fogta körül.
Anyaga általában vékonyabb szövet volt, egyszínű, kockás, vagy apró mintás
anyagból. Alája kombinét hordtak. A ruha elé melles kötényt kötöttek;
hétköznapra fekete klottból, ünnepnapra fehér gyolcsból. Ünnepnapra a ruha
nyakára és ujjára csipke díszítést varrtak. Lábukon cipőt viseltek és nem
csizmát, fejüket selyem- vagy szövetkendővel kötötték be. Ruhaneműiket saját
maguk varrták, minden családban értett valaki a varráshoz. Az öltözetet nevezték
még nemes viseletnek és a szoknyarész szabására utalva rakott ruhának.

Varsányban azok a nők, akik rendszeresen elszegődtek cselédnek, tehát nem csak
alkalmanként vállaltak napszámot, általában nem helybeliek voltak, hanem más
vidékről költöztek be a faluba és gyakran váltogatták lakhelyeiket, költöztek
tovább más falvakba. Öltözetüket cselédviseletnek nevezték a varsányiak. Ez
szegetlen aljú, hosszú, rakott vagy csak húzott szoknyából, blúzból, – melynek
szűk ujja volt s elöl gombolódott – és melles kötényből állt. Sötét
pamutharisnyát és félcipőt vagy csizmát viseltek.

XIII. 12. Öltözet- típusok

A népviseleten belül a különböző alkalmak és a hagyomány által kialakult
öltözet-típusok a következők:

1. Hétköznapi viselet: otthoni ruha; kimenő ruha: faluba – boltba – orvoshoz,
városba – Szécsény, Balassagyarmat, Budapest; munkába: falun belüli munkahelyre,
falun kívüli munkahelyre.

2. Ünnepi viselet: egyszeri ünnepi viselet: a menyasszony viselete; alkalmi
ünnepi viselet; vasárnapi viselet: – délelőtt nagymisére a templomba, délután a
faluba; egyházi ünnepekhez kapcsolódó viselet; ceremoniális ünnepi viselet:
temetés.

Az egyes öltözet-típusok az alábbi elemekből állnak:

Hétköznapi otthoni ruha: rosszabb, kopottabb delin vagy szövet szoknya,
amelyiknek a szedése már nem szép; rövid ujjú cérna pulóver vagy kopott ingváll;
kopottabb kötött lajbi; ha hideg van, kopottabb szvetter is; kék vászon melles
szakácska, vagy régi klott szakácska, de gyakran a kötényt visszájára fordítva
viselik; tornacipő, papucs vagy gumicsizma, ha hideg van: pamutharisnya; fejüket
fehér alsókendővel kötik be; ha hideg van, alulra svájci inget vesznek és a
felsőszoknya alá nadrágot húznak. (“…ahogy itthon vagyunk, úgy sehová sem lehet
menni.”)

Hétköznapi kimenő ruha a faluba, boltba: delin vagy szövet felsőszoknya, nem új,
de a szedése szépen áll; egy alsószoknya; ingváll; fekete klott szakácska,
keskeny drukkolással (hímzéssel); kötött lajbi, rendesebb; fejét a fehér
alsókendőn kívül egy karton felsőkendővel is beköti; rosszabb félcipő és
pamutharisnya. (“…boltba általában olyan ruhát veszünk, amit már nem hordunk
Szécsénybe, de még itthoni ruhának befogni sajnáljuk”.) Ha orvoshoz mennek “…úgy
öltözünk fel, mintha Szécsénybe mennénk, de alsóneműből is a legújabbat vesszük
fel.” – “…orvoshoz mindenki úgy megy, olyan újban, mintha templomba menne.”

Ha a falun belül közös munkába – pl. tollfosztás, kézimunka – mennek az
asszonyok, akkor az előző, boltba felvett viseletet igyekeznek még
ünnepélyesebbé tenni: a felsőszoknya alá 3-4 alsószoknyát öltenek, nyakukba
gyöngyöt tesznek és a fejükre gyöngyös féketőt, rojtatlan menyecskét és cifra
felsőkendőt vesznek fel.

  Hétköznapi kimenő ruha a közeli városokba: cifra kásmír vagy szövet
felsőszoknya, újabb, “olyan, amelyiket nem hordok a faluban”, 2-3 fehér szedett
alsószoknya; fekete klott szakácska, széles hímzéssel, “cifra drukkolással”, nem
a legújabb ingváll, de még nem elhordott, kézelője cifrán hímzett; kötött lajbi,
újabb; piros, zöld horgolt csipkével díszítve; ha hideg van, felül szvetter:
hosszú ujjú kardigán és ujjatlan felsőlajbi: türkizzöld kordbársonyból,
rózsaszín bébitakaró béléssel; fekete félcipő; ha hideg van, modern városi
csizma, világoskék vagy fehér pamutharisnyával; kiegészítő: derékkötő rózsás
pántlika, nyakába fehér tejgyöngyöt tesz, brosstűvel, tükörrel; a kötött lajbi
alá fehér alsókendőt tesz, tüdőszín szegéssel; fejrevaló: zöld, piros rózsás
kásmírkendő, alatta rojtatlan menyecske, fékető. Budapestre: “ha Pestre megyek,
nem öltözöm ki, mert a buszon nagyon törődik ez a sok szoknya, és menyecskét sem
veszek, csak bekötöm a fejem egy szép kendővel.”

Munkába  lényegében az időjárástól és a munka milyenségétől függően az otthoni
öltözettípusként leírt ruhát veszik fel.

A falun kívüli munkahelyre –  kevesen járnak viseletben.  1969-ben több asszony
vállalt munkát a falu és Szécsény között, a falutól 5 km-re telepített “Elzett”
lakatgyár egyik gyáregységében. Ide az asszonyok “olyan szépen jártak, mint a
templomba régen”. Ha ez a megállapítás eltúlozott is, de az asszonyok többsége
az ünnepi viseletet (lásd később) megközelítő gondossággal öltözött fel, és a
ruhadarabok sem az otthoni, hétköznap hordottak közül kerültek  ki. “régen az
újat csak a templomba lehetett felvenni, még a faluba sem lehetett abban menni,
amiben délelőtt a nagymisén voltunk.”

XIII. 13. Ünnepi viselet

Egyszeri ünnepi viselet: lakodalomban a menyasszony viselete. Fehér selyem
felsőszoknya, apróra beszedett, az alján csipke díszítés és tíz hajtás van
(tűzés), a hajtások között ujjnyi széles rózsás pántlika fut körbe, a szoknya
nincs összevarrva, csak egymásra simítják a két szélét és összetűzik; 4-5 db
szedett alsószoknya; 4-5 db vasalt alsószoknya; csipke ingváll: csipkés az ujja,
gyolcs a dereka, kézelője cifra selyemszalaggal van átkötve; fehér selyem
frakkos alsólajbi, színes rózsákkal kihímezve; felsőkendő, nyakravaló nagykendő:
fehér csipkéből; fehér gyolcs alsókendő  tüdőszín pánttal, csipkével és
flitterrel díszítve; fehér harisnya, fekete félcipő; kiegészítők: kendőkötő
rózsás pántlika, derékkötő rózsás pántlika, széles selyempántlika a hajba fonva,
– 13 soros fehér viaszgyöngy a nyakba, a fejen gyöngyvirágos menyasszonyi
koszorú, alatta rozmaring koszorú, kézbe fehér alpon hímzett zsebkendő.

A hagyományos menyasszonyi ruhát az 1950-es évek óta ritkábban viselik.
Napjainkban kivételes esemény, ha egy lány menyasszonyi ruhája a hagyományos
viselet. De a szüzességet jelentő kis rozmaring-koszorút a keresztanya vagy a
varrónő a modern, városi ruhát viselő menyasszony fejére éppúgy felteszi, mint a
népviseletet viselő menyasszony hajára. “…A menyasszony fején volt egy kis
rozmaring koszorú, mikor este vitték a vőlegényes házhoz, az eresz alá érve
leveszi a szűzkoszorút a menyasszony fejéről, nem szabad azzal a küszöböt
átlépni. Ilyenkor a vőlegény anyja mézes pálinkával és kaláccsal kínálta a
menyasszonyt.”

A menyasszonytánc után a  menyasszony átöltözik: a hagyományos népviseletbe
öltözött menyasszony “fejét bekötötték”; a keresztanyja megcsinálta a kontyát,
ráadták a nagyféketőt és  díszes, ünnepi menyecskeruhába öltöztették, amely a
következő darabokból állt: piros szövet vagy selyem felsőszoknya,
“cifraszoknya”, piros alapon fekete apró mintás, virágos; 7 fehér szedett
alsószoknya; új ingváll; fehér selyem alsólajbi; virágokkal kivarrva, vagy piros
vagy tüdőszín kásmír alsólajbi; fekete kecele, elébe drukkolt szakácska; fehér
harisnya, fekete csatos félcipő.

Régebben nem minden ruhadarab volt új, amit a menyecske felvett a lagzijába,
hanem “…abban voltunk menyecskék, amit már hordtunk a templomba. De a legszebbet
vettük fel. Nem úgy volt régen, mint most, hogy külön menyecskeruhát
készítenek.” A legfontosabb az volt, hogy a menyecskeruha “cifra” legyen:
“…cifrát kellett felvenni, selymet, pirosat vagy tüdőszínt, az volt a legszebb a
menyecskének.” Az esküvő utáni első vasárnap az újmenyecske ugyanebben a ruhában
ment templomba, fején a nagyféketővel.

A városi ruhában férjhezmenő lányok többsége is megtartva a hagyományt,
átöltözik a menyasszonytánc után. Ruházatuk mindig piros színű, általában rövid
szoknya, ugyanolyan színű mellény, gyakran zsinóros záródással, és fehér színű
rövid ujjú blúzzal.  A piros menyecskeruha elé fehér félkötényt  kötnek, körben
kis fodor díszítéssel. Piros, néha fekete cipőt és nylon harisnyát viselnek a
lábukon. Hajukat átöltözéskor nem mindig fésülik kontyba, van aki ugyanolyan
frizurát visel egész éjszaka, de a hajukat mindig bekötik piros kásmír-,
selyem-, vagy muszlinkendővel, természetesen menyecskésen hátrakötve a kendőt.
Az esküvő utáni első vasárnap ebben a menyecskeruhában mennek a templomba, és
fejüket a népviseletbe öltözött újmenyecskéhez hasonlóan bekötik, vagy  a ruha
anyagából készített piros szalagot kötnek át a fejükön vagy tesznek a kontyuk
köré.

Tehát jól megfigyelhető, hogy a népviseletből a ruha színe és az asszonyt a
lánytól megkülönböztető ruhadarab, a fejet befedő kendő vagy legalábbis ennek a
“jelnek” megfelelő szalag megmaradt a modern, városi ruhában férjhezmenő lányok,
új asszonyok öltözetében.

A fiatal lány ünnepi viselete lényegében megegyezik a menyasszony viseletével.
Ami a viselet összeállítását és ünnepélyességét illeti, egyetlen különbség, hogy
a menyasszony fehér selyem felsőszoknyája apró ráncokba beszedett és két széle
nincs összevarrva, csak ráterítve a vasalt alsószoknyákra és hátul összetűzve,
míg a lányok ünnepen viselt felsőszoknyája színes, általában tüdőszín vagy
világoskék selyem, nincs beszedve, csak derékban ráncolva és az anyag két széle
összevarrott. Ez elé az ünnepi vasalt szoknya elé mindig kötényt kötnek, fekete
klott kecelét. Ezt az ünnepi viseletet a lányok az év jeles napjain veszik fel a
nagymisére.

Alkalmi ünnepi ruha: pl. a lakodalomban a vendég viselete. Itt meg kell
különböztetni a templomi esküvőre és az esti mulatságba felvett viseletet. Ez
utóbbinak cifrábbnak kell lenni, és nem olyan ünnepélyesnek, mint amiben a
templomi esküvőre mennek.

Lakodalmi, esti mulatságra felvett viselet: piros, vagy élénk színű szedett
selyemszoknya, ez gyakran lehet szövet is; 3-4 szedett alsószoknya; cifrán
hímzett ujjú ingváll (a kézelője hímzett); újabban kötött lajbi, cifrán hímzett;
szélesen hímzett szakácska; fekete csatos félcipő, fehér harisnya; fejükre
kikötött menyecskét tesznek, a fiatalabbak rojtos menyecskét, alatta gyöngyös
fékető, a menyecske színe általában jól illik a szoknyák színéhez; derékkötő
rózsás pántlikát kötnek a derekukra és 8-10 soros fehér vagy színes tejgyöngy –
brosstűvel és tükörrel – kerül a nyakukba.

Templomba, nagymisére felvett viselet: mindig a legszebbet és a legújabbat
vették fel a templomba, ezt a viseletet máshová nem illett felvenni régen, ma
már azonban fellazultak ezek a szabályok, tehát pl. lagziba is elmennek
ugyanabban a viseletben. ”…minden vasárnap mást kellett felvenni a templomba,
mindig beütemeztük magunknak a sorrendet és sorba hordtuk a legújabbakat. Még
délután a faluba sem lehetett ugyanabban a ruhában bemenni, mint amiben
nagymisén voltunk.”

Nagymisére felvett viselet: selyem, kásmír, vagy télen szövet felsőszoknya; 4-5
alsószoknya; legújabb ingváll, amely még nem volt kimosva, kézelője cifrán
hímzett; kötött alsólajbi, rózsákkal hímzett; szvetter, ha hűvösebb van: fehér,
rózsaszín, világoszöld hosszú ujjú kardigán; fekete tükörselyem szakácska,
széles hímzéssel; fekete félcipő vagy csatos cipő, fehér vagy kék harisnyával;
fejükre gyöngyös féketőt tesznek és rojtos selyem menyecskét, idősebbek a
menyecskét selyem vagy brokát felsőkendővel átkötik; lányok a hajukba széles
selyem pántlikát kötnek; nyakukba fehér tejgyöngyöt, művirággal és tükörrel
díszítettet tesznek, kezükben fehér slingelt zsebkendőt tartanak az imakönyv és
a rózsafüzér mellé fogva; a viselet kiegészítője a széles, selyem derékkötő
pántlika és a nyakravaló alsókendő, tüdőszín szegéssel.

Vasárnap, vagy ünnepnap délután kimenő ruha a faluba, vagy a kismisére: szövet
vagy kásmír felsőszoknya, nem a legújabb, de szép; 2-3 alsószoknya; már mosott,
de még szép ingváll; kötött alsólajbi, hímzett; szélesen hímzett tükörselyem
szakácska; derékkötő pántlika; fehér vagy világoskék harisnya, fekete félcipő
vagy csatos cipő; gyöngyös fékető, rojtatlan menyecskekendő – ez lehet kikötve
is, vagy egy színes, selyem vagy brokát felsőkendővel átkötve is; 8-10 soros
gyöngy a nyakukba, színes tejgyöngyből.

Az egyházi ünnepek rendje és jellege erősen befolyásolja a viselet
színösszeállítását és az egyes viseleti elemek anyagát és díszítettségét.
Ádventben nem kötelező tiszta feketét viselni, inkább félcifrát, ami fekete
alapon apró mintás anyagok viseletét jelenti. A hímzések színe lehet kék, zöld
és lila, ezt a viseletet félgyászosnak hívják az asszonyok.

Nagyböjtben: mélygyász a kötelező; idősebbek tiszta feketében, fiatalabbak is
csak nagyon szolidan díszített, hímzett viseletet hordanak: fekete szövet
felsőszoknya, alja fekete bársonnyal szegett; alatta két fehér szedett
alsószoknya és egy kopottabb fekete flokon szoknya; fekete klott szakácska,
alján forhamentli és fekete csipkedíszítés; ingváll, kézelőjének hímzése tiszta
fehér; fekete kötött alsólajbi; fekete kardigánt vagy kis félkabátot vesznek
legfelülre; fekete félcipő, fekete pamutharisnyával; fejükre az idősebbek nem
tesznek fékötőt, csak egy fehér alsókendővel bekötik, és erre fekete szövet-
vagy selyemkendőt kötnek, amelyen néha apró lila vagy kék virágok vannak
hímezve: gyászos szélű selyemkendőnek hívják; nyakukba fekete gyöngysort tesznek
és az alsólajbi nyakrésze alá fehér alsókendőt vesznek.

Az 1920-30-as évek óta ha valakinek közeli hozzátartozója halt meg, mélygyászba
öltözött: (korábban 3 évig tartott, de még ma is 1 évig tart a közeli
hozzátartozó gyászolása) teljesen fekete színű, egyszerűbb anyagból varrott
viseletbe. Ilyenkor az ingváll kézelőjének hímzése is tiszta fehér, s az
öltözéken nincs semmiféle díszítés, legfeljebb fekete csipkéből. Ha nagyon
kedves halottját gyászolta valaki, akkor nagyon egyszerűen, dísztelenül
öltözött, és általában mindig egy ruhában, nem váltogatta viseletét. A gyász
elmúltával fokozatosan színesedett meg a viselet.

Az egyházi ünnepek közül húsvét vasárnap illik a legcifrábban felöltözni,
ilyenkor a lányok vasalt szoknyát vesznek – nem ritkán kecelét kötnek eléje -, a
menyecskék pedig a legszebb, legújabb ingvállat, selyem szedett szoknyát, s ha
még lehet: a kikötött, rojtos menyecskét veszik magukra. Körmenetek alkalmával
is illik szépen, új ingvállban, cifra viseletben megjelenni. Búcsúba Szentkútra
járnak a faluból, s ilyenkor viszik magukkal a cifra selyemszoknyát, mert a
hosszú úton meggyűrődne rajtuk, s csak ott öltöznek át az ünnepi ruhába.

Temetésre az egyházi ünnepekhez kapcsolódó böjti viselettel megegyezően illik
felöltözni, tehát tiszta fekete színű, egyszerű anyagú viseletben. Temetésre
mindig bekötött menyecskével mennek, azaz egy fekete, egyszerű anyagú
felsőkendővel még átkötik a menyecskét.

Halottak öltözéke:   idősebb asszonyokat viseletbe öltöztették, amely a
következő darabokból állt: tiszta fehér ingváll, kézelője fehérrel hímzett;
pendely; egy fehér alsószoknya; egy szegettaljú szoknya (feketével szegve);
fekete szövet szegett felsőszoknya; hímzetlen szakácska; fekete kötött
alsólajbi; fehér alsókendő; fekete szövet felsőkendő; fekete harisnya, fekete
félcipő.

Fiatal menyecske halotti ruhája korának megfelelő színes viselet volt.
Kislányokat tiszta fehér viseletben, koszorúval, áldozóruhában vagy menyasszonyi
ruhában temettek el. Ezt a két utóbbi szokást a háború után már nem lehetett
nyomon követni.

XIII. 14. Tisztálkodási szokások

Nem szorosan a viselet vizsgálatához tartozik, de a külső megjelenést erősen
befolyásolják a tisztálkodási szokások. Általánosan elterjedt szokás volt a
mosakodás, fogmosás és hajmosás már a századfordulón is, de ennek gyakoriságát
meghatározta a téli vagy nyári munka. Nyáron a mezei munkák következtében
lényegesen hamarabb piszkosak lettek az emberek, ezért naponta lemosták egész
testüket. A mosakodás fateknőben, fatálban, mosószappannal történt, de már ekkor
is többen használták a szagos szappant. Ezen kívül általános gyakorlat volt a
reggeli kéz- és arcmosás. Télen szombat este, vagy vasárnap reggel, tehát
hetente egyszer mosakodtak meg tetőtől talpig, reggelente csak kezet és arcot
mostak. Idősebbek nem szerettek mosakodni, csak “televette a száját vízzel, és
azzal mosakodott meg”, vagy lábmosás helyett a “talpát az asztal alsó fájához
dörgölte”, de ez inkább a férfiakra volt jellemző.

A mosakodás családon belül is általában azonos neműek között történt, de például
egy serdülő lány már az édesanyja előtt is szégyellt mosakodni.

Fogat fogkefével, de csak sóval mostak; erre a tanítók szoktatták rá a
gyerekeket, de ez sem jelentett rendszeres gyakorlatot, nem vált a család
szokásává.

A hajmosásról már írtam a hajviseletnél, itt csak annyival szeretném
kiegészíteni, hogy a haj simasága érdekében lányok gyakran használtak hajolajat,
a századfordulón pedig zsírral kenték be a hajukat, hogy “ne húzza úgy a fésű”.

Lányok, hogy szebbek legyenek, nagypénteken hajnalban a patakra mentek
mosakodni. Az eladó lányok már a huszas évektől kezdve használtak szagos
szappant, vagy glicerines szappant mosakodásnál, és voltak olyan lányok is, akik
pirosítót használtak, de őket a falu nagyon megszólta, elítélte.

XIII. 15. Ruházati elemek előállítása

A viseletet alkotó elemek előállítása az 1920-1930-as években házilag készített
vászonból (alsóneműk) és vásárokon beszerzett gyári anyagokból (felsőruhaneműk)
történt.  A vásárokra rendszerint aprójószágot, tojást, tejterméket vittek
eladni – időszakonként tehenet is -, s a bejött összeget ruházkodásra: méteráru
beszerzésére és lábbelik vételére fordították. A trianoni békeszerződés előtt
gyakran átjártak a losonci, zsélyi vásárokra, ez utóbbi Ipolyvarbó melletti
magyar község elsősorban híres és szép selyemkendőiért látogatták a varsányiak.
Természetesen a szlovákiai vásárok mellett nagy szerepe volt a közeli Szécsény
és Balassagyarmat vásárainak is a viselethez szükséges anyagok, kiegészítők
beszerzésében. Ezen kívül a faluban is lakott egy kereskedő: “batyus zsidó”,
“szalagos zsidó”, aki házról házra járt termékeivel: Margitvarrást,
selyempántlikákat, szattyingot és görbikét (farkasfogat) árult. Idővel a vásárok
ruhanemű beszerzési szerepe nagymértékben csökkent, a gyári kötöttáruk és
lábbelik beszerzésére korlátozódott. Az 1930-as évektől a nyakravaló nagykendőt
és a selyem, kásmír felsőszoknyára való anyagot már nagyon nehezen lehetett
újonnan beszerezni. Így fontos volt a használt ruhaneműk falun belüli cseréje,
különösen a hagyományos anyagokból készített viseletdarabok esetében, amely
jelenség még napjainkban is megfigyelhető. A szűkebb környezetben – falun belül
és a környező falvakban is – általában tudták az asszonyok, hol, milyen arányú a
kivetkőzés, mit lehet megvásárolni. Elsősorban házaknál adták-vették a viseleti
darabokat. “Egy álló hét alatt az összes ruhámat, ami ki volt az ágyakra
terítve, mindent elvittek: az asszonyok maguk mentek oda a szekrényekhez és
szedtek ki mindent, pedig én nem is akartam eladni az összeset. Úgy jöttek oda
akkor hozzánk a falusiak, mint a vásárba.” Különösen nagy volt a kereslet a
selyemszoknyák, a nyakravaló nagykendők és a régi selyem fejkendők iránt.
Legdrágább anyagnak a selyem számított, de megjelenésekor minden divatos anyag
drága volt; a 20-as, 30-as években 1 mázsa búza árába is belekerült egy
szoknyára való anyag.

Így tehát Varsányban is egyes lányok, asszonyok kivetkőzése a népviseletből,
viseletük eladása mások számára lehetőséget biztosított az egyes, különösen a
régi anyagú viseleti elemek pótlására, a népviselet továbbélésére,
fennmaradására.

A kivetkőzés, a viselet “elfordítása” Varsányban az 1948 körüli évekre tehető.

A viselet egyes darabjainak elkészítése korábban és még ma is elsősorban téli
tevékenység. Nyáron a mezőgazdasági munkák az asszonyokat is fokozottabban
igénybe veszik, s kevesebb szabad időt biztosítanak varrásra, hímzésre.

Általában minden házban, minden családban tudott valamelyik asszony varrni.
Természetesen aki ügyesebben, szebben varrt, ahhoz a szomszédok vagy a barátnők
is elvitték a nagyobb hozzáértést igénylő, ünnepi viselet egyes darabjait, hogy
segítségükkel, irányításukkal készítsék el. Viszont már  ekkor is megtalálhatók
a faluban azok  az ügyes kezű asszonyok, akik   anyagi helyzetük miatt
(özvegység, sok gyermek, stb.) rendszeresen vállaltak ruhavarrást. Két-három
ilyen asszony volt a faluban, akik szorgalmuk, ügyességük és gyakorlatuk révén
váltak speciális ruhavarrókká. Az asszonyok többsége kézzel varrt meg mindent,
de a felsőszoknyák hajtásainak levarrásával, az alsólajbik és a férfiingek
megvarratásával ezeket a speciális ruhavarrókat keresték fel. Az elvégzett
munkáért a “varrónők” pénzt kértek, ami lehetővé tette számukra, hogy munkájuk
megkönnyítésére varrógépet vásároljanak. Varrógép a század második évtizede óta
van a faluban, eleinte ritkaságnak számított, csak a módosabb családok tudták
megvásárolni.

A felsőruhaneműk közé tartozó frakkos kabátot a faluban működő szabónál
csináltatták – aki elsősorban férfiruhát varrt -, vagy a tehetősebbek Szécsénybe
vitték megvarratni.

Gyakran előfordult az is, hogy a módosabb asszonyok Rimócon varrattak eladó
lányaiknak. “Édesanyám nekem Rimócon varratott ingvállat, mert Rimócon szebben
varrtak, mint itt. Azért rajtam szebben állt az ingváll, mert még az is fontos
volt, ki mekkorát szúrt a tűvel; aki kisebbet szúrt, az varrt szépen.”

Hímezni mindenki tudott és tud ma is; a kislányokat már egészen kis korukban
tanítani kezdték a különböző hímzési technikákra. Saját viseletét minden lány és
asszony a szokásos és hagyományos motívumokból választva, tetszése és ízlése
szerint hímezte ki (ingváll kézelőjét, szakácska alját, stb.) és varrja ki ma
is.

Amit a viselet változásáról általában elmondtunk, érvényes a hímzések
változására is. Az alapanyagok megváltozása – házi vászon helyett gyári textília
– maga után vonta a hímzés technikájának megváltozását: szálszámolás helyett
szabadrajzú hímzés lett az általános. Változás következett be a hímzések
színeiben is: a korábbi szálszámolásos fehér hímzést a piros-kék, majd a színes
szabadrajzú hímzés váltotta fel, s megváltozott a hímzőfonalak minősége is. A
viselet egyes darabjain a hímzés szélesebb lett, s ezzel arányosan elnagyoltabbá
váltak a szabadrajzú hímzés (drukkolás) motívumai. Gyakran már az is előfordul,
hogy az ingváll kézelőjének gyárilag készített hímzett szalagot használnak.

Míg horgolni a kislányokat az iskolában megtanították, addig kötni ma is nagyon
kevesen tudnak a faluban. Ezért gyakori jelenség, hogy a”csipkés lajbi”-t
megköttetik egy asszonnyal, aki ki is varrja a kért mintával.

A női fejviselet legdíszesebb részét, a féketőt régebben (1947) több asszony
készítette, akik hozzáértésük és ügyességük révén speciális féketővarrónőkké
váltak. Számuk egyre csökkent, és mivel öregségük miatt ma már nem vállalnak
munkát, a menyecskék Rimócra járnak féketőt varratni. A fékető fölött viselt
menyecskét ma 2-3 asszony készíti el megkötött kendőt utánzó, merev formájúvá
minden menyecskének, holott korábban (1920-30) minden asszony maga kötötte meg
fején a kendőt menyecskének, esetleg a család valamelyik nőtagja segített neki.

Összefoglalva megállapítható, hogy a  fiatal asszonyok ma is maguk készítik el
viseletük egyes darabjait, gyakran a szomszéd vagy rokon menyecskék
segítségével, s a megvarrásban a kézi varrás mellett egyre nagyobb szerepet kap
– a varrógépek számának növekedésével arányosan – a gépi varrás is. A viseletet
kiegészítő lábbelik, fehérneműk (alsóruhák) és gyári kötött holmik
természetszerűleg kivételt jelentenek a házi előállítás alól.

A hagyományos népviselet funkciójánál, közösségi jellegénél fogva nem adott
teret és lehetőséget az egyéni ízlés, választási készség, képesség
kialakulására, mert “…nem lehetett ezen a viseleten semmit sem változtatni,
mindenkinek egyformán kellet öltözködni. Csak annyi volt a különbség, hogy nem
mindenkin állt szépen a ruha.”

XIII. 16. A férfiviselet

A viseletről, az egyes viseleti elemekről – kevés tárgyi és adattári bizonyíték
mellett – szóbeli adatközlésre támaszkodunk. A férfiak viselete a század elején,
az I. világháború körüli években kezdett megszűnni, átalakulni. Ezt a folyamatot
gyorsította az a tény is, hogy a falun belül vagy a környéken egyre kevesebb
munkavállalási lehetőség adódott, így a férfiak nagy része gyári, ipari munka
vállalására kényszerült, elsősorban Salgótarjánban és a környező bányavidéken,
de még Budapesten is sokan találtak munkalehetőséget. Így a férfiak kivetkőzése
gyors és intenzív folyamat volt, és sokkal egységesebben ment végbe, mint a nők
esetében. A viselet teljes megszűnése az 1940-es évek végére tehető.

Az emlékezet szerint a férfiak viselete a századfordulón a következő elemekből
állt:

Ing: 3 szél vászonból varrták; a hétköznapit csak kenderből, az ünnepit
kenderfonalat pamuttal kevert vagy csak tiszta pamutvászonból. A vőlegény inge
gyári finom gyolcsból készült, perkált ingnek nevezték. A téglalap alakú első és
hátsó derékrészhez bevarrták a bő, vállnál erősen ráncolt, vállfolttal erősített
ujjat, amely az emlékezet szerint kézelős volt és szattyinggal kötötték össze. A
derékrész és az ujj közé négyszögletes toldást: pálhát illesztettek. Gallérját
egy darabból varrták, de kisebb és nem olyan hegyes volt, mint a ma hordott
ingnyakak. Korábban az ing elöl egy vékony pertlivel: szattyinggal záródott,
újabban az ing elöl végig kék porcelángombbal, “cinci”-vel csukódott. Az ing
elejét a mellrészen díszítették. A hétköznapi kendervászonból varrt “fonalas”
inget vagy a kenderfonál és pamut keverésével szőtt “félpamukos” inget a
mellrészen 4-5 tűzéssel, “forhamentli”-vel díszítették a gombház mellett. Az
ünnepi tiszta pamutból szőtt vagy gyári gyolcsból varrt ing elejét a gombház
mellett kihímezték: szálon varrt lyukhímzéssel, fehér hímzéssel “cifrázták ki”,
s a hímzés mellett 4-5 tűzés is díszítette az ingmellet. A tűzéseket és a
hímzést is körülbelül a derékrészen egy keskeny pánt: “szívecske” fogta össze,
zárta le, ezzel mintegy megadva és elősegítve az ing alsó részének bőségét. Az
ing anyagának megváltozása, a gyári anyagok terjedése az eredetileg bőujjú,
“széles ujjú ing” esetében az ujjak bőségének csökkenését, az ing díszítésének
elmaradását, majd a készen vásárolt ingek hordását eredményezték.

Gatya: általánosan 6 szél vászonból készítették, de az ünnepire 12 szél vásznat
is felhasználtak. A gatya szabása egyszerű volt: a 2 szár közé pálhaféle,
négyszögletes anyagot, ülepet toldtak be. Derekánál 2 cm szélességű anyagot
hajtottak vissza korcnak, ebbe fűzték bele a gatyamadzagot, amivel a gatyát a
derekukra erősítették. A gatya szára apró ráncokba volt beszedve, mennél több
anyagot használtak fel a készítésére, annál szebben és bővebben ráncosodott. A
gatya szára alul rojtos volt; pár centis részen a szőtt vászonból kihúzták a
fonalat (a keresztszálat). A gatya általában bokáig ért. Hétköznapra tiszta
kendervászonból, ünnepnapra csak pamutból szőtt vászonból varrták a gatyát.
Elnevezése: hat szél gatya, bőgatya.

A posztónadrág elterjedésekor télen két szélből készített, szűkszárú
vászongatyát húztak a posztónadrág alá, nyáron továbbra is bőgatyában jártak.

Az 1920-as évekig általános viselet volt a vászoning és a bőgatya, a
posztónadrág csak az első világháború után terjedt el, eleinte csak téli
viseletként, később teljesen kiszorította a vászongatyát a használatból.
Legkorábbi változata az úgynevezett pislés nadrág: fekete vagy kék posztóból a
falubeli szabó varrta, szára szűk volt, s a talp alá gumival vagy madzaggal
rögzítették a szárát. Szabása: a nadrág két szára között nem volt betoldás,
hanem elöl a hasi részen egy ellenző volt, amely le- és felhajtható volt, két
gomb és a nadrágszíj segítségével. Ez a nadrágszíj rögzítette derékon a
nadrágot. Zsebe és díszítése nem volt. Hosszúszárú csizmát viseltek a
posztónadrághoz is. A bricsesznadrágot vagy csizmanadrágot fekete vagy sötétkék
posztóból készítették, de ennek a típusnak már nem volt ellenzője, hanem elöl
gombbal csukódott. Szára nem szűk, hanem az I. világháború katonanadrágjához
hasonlóan a combrészen bő, buggyos volt, s csak a térd alatt szűkült össze a
csizmaviseletnek megfelelően. Két bevágott zsebe volt. Derékrészen nadrágszíjjal
rögzítették. Mindkét posztónadrághoz viseltek még bőujjú vászoninget is.

Kötény: vászon bőgatyához kendervászonból készített kötényt hordtak. 1 szélből
varrták, keskeny, apró ráncokba szedték. Az ünnepi kötényt csak pamutból szőtt
vászonból készítették, alját 3 tűzés “forhamentli” és szabadrajzú, színes
(piros, kék) hímzés díszítette. A klott kötényt posztónadrághoz viselték
ünnepen, apró ráncokba beszedték a fényes, fekete 1 szél klottot, s az alját
szélesen kihímezték, “drukkolták”. A hímzés színes, szabadrajzú, általában
virágmotívumú volt, s a kötény alját még ördöglakat (flitter) díszítette.

A surc vagy melles szakácska: munkába vagy aratásba viselték, kendervászonból
készítették, sima (nem szedett) derékrésze és nyakba akasztható felsőrésze volt.
Hossza eltakarta a térdet. Általában a fehér vásznat befestették kékre, hogy ne
piszkolódjon olyan könnyen. Ezenkívül gyakori volt a felsőrész nélküli, sima
kötény viselése is, hétköznapra, munkába; “dolgozónap”. Ez utóbb leírt, munkába
viselt sima vászonkötényt hordták a vászon-, majd a posztónadrághoz is.

Már a vászonneműkhöz is viseltek posztóból készült lajbit. Anyaga sötétkék vagy
fekete posztó, bélése flanell volt. Szabása mellényszerű, ujjatlan, elöl két
sorban fényes gombokkal díszítették. Az elnevezése is gombos lajbi volt. A
lajbit soha nem csukták össze elöl, az ingmell hímzésének mindig ki kellett
látszania. A nagylajbi vagy kabát szintén sötét színű posztóból készült, hossza
a csípőt takarta, eleje végig gombolódott (általában egysorosan, de gyakori volt
a kétsoros is). Gallérja nem lehajtós volt, s flanellal vagy néha báránybőrrel
bélelték. Két zsebe volt.

Az emlékezet szerint az idős férfiak hordtak a múlt század végén csuhát.
Szűrposztóból készítették, szürke színű volt, befenekelt ujjú, vállra vetve
viselték. Hossza majdnem a földig ért. Nagy, négyszögletes gallérja volt,
gyakran hímzett. Csak jómódú emberek viselték ünnepi öltözékként.

Bőrruhaneműre nem emlékeznek az adatközlők.

Lábbelik: a mezítlábjárás mellett ünnepen vagy alkalmanként már a vászongatyához
is viseltek csizmát. Legkorábban vixos csizmát hordtak, ennek talpa szegezett,
szára kemény, oldalvarrott. Nevét feltehetőleg onnan kapta, hogy szép fényesre
ki lehetett “suvickolni”. Később box csizmát hordtak, ennek a szára kemény,
hátulvarrott, talpa szegezett. A tehetősebbek lakkozott szárú csizmát viseltek,
de a szára ennek is kemény és nem ráncos volt. Legújabb típusú a keményszárú
csizma, mely szintén hátulvarrott, talpa szegezett. A csizma színe mindig fekete
volt. Viselője lábára vászon vagy flanell darabból kapcát tekert, úgy bújt a
csizmába. Aratáskor néha a férfiak is felvették a bocskort, amit házilag
csizmaszárból készítettek és szíjakkal erősítették a lábukra.

Halotti öltözet: Amíg a férfiak viseletben jártak, a legszebb ünneplőben
temették el őket. Miután a viseletet már régóta elhagyták, városi ruhában
temetik el az embereket: sötét szövet öltönyben, félcipőben és fehér ingben,
amit még ma is nagyon gyakran a feleség készít el. Szabásuk többnyire a
hagyományos férfi ing szabásvonalát követi, ha anyaguk már gyári gyolcs is.

Áttekintve a varsányi férfi viseletet megállapítható, hogy többféle öltözettípus
élt egymás mellett egyidőben. Az idősebbek ragaszkodtak a hagyományos vászon ing
és gatya együtteshez, ugyanakkor a fiatalabbak már viseltek posztó öltözetet is.
A viselet elmaradásával viszont elsősorban az idősek őrizték meg a posztó
öltözetet és a csizmát. Legkorábban (az 1900-as évek első két évtizedében) a
vászon bőgatya viseletét hagyták el, a bőujjú vászoning, posztónadrág és csizma
viselése az 1930-as években még általános volt. A tehetősség is tovább
differenciálta az öltözetet, a módosabb férfiak ruhatárában a vászon ruhaneműk
munkához és hétköznapi használatra szorultak vissza s ez korábban következett
be, mint a kevésbé tehetőseknél. A férfiviselet később is tovább élt ünnepi,
alkalmi viseletként, így elsősorban a vőlegény öltözeteként sőt még napjainkban
is újra viselik bizonyos ünnepi alkalmakkor (fényképeszkedés, kulturális
rendezvények, stb.).

A vőlegény öltözete a következő darabokból állt: fehér finom gyolcsing,
mellrészén hímzett, bőujjú, kézelője színes pántlikával megkötve; fekete posztó
csizmanadrág; fekete posztólajbi, fényes gombokkal díszítve; fehér szedett
gyolcs szakácska, alján széles hímzéssel; fekete csizma és a vőlegény fején
fekete keskeny karimájú nemezkalap, bokrétával, körben széles selyempántlikával
díszítve. 1942-ben nősült az első olyan öltözetű férfi, akin fekete pantallós
öltöny és félcipő volt esküvői ruhaként.

1941-ben, akik még jártak Mezőhegyesre aratni, már viseltek pantallót.

A férfiviselet teljes megszűnését az 1940-es évek végére tehetjük, azóta a
férfiak általánosan városi, modern ruhába öltöznek, ez alól kisszámú kivételt
jelentenek azok az idős emberek, akik alkalmanként csizmanadrágot és csizmát
viselnek.

A női viseleten belül a XVIII. sz. végi, XIX. sz. elejei források áttekintése és
az élő viselet elemzése során a következőket állapíthatjuk meg:

1.    az újszülött hagyományos pólyálása és a kisgyerek-viselet az 1950-es
évekre teljesen megszűnt

2.    a felnőttek ruházkodása hűen tükrözi az egyes viseleti elemekben beállt
változást, melyek a 30-as évek végétől napjainkig tartanak

3.    egyes ruhadarabok esetében az anyagok változása – a korábbi házi
előállítású vászon helyett gyári anyagok használata – a szabás megváltozását
eredményezték (ingváll, pendely)

4.    új elemeket a viseletbe az 1935-1942 között Mezőhegyesre elszegődött
lányok, asszonyok hozták; így terjedt el a gyári, kötött felsőlajbi és a
félcipő, melynek következtében elmaradt a nyakravaló nagykendő és a csizma
viselése

5.    egyes ruhadarabok esetében funkcióváltozás következett be; a korábban
általánosan hétköznap, munkába, a szoknya védésére felkötött kecele a negyvenes
évekre kizárólag a templomi, ünnepi viselet részévé vált, s az ötvenes évek
végére teljesen elmaradt az öltözetből

6.    az egyes változatlanul megmaradt viseleti elemek összeállításánál és
hordásánál a praktikus, vagyis az öltözet elsődleges (védő, kényelmi, stb.)
funkciói helyett az esztétikai (ékesítő, díszítő) funkció került előtérbe a
hímzések és egyéb díszítések elszaporodtak, a viselet egyre cifrább lett

7.    1948 óta egyre többen öltöztek át városi viseletbe, “elfordították” a
népviseletet. A népviselet elhagyása hosszú és bonyolult folyamat, amelynek
objektív okait a megváltozott gazdasági, társadalmi körülményekben, szubjektív
okait pedig az előzőekkel szorosan összefüggő és ezekből adódó egyéni ízlés
megváltozásában, a megnövekedett és átformálódott igényekben kell keresnünk

8.    a kivetkőzési folyamat – mint ahogy ezt több viselettel foglalkozó
tanulmány is megállapítja – a lábbelik elhagyásával kezdődött és a fejviselet
megváltoztatásával fejeződött be

9.    a kivetkőzési folyamattal egyidőben megfigyelhető egy erősen működő
hagyományőrző tendencia, amely a népviselethez való ragaszkodásban nyilvánul
meg. Beleszülettek, belenevelődtek egy hagyományos, zárt paraszti kultúrába,
amelynek egyik megnyilvánulása az öltözködés rendje: ismerik és tudják
előállítását, használatát és különféle jelentését, anyagi és esztétikai értékét

10.a hagyományhoz való kötődés egyik sajátos formája a már viseletükből
kivetkőzött asszonyok, lányok alkalmankénti viseletbe öltözése. Ilyen alkalmak a
nagy egyházi ünnepek, lakodalmak, fényképcsináltatás vagy szereplés a helyi
népdalkörben. Valójában szépnek még mindig csak a viseletet tartják a városi
öltözettel szemben, számukra a viselet jelenti az ünnepi öltözetet.

11.a népviselet újraélesztése, továbbélése nem határolható el a napjainkban
országosan megnövekedett érdeklődéstől a népi kultúra tárgyi és szellemi értékei
iránt. Így a viselet vonzóvá vált és felértékelődött azok számára is, akik
korábban  nem tartották értéknek és szépnek a hagyományos viseletet.

--------------------------------------------------------------------------------


 LEVESEK

Palócleves

Hozzávalók:

 * 40 dkg bárány- vagy marhahús
 * 1 fej vöröshagyma
 * 40 dkg tisztított burgonya
 * 30 dkg mirelit (vagy egy üveg konzerv) zöldbab
 * 1 evőkanál liszt
 * 1 teáskanál paprika
 * 1 dl tejföl
 * 1 gerezd fokhagyma
 * zsír
 * ízlés szerint só, bors, őrölt kömény, babérlevél

Elkészítés:
A hagymát megpirítjuk kevés zsíron. Hozzáadjuk a csíkokra vágott húst. Sózzuk,
megszórjuk paprikával, ízesítjük köménnyel, babérlevéllel, fokhagymával. Egy
pohár vízzel felöntjük és félpuhára főzzük. A vizet időnként pótoljuk. Amint a
hús félig puha, hozzáadjuk a kockára vágott burgonyát és zsírjára pirítjuk.
Hozzáadjuk a zöldbabot, kb tíz percig tovább pirítjuk, majd felöntjük 1,5 l
vízzel. Felforraljuk, és tejfölös habarással sűrítjük.

 

 

Betyár zöldbableves

Hozzávalók:

 * 15 dkg húsos füstölt szalonna
 * 2 fej vöröshagyma
 * 30 dkg zöldbab (mirelit, vagy konzerv is lehet)
 * 30 dkg főtt füstölt sonka vagy sovány tarja
 * 3 db zöldpaprika
 * 2 nagyobb, húsos paradicsom
 * 25 dkg tarhonya
 * 2 dl tejföl
 * 1 mokkáskanál csípős pirospaprika
 * 1 kiskanál csemege pirospaprika
 * petrezselyem
 * só

Elkészítés:

A szalonnát felaprítjuk, majd szép barnára pirítjuk. A sült szalonnát kivesszük.
Az apróra vágott hagymát üvegesre pároljuk. Majd a pirospaprikát rászórjuk, 
10-15 másodpercig keverjük, majd 1 deci vizet ráöntünk, hogy ne legyen keserű. 
Rádobjuk az apróra vágott paradicsomot, utána az apróra vágott paprikát. Ezután
beletesszük a zöldbabot is, s rögtön utána másfél-két liter vizet. Ha felforrt,
hozzáadjuk a kis darabokra vágott sonkát, a tarhonyát. Megsózzuk, majd lassú
tűzön fedő alatt puhára főzzük. Kitesszük a tányérba a levest, majd 2 kiskanál
tejföllel elkeverjük.  Meghintjük szalonnapörccel és petrezselyemmel.

--------------------------------------------------------------------------------


FŐÉTELEK

Haluska

Hozzávalók:

 * 1 kg hámozott krumpli
 * 50 dkg liszt
 * 10 dkg zsír vagy 10 evőkanál olaj
 * 50 dkg tehén- vagy juhtúró
 * 30 dkg húsos füstölt szalonna
 * kb. öt evőkanál tejföl
 * egy csapott kávéskanál só

                                       Elkészítés:

Egy nagy tálba tesszük a finomlyukú reszelőn lereszelt krumplit. Majd beleöntjük
a lisztet, a zsírt vagy az olajat, összekeverjük.  Ha nem galuskasűrűségű
tésztát kapunk, akkor rakunk bele öt kanál tejfölt, vagy annyit, amennyi
galuskasűrűségűvé teszi. Felforralunk egy nagy edényben  minimum három liter
vizet. Beleszaggatjuk a tésztát, megfőzzük. Közben kiolvasztjuk a kockára vágott
füstölt szalonnát.  Zsírjába beleforgatjuk a kifőtt és lecsurgatott galuskát,
majd a túrót. A tetejére szórjuk a szalonnapörcöt, és még melegen tálaljuk.
Tejföllel ízesítjük.


 

Haluska ízesítések:
Túrós: A túrót ízlés szerint összekeverjük és a tésztára szórjuk.  Sütőben
pirosra sütjük. Tejföllel, apróra vágott tepertővel tálaljuk
Mákos: A mákot megdaráljuk és ízlés szerint porcukorral keverjük.  A kifőtt
tésztára szórjuk és összekeverjük, mézzel ízesítjük.
Diós: A diót megdaráljuk és porcukorral összekeverjük. A tésztára szórjuk.
Káposztás: A káposztát lereszeljük, besózzuk, állni hagyjuk. Ha levet engedett,
akkor  alaposan kinyomkodjuk. A serpenyőben zsírt forrósítunk és a káposztát
üvegesre dinszteljük.  A tűzről levéve ízlés szerint sóval, őrölt borssal és
édes, őrölt paprikával ízesítjük.
Tojásos: A felolvadt zsírban a tésztát kissé átmelegítjük, erre öntjük rá a
sóval ízesített felvert tojásokat. Addig sütjük, míg a tojás meg nem szilárdul.

 

Haluska

Hozzávalók:

 * 1 kg liszt,
 * 3 dl langyos víz,
 * 1 evőkanál só,
 * 4 tojás.

Elkészítés: A lisztet egy mélyebb tálba szórjuk és a közepére lyukat mélyítünk. 
Ebbe ütjük bele a tojásokat, majd a vizet is beleöntjük és a sót. Alaposan
kigyúrjuk.  Kisebb cipócskákat készítünk és lisztezett nyújtódeszkán fél cm-es
vastagságú kerek  lapokká nyújtjuk. A kerek lapot 4 egyenlő széles csíkra vágjuk
és egymásra helyezzük. Ezután ezt feltekerjük, és éles késsel vékony csíkokra
szeleteljük. A tésztát lobogó sós vízben kevergetve kifőzzük, majd hideg vízzel
átöblítjük. Egy tepsiben ízlés szerint zsírt melegítünk és a kifőtt tésztát
beletesszük, majd ízesítjük.

Tócsni

Hozzávalók:

 * 1 kg krumpli,
 * 2 tojás,
 * 2-3 evőkanál liszt,
 * bors
 * olaj.

Elkészítés:

A krumplit hámozzuk, lereszeljük. Ehhez adjuk a tojásokat, a lisztet, megsózzuk,
borsozzuk, és jól összekeverjük. Serpenyőben olajat forrósítunk.  A
burgonyamasszát evőkanál segítségével az olajba tesszük, és lepényekké simítjuk.
Mindkét oldalát kb. 5-5 percig szép aranybarnára sütjük.  Papírszalvétára
szedjük, hogy a felesleges zsiradékot leitassuk. Forrón tálaljuk, mert csak így
igazán finom. Megkenhetjük fokhagymával, vagy adhatunk mellé tejfölt, vagy akár
mindkettőt.


 

 

Krumpli laska

Hozzávalók:

 * 1 kg főtt krumpli
 * 60 dkg liszt
 * Só

Elkészítés:

A krumplit megfőzzük, krumplinyomón átnyomjuk, majd gyúrótáblára hagyjuk hűlni.
Összegyúrjuk a liszttel és a sóval, rudat formálunk belőle. A rúdból darabokat
vágunk le, melyeket kb. 15 cm sugarú vékony körré nyújtunk. A masina tetején,
vagy gázlapon mindkét oldalát megsütjük és olvasztott zsírral megkenjük.
Lekvárral vagy túróval, tejföllel ízesíthetjük.

Ganca

Hozzávalók:

 * 1 kg krumpli,
 * liszt,
 * só,
 * hagyma,
 * olaj

Elkészítés:

A burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk és fazékba tesszük.  Annyi vizet öntünk
rá, hogy ellepje. Jó puhára főzzük, majd a vízben szétnyomjuk.  Közben lisztet
és sót keverünk hozzá. Így főzzük addig, amíg jó sűrű nem lesz.  Kis ideig állni
hagyjuk, majd egy tál szélére egy villával nagy galuskákat szaggatunk belőle. 
Amikor a tál szélén már meghűltek, belelökdössük a tálba és új adagot
szaggatunk.  Amíg a massza el nem fogy. Közben zsíron hagymát pirítunk és
ráöntjük a galuskára..

Legényfogó krumplitalpas

Hozzávalók 


 * Személyenként  2 nagyobb burgonya,
 * továbbá 30 dkg sertéshús (pl. tarja) darálva,
 * őrölt feketebors,
 * pirospaprika,
 * só,
 * őrölt kömény,
 * 2 gerezd fokhagyma,
 * 15 dkg füstölt szalonna vagy szeletelt bacon

Elkészítés:

 A krumplikat héjukban, sós vízben megfőzzük, majd meghámozzuk (de héjukban is
hagyhatjuk), félbevágjuk. A fél krumplik alját levágjuk (vagyis talpat készítünk
nekik, hogy könnyebben megálljanak). Belsejüket kiskanállal óvatosan kivájjuk. A
húst 5 dkg szalonna kiolvasztott zsírján átpirítjuk, majd paprikával megszórjuk
és kb. 1 dl hideg vízzel felengedjük. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a sót, a
borsot, a köményt és addig pároljuk, amíg a leve csaknem elfogy, de még szaftos.

A fűszeres hússal megtöltjük a krumplikat, majd mindegyiket egy-egy szelet
baconbe tekerjük (vagy egy-egy vékony szelet szalonnát teszünk a tetejükre).
Tepsibe rendezzük és magas hőfokon szép pirosra sütjük.

Tipp: Még egyszerűbb, ha a megtisztított, nyers krumplikat formázzuk és  azokba
a fűszerezett darált húst is nyersen töltjük bele, majd alufóliával takarva
sütőbe tesszük és végül az alufóliát levéve pirítjuk meg az ételt.

Kocsonya

Hozzávalók

 * 2-3 sertésköröm
 * fél disznófej (elhagyható)
 * 1 csülök
 * füstölt bőr
 * 3-4 fehérrépa
 * 5-6 gerezd fokhagyma (vagy akár több)
 * só
 * egész bors

  Elkészítés:

A tökéletesen pedikűrözött körmöket a csülökkel együtt (ebből később csülök
lesz pékné módra) egy fazékba teszem és felöntöm annyi vízzel, ami jó két-három
ujjnyira ellepi. Hozzáadom a megtisztított fehérrépákat, az egész
fokhagymagerezdeket és a borsot. Mérsékelten sózom, de nem a közhiedelem miatt,
mi szerint nem alszik meg a sós kocsonyalé, hanem azért mert túlságosan sós
lehet a végén az elpárolgott víz miatt (ezt nem szabad pótolni!). Fedő nélkül
6-8 órán át főzöm (nem tévedés!) takaréklángon. Amikor elkészült a kicsontozott
húst tányérokba porciózom és rászűröm a levet. Hideg helyen, de nem a hűtőben
várja kis a sorát. Tálalás előtt pirospaprikával szórom meg.

Palócpecsenye
Hozzávalók

 * 50 dkg sertéshús (karaj vagy comb)
 * 1 fej vöröshagyma
 * 2-3 gerezd fokhagyma
 * 3-4 evőkanál olaj vagy zsír
 * 1 kávéskanál pirospaprika
 * 1-2-3 kávéskanál mustár
 * só
 * bors
 * 2 dl víz
 * 1 dl tejszín (esetleg tejföl)

Elkészítés:

Általában karajból szokták készíteni, de természetesen lehet combból vagy egyéb
részekből is. A mustár mennyisége ízlés dolga és függ a mustár minőségétől is,
ezért feltétlenül apránként adagoljuk és közben kóstolgassuk: cél egy kellemesen
pikáns íz, de ne domináljon a mustár! A felszeletelt, kikloffolt hús mindkét
oldalát át kell sütni az olajon. Eredetileg lisztbe kellene forgatni, de úgy
később könnyebben lekap, ezért ez kihagyható. A megpirított húst kikell venni és
félre tenni. A megmaradt olajon megfuttatni a finomra vágott hagymát és a
reszelt fokhagymát. Megszórni a pirospaprikával és felönteni egy bögre vízzel
meg a tejszínnel. Ekkor kerül bele a mustár, majd só és bors. Ezután visszakell
tenni a hússzeleteket és fedő alatt puhára párolni. A végére a lé nagy része is
elpárolog. Általában valamilyen burgonyakörettel (pirított vagy petrezselymes)
és az elmaradhatatlan zöldbabbal szokás tálalni, de leggyakrabban nokedlivel
szokták fogyasztani.

Köles kása

Hozzávalók

 * 2 bögre hántolt köles (nem madárköles!)
 * 5 bögre forró húsleves (vagy víz)
 * 2 evőkanál olaj
 * 1 fej finomra vágott hagyma
 * só

 Elkészítés:

Az olajban megpárolom a hagymát, átforgatom benne a kölest, majd felöntöm a
húslevessel vagy a vízzel és fedő alatt puhára párolom. Amikor a folyadékot
magába szívta, elzárom a lángot és fedő alatt pihentetem még néhány percig.
Édes változata is elkészíthető, ekkor – értelemszerűen – kimarad belőle a hagyma
és tejjel főzöm, édesítem.

Bodag

 Elkészítés:

Nem kell messzi tájakra utaznunk, hogy kelesztetlen kenyérrel találkozzunk. A
palócoknál is ismert volt a kenyérpótló legrégebbi formája, a bodag (néhol
bodak), a kovásztalan, vízzel gyúrt, majd elnyújtott tészta. Leggyakrabban a
forró hamu alatt sütötték meg – ez a népmesékben olyan sokszor emlegetett
hamuban sült pogácsa. Később a forró kemence aljában készült.  Az újabb időkben
már szódabikarbóna is került bele. Sütőben is megsüthető, azonban bánjunk
csínján a szódabikarbónával, jellegzetes íze nagyon kiérződik a kenyérből.

--------------------------------------------------------------------------------


KALÁCSOK


TÚRÓS LEPÉNY

Hozzávalók:

A tésztájához:

 * l kg liszt
 * 10 dkg vaj
 * 4 db tojás sárgája
 * 10 dkg cukor
 * l dl tej
 * 7 dkg élesztő, csipet só

A tetejére:

 * 50 dkg túró
 * 20 dkg főtt, áttört burgonya
 * 4 tojás sárgája
 * 20 dkg cukor, őrölt fahéj

Elkészítés:

A 4 tojás sárgáját a cukorral elkeverjük, hozzáadjuk a 10 dkg langyos vajat, a
pici sót és a felfuttatott élesztőt. Jól kidolgozzuk, vékonyra kinyújtjuk,
vajazott tepsibe tesszük. Két tepsivel lesz belőle.

Egyszerre csak a fele tölteléket készítjük el. A túrót összekeverjük a tojás
sárgával, az áttört burgonyával és a kristálycukorral, majd a tésztára helyezzük
és meghintjük fahéjjal. Előmelegített forró sütőbe tesszük és lassú tűzön
alaposan átsütjük. A maradék tésztából készíthetünk lekváros buktát

Hagymás-tejfölös lepény

Hozzávalók

 * 50 dkg kenyérliszt
 * 1 evőkanál szárított élesztő
 * 1 kávéskanál só
 * 3,5-4 dl langyos víz

a tetejére:

 * 20 dkg húsos füstölt szalonna
 * 2 fej vöröshagyma
 * 5 dl tejföl

 Elkészítés:

A tésztát megdagasztom és meleg helyen a duplájára kelesztem. Amíg kel a tészta,
addig a húsos szalonnát felkockázom és kisütöm a zsírját, a pörcöt félreteszem.
A megmaradt zsírban megpárolom a félfőre karikázott hagymát, vigyázva, hogy ne
piruljon meg, hiszen még a sütőben is sülni fog. A megkelt tésztát ujjnyi
vastagra kihúzogatom a sütőlapon és 200 fokra előmelegített sütőben majdnem
készre sütöm. Rákenem a tejfölt a tetejére, elosztom rajta a megpárolt hagymát
és megszórom a szalonnapörccel. Visszateszem sülni még néhány percre.

 

Pampuska

Hozzávalók 12 darabhoz

 * 35 dkg finomliszt + egy kevés a formázásához
 * csipetnyi só
 * 2 evőkanál cukor
 * 3 dl langyos tej
 * 2 dkg élesztő
 * 1 tojás
 * 1 tojássárgája
 * 1 evőkanál zsír megolvasztva

a sütéshez:

 * zsír vagy olaj
 * a tetejére:

 * lekvár és/vagy porcukor

Elkészítés:

Fél bögre langyos tejbe morzsoljuk az élesztőt, adjunk hozzá 1-1 teáskanálnyi
cukrot és lisztet, és hagyjuk kicsit kelni. A felfuttatott élesztővel és a többi
hozzávalóból dagasszunk kelt tésztát, meleg helyen kelesszük a duplájára.

Lisztezett deszkán nyújtsuk ujjnyi vastagra, fánkszaggatóval vagy egy pohárral
szaggassuk ki, és hagyjuk ismét megkelni. A tésztamaradékot ujjnyi csíkokra
sodorva formázhatjuk tetszés szerint (nálunk amolyan „keresztezett szalag”
formában sült ki)

Egyéb finomságok

Mákos kukorica

Ezt az ételt a nagyszüleim még morzsolt, főtt kukoricából készítették
nagypéntekre, és a főzéséhez egy ősrégi kuktát használtak. A kukoricát forrásban
lévő vízben kb. öt perc alatt megfőzöm, leszűröm, összekeverem két evőkanál
mézzel (a harmadik a végére kell a locsoláshoz), a vaníliás cukorral és kevés
porcukorral. Rászórom a mákot, átforgatom a kukoricával, majd egy külön tálra
halmozom, és megszórom a maradék porcukorral. Tálaláskor kevés citromos mézzel
meglocsolom.

Mákos kukorica 2

Hozzávalók sok személyre: 1-1,5 kg szárított, morzsolt kukorica (téli
csemegekukorica), 50 dkg darált mák, ízlés szerint porcukor, mindig annyi víz,
hogy a kukoricát főzés közben ellepje.

Elkészítés:

A kiválogatott kukoricát szűrőbe öntve, folyó víz alatt megmossuk. A megmosott
kukoricát fazékba tesszük, vizet öntünk rá, és reggelig állni hagyjuk. Másnap
feltesszük főni, ügyeljünk rá hogy mindig legyen rajta annyi víz, hogy ellepje a
kukoricát, szükség esetén pótoljuk a vizet. Ha megfőtt a kukorica, szűrőkanállal
kiszedjük a lábasból, jól lecsöpögtetjük és tálba rakjuk. Ráöntjük a kukoricára
a darált mákot, jól összerázzuk, hogy mindenhova jusson belőle, ezután rátesszük
a porcukrot, ezzel is jól összerázzuk, hogy finom, édesízű legyen a kukorica.

Dedelle

Hozzávalók

 * 1 összmarok liszt
 * víz
 * só
 * szilvalekvár
 * darált mák
 * cukor

Elkészítés:

A lisztből, pici sóval és annyi vízzel, hogy „gyenge legyen, de el lehessen
nyújtani” tésztát gyúrunk, kinyújtjuk. Tojás nem kell bele, egyrészt régen
spóroltak a tojással, másrészt megkeményítette a tésztát. Bejelöljük a közepét
és a feléig „szemre berakjuk a lekvárt”. Ráhajtjuk a tészta másik felét, jól
összenyomogatjuk a lekvár körül és felvágjuk derelyevágóval. Forrásban lévő
vízben főzzük, kicsit tovább, mikor már feljött a víz színére (érdemes
megkóstolni). Leszűrve darált mákkal átforgatjuk és ízlés szerint cukorral vagy
a nélkül fogyasztjuk.

Krumplis derelye

Hozzávalók

 * 50 dkg liszt
 * 2 db tojás
 * némi víz
 * 50 dkg krumpli
 * 2 tojássárgája
 * tojásnyi zsír
 * só

A krumplit héjában megfőzzük, még forrón meghámozzuk, áttörjük a
krumplinyomóval. Sózzuk, hozzáadjuk a tojássárgáját és a zsírt. A lisztből a
tojásokkal, némi sóval és egy kevés vízzel tésztát gyúrunk, vékonyra kinyújtjuk.
A tészta egyik felére kis kupacokba tesszük a tölteléket, ráhajtjuk a tészta
másik felét. A töltelék körül jól összenyomkodjuk a két tésztaréteget, hogy
nehogy szétnyíljon főzés közben. Derelyevágóval felvágjuk. Forrásban lévő sós
vízben, amibe egy kis zsírt is tettünk, megfőzzük a derelyéket. Leszűrjük,
alaposan lecsepegtetjük és meglocsoljuk kevés olvasztott zsírral. Túróval,
tejföllel tálaljuk. Lepirítva is finom.

Kovászos uborka

Hozzávalók

 * uborka (az üveg méretétől függően)
 * víz
 * literenként 3 dkg só
 * öregecske kapor
 * 1 szelet pirítós kenyér

Elkészítés:

Az 5 literes uborkás üvegbe nagyjából 3 kiló uborka fér, én azonban nem szeretem
teljesen teletenni, mert amikor beindul az erjedés, kifut a lé. A kovászolni
való méret helyett én a kisebbeket szeretem. Az uborkákat alaposan megmosom,
ehhez egy új mosogatószivacsot használok, olyat, aminek dörzsis az egyik oldala.
Ezzel az uborka pici tüskéit könnyen le lehet szedni. Az uborka két végét
levágom, hosszában behasítom, majd a másik végéről is az előző vágásra
merőlegesen. Az így előkészített uborkákat beleállítgatom a tiszta üvegbe és
közé kaprot teszek. Nem a friss, zsenge levelűt, hanem a már kissé vénebb
virágzót vagy magba menőt.

Krumpli nudli

Hozzávalók

 * 1 kg héjában főtt krumpli
 * finomliszt, amennyit felvesz – kb 20-30 dkg
 * 2 tojássárgája (elmaradhat)
 * 2 evőkanál zsír
 * só

  Elkészítés:

A héjában főtt krumplit áttöröm, megsózom, kicsit hűlni hagyom. Annyi liszttel
gyúrom össze, amennyit felvesz – a krumplitól és a liszttől függően 20, de akár
30 dkg is lehet. Gyúrható, de kellően lágy tésztát kell kapjunk. Hagyományosan
nem kerül bele tojás, de én néha teszek bele 2 tojássárgáját is (sőt, néha
héjában főtt krumpli helyett maradék krumplipürét használok fel). Készíthetjük
vajjal is, de az igazi ízét a zsírtól (házi sertészsír) kapja meg, ebből 1
evőkanálnyi kerül a tésztába. Az összegyúrt tésztát tojásnyi darabokra osztom és
lisztezett deszkán ujjnyi vastag rudakká sodrom, amiket késsel darabolok fel 2
cm hosszúakra. (Lehet ujjnyi vastagra nyújtani a tésztát, késsel ujjnyi csíkokra
vágni, majd így kialakítani a rudakat). Kevés liszttel megszórom őket, nehogy
összetapadjanak, majd forrásban lévő, bő sós vízben megfőzöm a nudlikat. Amint
feljönnek a víz felszínére, elkészültek. A maradék 1 evőkanál olvasztott zsírral
összeforgatom. A tálalása többféle módon történhet. Lehet édesen, pirított
zsemlemorzsával vagy darált mákkal és cukorral vagy lekvárral. Én abszolút sós
párti vagyok, így vagy egyszerűen megsózom még egy kicsit, vagy tejföllel
és/vagy túróval fogyasztom. Nagyon finom, ha kicsit lepirítjuk a nudlikat.

 * Categorized in Hagyományápolás és gasztronómia
 * Tagged with green, witty


CIVIL SZERVEZETEK



 * 
 * Posted on 2014-07-31
 * by admin.varsany

   


VARSÁNYI FALUSZÉPÍTŐ HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS KULTURÁLIS EGYESÜLET

CIVILSZERVEZETI ADATLAP A szervezet neve: Varsányi Faluszépítő Hagyományőrző és
Kulturális Egyesület Rövidített neve: VFHKE Címe: 3178 Varsány, Szécsényi út 2/a
Levelezési cím 3178 Varsány, Rákóczi út 1. Telefon és fax: 06/32/387-387
Fax:06/32/387-247 E-mail:Web: varsanyhiv@gmail.com Adószáma: 18642421-1-12 A
szervezet típusa: egyesület A szervezet jogállása: közhasznú Bírósági
bejegyzésének dátuma: 2006 A hivatalos képviselő neve elérhetősége: Varga Zoltán
Az elnökség/kuratórium tagjainak neve: Elnök: Varga Zoltán Titkár: Szelesné
Pusztai Szilvia Gazdasági vezető: Percze Beáta Szervező:



Web:

Kanyó Judit



www.varsanyifaluszepito.hu

A szervezet tevékenységi köre: Varsány település kulturális, népművészeti,
természeti értékeinek és örökségének ápolása, feltárása, megőrzése és
bemutatása. A népművészet, a néphagyomány, a falu építészete iránt érdeklődő
magányszemélyek és közösségek együttműködésének segítése.Az egyesületnek egy
aktív csoportja működik:A Muskátli Hagyományőrző Együttes Rendezvények:Farsangi
fellépés, Tájak, Ízek, Kultúrák és a Lepényfesztivál szervezése, Szüreti műsor,
Idősek napi fellépés, ezenkívül számos felkérésnek eleget tesznek, és más
községekben, sőt az országhatáron túl is bemutatták már műsorukat és a
népviseletünket.
Műsorukba tartozik a népdaléneklés, néptánc bemutatása, valamint népi
szokásokhoz kapcsolódó színes műsor-összeállítások.SZJA 1%-át fel lehet ajánlani
az egyesület céljainak megvalósítására.


VARSÁNY FEJLŐDÉSÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY

CIVILSZERVEZETI ADATLAP A szervezet neve: Varsány Fejlődéséért Közalapítvány
Rövidített neve: – Címe: 3178 Varsány, Rákóczi út 1. Levelezési címe: 3178
Varsány, Rákóczi út 1. Telefon és fax: 06/32/387-387 Fax:06/32/387-247 E-mail:
varsany.hiv@gmail.com Adószáma: 19161691-1-12 A szervezet típusa: közalapítvány
A szervezet jogállása: közhasznú Bírósági bejegyzésének dátuma: 1992. A
hivatalos képviselő neve elérhetősége: Kanyó Judit Az elnökség/kuratórium
tagjainak neve: Elnök Kanyó Judit Titkár A szervezet tevékenységi köre: Varsány
Község lakosságmegtartó képességének növelése érdekében a nevelési és oktatási
tevékenység, képesség fejlesztés, ismeretterjesztés kiemelt támogatása.
Varsány Község intézményeinek segítése anyagi hozzájárulás útján és az
intézmények felszereltségének javítása.Kérjük, hogy SZJA 1 %-ról rendelkezzen
Közalapítványunk javára.


VARSÁNYI BORBARÁTOK EGYESÜLETE

CIVILSZERVEZETI ADATLAP A szervezet neve: Varsányi Borbarátok Egyesülete
Rövidített neve: VBBE Címe: 3178. Varsány, Petőfi út 34. Levelezési címe: 3178.
Varsány, Petőfi út 34. Telefon és fax: E-mail: varsanyiborbaratok@freemail.hu
Adószáma: 18335541-1-12 A szervezet típusa: egyesület Bírósági bejegyzésének
dátuma: 2012 A hivatalos képviselő neve, elérhetősége: Báránkó Pál Elnökség
tagjai: Elnök Báránkó Pál Ügyvezető elnök Osztroluczki Zsolt Gazdasági vezető
Bárány Árpád Web http://varsanyiborbaratok.hupont.hu/ A szervezet tevékenységi
köre:



Az egyesület általános célja: A varsányi szőlők és borok megismertetése,
művelése, telepítése, minőségi javítása.

Szőlészet, pincészet kialakítása, működtetése, ezekhez kötődő hagyományos
ünnepek, események, népszokások, népviselet felelevenítése, őrzése.

Hagyományos dalok, énekek lejegyzése, terjesztése.

Népi zenei együttes, dalárda létrehozása, működtetése.

Más borvidékek kultúrájának megismerése.

Az idegenforgalom és a falusi turizmus adta lehetőségek kihasználása.

Falusi vendéglátóhelyek kialakítása.

Együttműködés a helyi katolikus egyházzal és szervezeteivel.

Más helyi közhasznú és civil szervezetekkel való együttműködés.

Kapcsolatok kiépítése hasonló érdeklődési körű egyesületekkel, civil
szervezetekkel.


VARSÁNYI POLGÁRŐR EGYESÜLET

CIVILSZERVEZETI ADATLAP A szervezet neve: Varsányi Polgárőr Egyesület Rövidített
neve: Címe: 3178 Varsány, Rákóczi út 1. Levelezési címe: 3178 Varsány, Rákóczi
út 1. Telefon és fax: 06/32/387-387 Fax:06/32/387-247 E-mail:
kicsilacika2@gmail.com Adószáma: 18637290-1-12 A szervezet típusa: egyesület A
szervezet jogállása: közhasznú Bírósági bejegyzésének dátuma: 1992 A hivatalos
képviselő neve, elérhetősége: Kiss László Az elnökség/kuratórium tagjainak neve:
Elnökség tagjai: Elnök Kiss László Elnökhelyettes: Varga Tibor A szervezet
tevékenységi köre: A vagyon és személyek elleni szabálysértések és
bűncselekmények megelőzése érdekében önkéntes és rendszeres figyelőszolgálat
szervezése, annak működtetése, a bűnüldözéssel hivatásszerűen foglalkozó
szervezetek hatékony munkájának elősegítése.
A községi rendezvények polgárőr biztosítása, járőrözés.


VARSÁNY SPORTEGYESÜLET

CIVILSZERVEZETI ADATLAP A szervezet neve: Varsány Sportegyesület Rövidített
neve: VSE Címe: 3178 Varsány, Rákóczi út 1. Levelezési címe: 3178 Varsány,
Rákóczi út 1. Telefon és fax: 06/32/387-387 Fax:06/32/387-247



Mobil:06 30 958 7293

E-mail: varsany.hiv@gmail.com



 

A szervezet típusa: egyesület A szervezet jogállása: közhasznú Bírósági
bejegyzésének dátuma: 1989.12.14. A hivatalos képviselő neve, elérhetősége: Unyi
Szabolcs Az elnökség/kuratórium tagjainak neve: Elnökség tagjai:  Percze Róbert,
Lehoczki Dávid, Rigó Róbert, Baráth Dezső, Kiss József, Báránkó Gábor Elnök:
Unyi Szabolcs Adószáma: 19928533-1-12 A szervezet tevékenységi köre:
Általánosságokban a rendszeres sportolás, versenyzés, testedzés, felüdülés
biztosítása, az ilyen igények felkeltése, tagjainak nevelése, a társadalmi
öntevékenység, a közösségi élet kibontakozása, a szabadidő hasznos eltöltése. A
község sportéletének és hírnevének öregbítése.

Face/Web: https://www.facebook.com/varsanyse/


VARSÁNYI GYERMEKEK DIÁKSPORT EGYESÜLETE

CIVILSZERVEZETI ADATLAP A szervezet neve: Varsányi Gyermekek Diáksport
Egyesülete Rövidített neve: VGYDE Címe: 3178 Varsány, Szécsényi út 1. Levelezési
címe: 3178 Varsány, Szécsényi út 1. Telefon és fax: 06/32/387-544 E-mail:
varsanyisk@profinter.hu Adószáma: 18639876-1-12 A szervezet típusa: egyesület A
szervezet jogállása: közhasznú Bírósági bejegyzésének dátuma: 2003.04.23. A
hivatalos képviselő neve, elérhetősége: Kovács Mária Az elnökség/kuratórium
tagjainak neve: Elnökség tagjai: Elnök Kovács Mária Elnökhelyettes Percze Beáta
A szervezet tevékenységi köre: A település gyermekkorú lakossága körében
rendszeres sportolás, versenyzés, testedzés feltételeinek megteremtése, az ilyen
igények felkeltése, a közösségi élet fejlesztése.


TÁBI VADÁSZTÁRSASÁG

CIVILSZERVEZETI ADATLAP A szervezet neve: Tábi Vadásztársaság Rövidített neve: –
Címe: 2660 Balassagyarmat, Bartha Elemér út 9. Levelezési címe: ua. Telefon és
fax: 06/35/314-960 E-mail: istvangy61@gmail.com Adószáma: 19926414-2-12 A
szervezet típusa: egyesület A szervezet jogállása n.a. Bírósági bejegyzésének
dátuma: 2001.11.26. A hivatalos képviselő neve, elérhetősége: Győrösi István
06/30/4751324 Az elnökség/kuratórium tagjainak neve: Elnökség tagjai: Elnök
Győrösi István Titkár Táborszki László Vadászmester Vincze Ferenc Vadőr Oláh
Albert Gazdasági felelős Percze Bertalan Természetvédelmi felelős Lászlók Tibor

Web: http://tabivt.hupont.hu/


VARSÁNY-TÁBPUSZTAI HORGÁSZEGYESÜLET

CIVILSZERVEZETI ADATLAP A szervezet neve: Varsány-Tábpusztai Horgászegyesület
Rövidített neve: – Címe: 3179 Nógrádsipek, József Attila út 24. Levelezési címe:
u.a. Telefon és fax: Petrovics János elnök Tel: 06/30/437-6896 E-mail:
varsanyhorgaszegyesulet@citromail.hu Adószáma: 18636323-1-12 Titkár: Király
Boldizsár 3179 Nógrádsipek Tel: Gazdasági vezető: Golyán László 3170 Szécsény
Tel: A szervezet típusa: egyesület A szervezet jogállása közhasznú Bírósági
bejegyzésének dátuma: A hivatalos képviselő neve, elérhetősége: Petrovics János
Tel: 06/30/437-6896 Az elnökség/kuratórium tagjainak neve: Elnökség tagjai:
Elnök Petrovics János 3179 Nógrádsipek József A. út 24. Gazdaságvezető Cseh
Péter Titkár Adamik József Vezetőségi tagok Kosik László és Szép Anzelm Fegyelmi
bizottság elnöke Józsa Sándor Fegyelmi bizottság tagok Király Boldizsár és Pifka
Krisztián Felügyelő bizottság elnöke Kiss Gergely Felügyelő bizottság tagok
Bárány Antal és Szita László

Web:http://varsany-tabito.hu/







NÓGRÁD TURIZMUSÁÉRT EGYESÜLET

CIVILSZERVEZETI ADATLAP
A szervezet neve:
Nógrád Turizmusáért Egyesület
Rövidített neve:
NTE
Címe:
3178 Varsány, Kossuth út 2.
Levelezési címe:
3178 Varsány, Kossuth út2.
Telefon és fax:
0630-299-7948
E-mail:
nogradtur@gmail.com
Adószáma:
18637953-1-12
A szervezet típusa:
egyesület
A szervezet jogállása:
közhasznú
Bírósági bejegyzésének dátuma:
2000.
A hivatalos képviselő neve elérhetősége:
Kanyó Judit
30-299-7948
Az elnökség/kuratórium tagjainak neve:
Elnök
Kanyó Judit
Titkár
Ispánné Péter Éva Varga Nóra Pásztor Ildikó  Közlemények közlemény/160624
A szervezet tevékenységi köre:
Nógrád megye turisztikai értékeinek számbavétele. Idegenforgalmi koordinációs
munka végzése. Nógrád megye bemutatása kiállításokon, vásárokon (belföldön és
külföldön). Színes, többnyelvű ingyenes kiadványsorozat készítése.
Kapcsolattartás hazai és külföldi idegenforgalmi szervezetekkel.
Kapcsolatfelvétel a megye önkormányzataival. Turisztikai marketing tevékenység.
Megyei idegenforgalmi rendezvények szervezése, azok koordinálása. Pályázatok
készítése a vállalt feladatok megvalósítása érdekében. Kooperációkra épülő
ajánlatcsomagok, programok kidolgozása. Szervezi a munkaerőpiacon hátrányos
helyzetű rétegek idegenforgalmi célú képzését, elősegíti azok foglalkoztatását a
megszerzett végzettségnek megfelelő területen, valamint ezekhez kapcsolódóan
szolgáltatásokat (pl. további képzési ajánlatokról tájékoztatást) lát el.
Egyesülési Közlemény
Egyesülési terv

 * Categorized in Civil szervezetek


ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2024 – TÁJÉKOZTATÁS



 * Posted on 2024-04-15
 * by kozossegihaz.varsany

   

Page 1 / 3
Zoom 100%

 

Page 1 / 1
Zoom 100%
 * Categorized in Egyéb
 * Leave a comment


NÓTA KALÁKA VARSÁNYBAN



 * Posted on 2024-02-05
 * by kozossegihaz.varsany

   

Az elmúlt néhány napban különleges élményben volt része azoknak, akik
találkozhattak Hajlák Attila atyával. Hajlák Attila István Erdélyből,
Gyergyómedencéből jött hozzánk, Palócföldre. Nem először. A mostani alkalom
azonban mégis más volt. Nem egyedül érkezett. Attila atya tagja a
Gyergyómedencei Magyarnóta Társulatnak. Kiváló zenészek, csodálatos emberek!
Töltődtünk lelkileg! Köszönjük a szécsényi Ferences Betánia Idősek Otthona
nővéreinek, hogy helyet biztosítottak a lelki gyakorlatoknak a csodaszép kis
kápolnában! …és volt alkalom kikapcsolódni is! A varsányi Közösségi Ház
zsúfolásig megtelt, ahol a nótaesten több mint 100 ember énekelt együtt ! Nagyon
hálásak vagyunk a szép történetekért, a lelki vezetésért, az együtt eltöltött
órákért! Kedves Attila atya! Szeretettel visszavárjuk Önöket! Köszönöm 
Jakubeczné Piroskának, hogy megszervezted, előkészítetted ezeket a mindannyiunk
számára felemelő napokat!

Mindent köszönök a varsányi közösség nevében!

Olvassák szeretettel Attila atya gondolatait:

„A Nóta-kaláka egy MISSZIÓ. Minden nótaest alkalmával a jó Istent is dícsőítjük.
Van lelki élmény bőven és minden közös nótaestet istenélményként élünk meg, nem
csak mi, hanem a jelenlévők is.
Minden Nóta-kaláka alkalmunk szentmiséhez, vagy közös imádsághoz kapcsolódik.
Nagyon kötődik egymáshoz a magyar nóta és a lelki élet… Számomra óriási
felfedezés, ahogyan az emberek feltöltődnek, könnyeznek, gyógyulnak és vígadnak
egy-egy ilyen Nóta-kaláka alkalmon. A Gyergyómedencei Magyarnóta Társulatnak ez
a célja, hogy gyógyuljon és lelkileg töltődjön mindaz, aki szereti a magyar
nótát…Szóljon a magyar nóta!

Szeretettel várunk mindenkit és jövünk bárhová, ha szükség van a Nóta-kaláka
misszió megélésére! Attila pb.” fotók: Hajlák Attila





 * Categorized in Egyéb
 * Leave a comment


VIRÁGOS MAGYARORSZÁG 2023 DÍJÁTADÓ



 * Posted on 2023-11-27
 * by kozossegihaz.varsany

   

Kanyó Judit:

Átadták a Virágos Magyarország 2023-as elismeréseit Budapesten, az Eiffel
Műhelyházban.

Varsány fődíjat kapott! Nagyon büszkék vagyunk! Az elmúlt években végzett
tudatos környezetszépítő munkát most országosan is elismerték! Nagyon köszönöm
minden kedves kollégámnak, akik folyamatosan részt vesznek a település
szépítésében és fejlesztésében! Óriási öröm és megtiszteltetés volt átvenni a
díjat!

„A 2023. évi, jubileumi 30. alkalommal tartott díjkiosztón Győr, Paks, Varsány
és Alsómocsolád nyerte el a legvirágosabb település címet – jelentették be a
szervezők. A Virágos Magyarország környezetszépítő verseny 2023-as gáláján öt
települési kategóriában és hat kiemelt témában hirdettek győzteseket, több mint
50 szakmai díjat adtak át. Erdei Bálint, a szervező Magyar Turisztikai Ügynökség
vezérigazgató-helyettese kiemelte: a verseny nemcsak a közösségi és környezeti
értéke miatt meghatározó kezdeményezése az országnak, hanem turisztikai
szempontból is kiemelkedő.

A megmérettetésre 9 ezer pályázat érkezett a 30 év alatt, a versenyt folyamatos
innováció jellemzi, a kategóriák körét bővítették: idén első alkalommal
nevezhettek a települések az Év zöld innovációja díjra. Nagy János, a
Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár Orbán Viktor miniszterelnök
köszöntőjét felolvasva kiemelte: különleges év az idei, amikor a verseny kerek
születésnaphoz érkezett, a kezdeményezés nemzetközi szinten is szép eredményeket
hozott.




A Virágos Magyarország országhatárokon átívelő közösséget építő mozgalommá nőtte
ki magát – tette hozzá, és a miniszterelnök nevében gratulált a résztvevőknek és
a díjazottaknak.” A versenyre az idén minden korábbinál több, 492 pályázat
érkezett.

 * Categorized in Egyéb
 * Leave a comment


ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2024



 * Posted on 2023-11-27
 * by kozossegihaz.varsany

   

Page 1 / 5
Zoom 100%

 

Page 1 / 2
Zoom 100%
 * Categorized in Egyéb
 * Leave a comment


A MAGYAR FALU PROGRAM FALUSI CIVIL ALAP KERETÉBEN „CIVIL KÖZÖSSÉGI TEVÉKENYSÉGEK
ÉS FELTÉTELEINEK TÁMOGATÁSA” (2021.) – CIVIL SZERVEZETEK PROGRAMSZERVEZÉSI
TÁMOGATÁSA



 * Posted on 2023-11-23
 * by kozossegihaz.varsany

   

Kedvezményezett neve: Varsányi Faluszépítő Hagyományőrző és Kulturális Egyesület

Pályázati felhívás neve (kódszáma): A Magyar Falu Program Falusi Civil Alap
keretében „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” (2021.)
3. Civil szervezetek programszervezési támogatása

Projekt címe (azonosító száma): Hátrányos helyzetű gyermekek táboroztatása
(FCA-KP-1-2021/4-001083)
Támogatás összege: 1.979.000.- Ft
Támogatás mértéke: 100%
A projekt tartalmának rövid bemutatása: Jelen projekt keretében 40 fő hátrányos
helyzetű varsányi személy részére szerveztünk nyári tábort. A tábor helyszíne
Balatonlelle volt. 2022.08.25. és 2022.08.29. között került sor a programra. A
résztvevők számára biztosítottuk az oda-vissza utazást, a szállást 4 éjszakára,
valamint napi háromszori étkezést és az úti csomagot. A táborozás hozzájárult a
hátrányos helyzetű gyerekek társadalmi integrációjához, mivel olyan
szolgáltatáshoz nyertek hozzáférést, amely számukra nem, viszont a többségi
társadalom számára elérhető. A tábor során fejlődtek a szociális készségeik,
önállóságuk, új ismereteket szereztek, barátságokat kötöttek, amelyek mind
hozzájárulnak ahhoz, hogy gazdagabb gyerekkort éljenek meg és később felnőttként
is jobban megtalálják boldogulásukat a társadalomban.

 * Categorized in Egyéb
 * Leave a comment


OMÉK 2023. OKTÓBER 20-22. HUNGEXPO



 * Posted on 2023-10-24
 * by kozossegihaz.varsany

   

Varsány és Szurdokpüspöki a Nógrád Vármegyei Önkormányzat felkérésére képviseli
megyénket az idei OMÉK-on.

A Nógrádikum díjas túrós lepényt, valamint a Mátrai Bivalyrezervátumban
nevelkedett állatok húsából készült termékeket népszerűsítettük.
https://www.facebook.com/matraibivalyrezervatum.hu
A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat standján találkoztunk vármegyénkből a szügyi
Green Wave https://www.facebook.com/gwmagok/ héjnélküli tökmagot előállító Papp
Viktorral és kedves feleségével, valamint a Maszlik Családi Gazdaság
https://www.facebook.com/maszlikcsaladigazdasag/ képviselőivel.

Mindkét gazdaságban prémium minőségű termékeket állítanak elő. „Valódi vidéki
kavalkáddal, izgalmas gyermek-programokkal, zenés és táncos fellépőkkel,
állatbemutatókkal, hazai kézműves termékekkel, feledhetetlen gasztroélményekkel
és családbarát jegyárakkal várja a látogatókat az idei, 81. OMÉK.




Az eseményt kétévente rendezi meg az Agrármarketing Centrum az Agrárminisztérium
égisze alatt, célja pedig nem más, mint egy színes, családi program keretében
bemutatni a hazai agrárium és élelmiszergazdaság teljes spektrumát.

Az OMÉK természetesen a szakmai látogatókat is éppúgy várja, mint a
nagyközönséget, hiszen kitűnő alkalom arra, hogy az agrárgazdaság jeles
képviselői kapcsolatot építsenek hazai és külföldi beszerzőkkel, illetve üzleti
lehetőségeket találjanak.”


Köszönjük a meghívást, örömmel képviseljük Nógrád Vármegyét!

 

 * Categorized in Egyéb
 * Leave a comment


IDŐSEK NAPJA VARSÁNYBAN



 * Posted on 2023-10-21
 * by kozossegihaz.varsany

   

Tisztelettel köszöntöttük településünk szépkorú lakóit. Fontosnak tartjuk, hogy
elismerjük, amit életük során elértek és ránk hagynak, hiszen elődeink alapjaira
építkezünk most, ahová a jövő nemzedékei is fognak.

A ma munkája akkor tekinthető értékesnek, ha az idő múlásával a saját
utódainknak mi is egy jobb, értékesebb világot hagyunk örökül.

Kanyó Judit

 

„Múlik az idő, őszre jár, de fénylik még a napsugár.

aranyat szór és meleget, örüljenek az öregek.
Az őszidő is szép lehet, kívánunk hosszú életet.
Maradjatok még itt velünk, jövőre újra eljövünk.” (Sarkady S.)

 

képgaléria:






 

 * Categorized in Egyéb
 * Leave a comment


PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BURSA HUNGARICA FELSŐOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJ
ELNYERÉSÉRE



 * Posted on 2023-10-17
 * by kozossegihaz.varsany

   

Pályázati felhívás Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj
elnyerésére (A típusú)
A benyújtás határideje: 2023. november 3.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Varsány Község Önkormányzata
a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelővel együttműködve
pályázatot hirdet felsőoktatási hallgatók számára a
Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj elnyerésére
a 2023/2024. tanév második és a 2024/2025. tanév első félévére vonatkozóan
(„A”típusú)
Pályázati feltételek:
A pályázatra azok a felsőoktatásban részt vevő hallgatók jelentkezhetnek, akik
az
• önkormányzat illetékességi területén állandó lakóhellyel rendelkeznek,
• hátrányos szociális helyzetűek,
• teljes idejű (nappali munkarend) alapfokozatot és szakképzettséget eredményező
alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben,
osztatlan képzésben, vagy felsőfokú, illetve felsőoktatási szakképzésben
folytatják tanulmányaikat.
Nem részesülhet támogatásban az a pályázó, aki:
• a Magyar Honvédség és a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos és
szerződéses állományú hallgatója
• doktori (PhD) képzésben vesz részt
• kizárólag külföldi intézménnyel áll hallgatói jogviszonyban és/vagy
vendéghallgatói képzésben vesz részt.
Az ösztöndíjra pályázhatnak a 2023 szeptemberében felsőoktatási tanulmányaik
utolsó évét megkezdő hallgatók is. Amennyiben az ösztöndíjas hallgatói
jogviszonya 2024 őszén már nem áll fenn, úgy a 2024/2025. tanév első félévére
eső ösztöndíj már nem kerül folyósításra.
Az ösztöndíjra pályázatot nyújthatnak be azok a hallgatók is, akiknek a
hallgatói jogviszonya a felsőoktatási intézményben a pályázás időpontjában
szünetel. Az ösztöndíj folyósításának feltétele, hogy a 2023/2024. tanév második
félévére a beiratkozott hallgató aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezzen.
A pályázás módja:
A pályázat beadáshoz a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és
Együttműködési Rendszerében (a továbbiakban: EPER-Bursa rendszer) egyszeri
pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése:
https://bursa.emet.hu/paly/palybelep.aspx Azok a pályázók, akik a korábbi
pályázati évben regisztráltak a rendszerben, már nem regisztrálhatnak újra, ők a
meglévő felhasználónév és jelszó birtokában léphetnek be az EPER-Bursa
rendszerbe. Amennyiben jelszavukat elfelejtették, az Elfelejtett jelszó
funkcióval kérhetnek új jelszót. A pályázói regisztrációt vagy belépést követően
lehetséges a pályázati adatok feltöltése a csatlakozott önkormányzatok pályázói
részére. A pályázati űrlapot minden évben újra fel kell tölteni! A személyes és
pályázati adatok ellenőrzését és feltöltését követően a pályázati űrlapot
kinyomtatva és aláírva a kötelezően csatolandó mellékletekkel együtt egy
példányban a pályázó által személyesen Varsány Község Önkormányzatánál lehet
benyújtani (Rákóczi út 1.)
A benyújtás határideje: 2023. november 3.
• A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel
együtt érvényes. A pályázati kiírásban meghatározott valamely melléklet
hiányában a pályázat formai hibásnak minősül. Az önkormányzat
• az EPER-Bursa rendszerben nem rögzített, nem a rendszerből nyomtatott
pályázati űrlapon illetve a határidőn túl benyújtott, vagy formailag nem
megfelelő pályázatokat a bírálatból kizárja.
• A benyújtott pályázatok befogadását az önkormányzatnak az EPER-Bursa
rendszerben igazolnia szükséges. A nem befogadott pályázatok a bírálatban nem
vesznek részt.
A beérkezett pályázatokat Varsány Község Önkormányzata bírálja el, és döntéséről
2023. december 6-ig az EPER-Bursa rendszeren keresztül elektronikusan értesíti a
pályázókat. A Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő az elbírálás ellenőrzését
követően 2024. március 12-ig írásban értesíti a települési önkormányzat által
támogatásban részesített pályázókat az ösztöndíj teljes összegéről és az
ösztöndíj-folyósítás módjáról.
A pályázat elbírálásának szempontjai:
A pályázat elbírálása kizárólag szociális rászorultság alapján, a pályázó
tanulmányi eredményétől függetlenül történik.
Bursa ösztöndíjat azok a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló,
felsőoktatási tanulmányokat kezdő illetve folytató pályázók nyerhetnek, akiknek
a havi nettó jövedelme, illetve családjuk egy főre jutó havi nettó jövedelme nem
haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének négyszeresét
(114 000 Ft/hó). A pályázó az elbíráló szerv döntése ellen fellebbezéssel nem
élhet. A megítélt ösztöndíjat az önkormányzat határozatban visszavonhatja, ha az
ösztöndíjas megszünteti lakóhelyét a települési önkormányzat illetékességi
területén. A határozat csak a meghozatalát követő tanulmányi félévtől ható
hatállyal hozható meg. Indokolt esetben az önkormányzat környezettanulmány
elvégzésére jogosult.
A pályázó szociális rászorultságának igazolására az alábbi dokumentumokat kell
csatolni:
• a családban együtt élő eltartottak igazolását (pl.: tanulói/hallgatói
jogviszony, munkanélküli…);
• a pályázó és a pályázóval egy háztartásban együtt élő nagykorú családtagok
2022. évi Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott jövedelemigazolását, és a
levont járulékok igazolását;
• Szociális adatok című mellékletet és az azon rögzített adatok igazolását (pl.:
GYES, nyugdíj, gyerektartás…).
A pályázat kötelező melléklete a felsőoktatási intézmény által kiadott és
kitöltött eredeti Jogviszony-igazolás a 2023/2024. tanév első félévéről is.
A pályázattal kapcsolatos további információk:
Az ösztöndíj időtartama 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félév
(2023/2024. tanév második, illetve a 2024/2025. tanév első féléve). Amennyiben a
pályázó egy időben több felsőoktatási intézménnyel is hallgatói jogviszonyban
áll, pályázatában csak azt a felsőoktatási intézményt kell megneveznie, amellyel
elsőként létesített hallgatói jogviszonyt. A felsőoktatási intézmények
szerződése alapján folyó, közösen meghirdetett – egyik szakon nem hitéleti, a
másik szakon hitoktató, illetve hittanár – kétszakos képzés esetében a hallgató
az állami felsőoktatási intézményt köteles megnevezni.
Az ösztöndíj minden pályázati fordulóban újra pályázható.
Az ösztöndíj folyósításának kezdete legkorábban: 2024. március
Az ösztöndíj-folyósítás feltétele, hogy a támogatott pályázó hallgatói
jogviszonya a 2023/2024. tanév II. félévében megfeleljen a pályázati kiírásnak.
Amennyiben a támogatott pályázó hallgatói jogviszonya nem felel meg a pályázati
kiírásnak, a támogatott az ösztöndíjra való jogosultságát elveszíti. Az
ösztöndíj csak azokban a hónapokban kerül folyósításra, amelyekben a pályázó
beiratkozott hallgatója a felsőoktatási intézménynek.
Azokban a hónapokban, amelyekben a hallgató hallgatói jogviszonya szünetel, az
ösztöndíj folyósítása – a folyósítás véghatáridejének módosítása nélkül – teljes
egészében szünetel.
Az elnyert ösztöndíjat közvetlen adó- és TB járulékfizetési kötelezettség nem
terheli.
Adatkezelés:
A pályázó pályázata benyújtásával büntetőjogi felelősséget vállal azért, hogy az
EPER-Bursa rendszerben rögzített, a pályázati űrlapon és mellékleteiben az
általa feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek. Tudomásul veszi, hogy
amennyiben a pályázati űrlapon és mellékleteiben nem a valóságnak megfelelő
adatokat tüntet fel, úgy a Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszerből pályázata
kizárható, a megítélt támogatás visszavonható.
A pályázó pályázata benyújtásával
• hozzájárul ahhoz, hogy a pályázati űrlapon rögzített személyes adatait a
pályázatot kiíró települési önkormányzat nyilvántartásba vegye és azokat a
megyei önkormányzat és a Támogatáskezelő részére – kizárólag az
ösztöndíjpályázat lebonyolítása és a támogatásra való jogosultság ellenőrzése
céljából – átadja, illetőleg az ösztöndíj időtartama alatt maga kezelje;
• hozzájárul ahhoz, hogy a Támogatáskezelő személyes adatait az
ösztöndíjpályázat lebonyolítása és a támogatásra való jogosultság ellenőrzése
céljából az ösztöndíj időtartama alatt kezelje;
• hozzájárul ahhoz, hogy a felsőoktatási intézmény hallgatói jogviszonyáról a
Támogatáskezelőnek, illetve a támogató önkormányzatnak tájékoztatást nyújtson;
• hozzájárul továbbá a pályázáskor rendelkezésre bocsátott személyes adatainak
az azonosítás célja érdekében szükséges mértékben történő kezeléséhez és az
ösztöndíjpályázat lebonyolítása, valamint a támogatásra való jogosultság
ellenőrzése céljából történő továbbításához.
A pályázók bejelentési kötelezettségei:
Az ösztöndíjban részesülő hallgató köteles az ösztöndíj folyósításának időszaka
alatt minden, az ösztöndíj folyósítását érintő változásról haladéktalanul (de
legkésőbb 15 napon belül) írásban értesíteni a folyósító felsőoktatási
intézményt és a Támogatáskezelőt.
A bejelentést az EPER-Bursa rendszeren keresztül kell kezdeményezniük. Az
értesítési kötelezettséget a hallgató 5 munkanapon belül köteles teljesíteni az
alábbi adatok változásakor:
• tanulmányok halasztása;
• tanulmányok helyének megváltozása (az új felsőoktatási intézmény, kar, szak,
megnevezésével);
• tanulmányi státusz (munkarend, képzési forma, finanszírozási forma) változása;
• személyes adatainak változása.
Az az ösztöndíjas, aki értesítési kötelezettségének elmulasztása miatt esik el
az ösztöndíj folyósításától, a tanulmányi félév lezárását követően, legkésőbb
június 30-ig, illetve január 31-ig ki nem fizetett ösztöndíjára már nem tarthat
igényt.

 

Az ösztöndíjas lemondhat a számára megítélt támogatásról, amit az EPER-Bursa
rendszerben kezdeményezhet és az onnan letölthető Lemondó nyilatkozatot aláírva
és postai úton megküldve a Támogatáskezelő címére jelenthet be. A Lemondó
nyilatkozat beküldésével az ösztöndíjas a nyertes ösztöndíjpályázatát
megszünteti, azaz a megjelölt félévről és az ösztöndíj további félévi
részleteiről is lemond. Az ösztöndíjas 30 napon belül köteles a jogosulatlanul
felvett ösztöndíjat a folyósító felsőoktatási intézmény részére visszafizetni.
Amennyiben megállapítást nyer, hogy a pályázó a pályázatban nem a valóságnak
megfelelő adatokat szolgáltatta vagy a pályázati feltételeknek egyébként nem
felel meg, támogatásban nem részesülhet még abban az esetben sem, ha az
ösztöndíj elnyeréséről szóló tájékoztatást már kézhez vette.
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer jogszabályi
hátteréül a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk
fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet (a
továbbiakban: Korm. rendelet) és a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV.
törvény szolgál.

 

 

Varsány, 2023. október 10.

 * Categorized in Egyéb
 * Leave a comment


SZENT MIHÁLY NAPI PALÓC BÚCSÚ ÉS SZÜRETI VARSÁNYBAN



 * Posted on 2023-10-08
 * by kozossegihaz.varsany

   

Településünkön évtizedek óta hagyomány, hogy a Szent Mihály napjához legközelebb
eső vasárnap a vendégség vagy ahogy mondani szoktuk a szüreti mulatság napja.
Ezen a szép ünnepen minden évben találkozunk azokkal, akik ezer szállal kötődnek
hozzánk.

Családtagokkal, barátokkal, munkatársakkal, ismerősökkel. Ezt a szép hagyományt
2023-ban is felelevenítettük. Mert fontosak a gyökereink, a származásunk és a
szokásaink. Az ünnepség szentmisével kezdődött, melynek keretében körmenetet
tartottunk.

Csodálatos viseletbe öltözött minden korosztály. A felvonulás keretében
megcsodálhattuk a hintón ülő ifjú párokat, a felvonuló kedves gyerekeket és
kísérőiket, a hagyományőrző csoportokat, a rimóci rezesbandát és a lovasokat.

A sok kedves vendég mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy egy igazán szép napot
töltsünk együtt.

Nagyon köszönjük, hogy együtt ünnepeltünk!






 * Categorized in Egyéb
 * Leave a comment


LAKOSSÁGI FELHÍVÁS



 * Posted on 2023-07-11
 * by kozossegihaz.varsany

   



 * Categorized in Egyéb
 * Leave a comment


LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÁS – LÉGI SZÚNYOGGYÉRÍTÉSRŐL



 * Posted on 2023-06-28
 * by kozossegihaz.varsany

   



 * Categorized in Egyéb
 * Leave a comment

 * Older Posts

ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉS


RENDEZVÉNYNAPTÁR

2024. április h K s c p s v 1234567 891011121314 15161718192021 22232425262728
2930  

« febr    

BEMUTATÓ KISFILM VARSÁNYRÓL

Videólejátszó

https://www.youtube.com/watch?v=R6mgfL20HEQ&t=533s

00:00
00:00
22:17
A hangerő növeléséhez, illetőleg csökkentéséhez a Fel/Le billentyűket kell
használni.



PORTÉKA BOLT



VEDD A NÓGRÁDIT

POLGÁRMESTERI KÖSZÖNTŐ



FOTÓGALÉRIA



PARTNEREINK



EACEA



KÖLTÖZZÖN AZ ARANYRÓZSA DÍJAS FALUBA!





© 2024 Varsány – ahol múlt, jelen, jövő összeér 　 Theme Material

Értesítések